A legjobb színésznőnek járó díjat kaptad meg a Story Ötcsillagos díjátadóján. Mit gondolsz az értékteremtésről a bulváron belül?
Ez a kérdés benne van a levegőben. Bár, nem gyakran foglalkozom ezzel, de most amikor díjátadóra indultam, erről gondolkoztam. Kaptam egy olyan díjat, amit sosem kaptam volna meg, ha nincs egy közönségfilmem. De akkor sem kaptam volna meg soha, ha van egy közönségfilmem, de nincs mögötte egy alapos, színházi múltam. Amikor átvettem a díjat, bátortalanul próbáltam arról beszélni, hogy ebben a körben, amelyikben megjelentem, az emberek nagy részét nem ismerem. Nem nézek ugyanis tévét, és nem olvasom magát a magazint. Az egyik szemem sír, a másik nevet: ez a díjátadó jó kezdeményezés, de ezektől a törekvésektől alapvetően nem fog megváltozni a nyilvánosság összetétele.
Mire gondolsz?
Azok az alkotók akik elzárkóznak az ízléstelenségtől vállalják azt következményt, hogy nem lesznek ismerek. Ebből sajnos az is következik hogy keveset keresnek. Kevés olyan produkció készül, amely ismertséget, pénzt és művészi fejlődést is biztosít. A kollégáim közt rengeteg nagyon tehetséges ember van, de nincs kiugróan nagy esélyük arra, hogy ismertté váljanak - szégyen, a rengeteg tehetségből kevés kap tehetségéhez méltó lehetőséget. Szóval úgy tudom ezt a mai estét élvezni, hogy kiválasztok magamnak néhány embert, akit csodálok, szeretek. Az előbb Presszer Gáborral beszélgettem; aki gyerekkoromban is nagy kedvencem volt. Furcsa, hogy nem mindenkit tudok itt beazonosítani.
Azokra gondolsz, akik a tévékben megjelennek?
Nem a riporterekre, és műsorvezetőkre, zenészekre, nem azokra akik kőkeményen dolgoznak. Azokra a meghatározhatatlan küldetésű és foglalkozású emberekre gondolok, akikről nem tudjuk, mit képviselnek, mi a célja a létezésüknek .
Törekedtél arra, hogy ismert legyél?
Persze, és nagyon sok alkalmam is nyílt rá, de én szabadon akartam ismert lenni.
Vagyis te szeretnél dönteni arról, mennyit adsz magadból a nyilvánosságnak?
Arra gondolok, hogy nem akarok olyan szerződéseket aláírni, amelyek meghatározzák, hogy kell levágnom a hajam, milyen legyen az életmódom, hol kell megjelennem, mit kell nyilatkoznom, és köztük elmondanom, hogy a pasimmal éppen hol nyaraltam. Ilyen feltételekkel nem vágyom az ismertségre. Mindig csak azt csinálom, amihez kedvem volt. Azt vettem észre hogy a néhány éve készült interjúkban, a mai önmagam számára túl illedelmes voltam. Hányszor nem mertem kimondani. Baj van ebben az országban. Most ezt ne drámaian értsd, de én ma este ahogy itt körül nézek nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy baj van.
Mi a baj az országban?
Sok barátom, akik ezen a pályán dolgoznak komoly anyagi gondokkal küzdenek. Gyakorlatilag évről évre kevesebb respektje a mi foglalkozásunknak. Ez részben köszönhető annak hogy a művészet és a szórakoztató ipar jelen pillanatban nem nagyon rendelkezik közös mettszésponttal. Ez nem normális. A tévéműsorok nagy része olyan ócska hogy az már félelmetes. Kizárt hogy ilyesmiben részt vegyek.
Úgy érzed, zsákutcába vezetne, ha egy szerződés előírná neked, hogyan kellene viselkedned a nyilvánosság előtt, és miről kellene nyilatkoznod?
Arról van szó, hogy szeretem azokat a göcsörtöket, furcsaságokat, azokat a nem egyértelmű dolgokat, amelyek az emberi lelkeket egyedivé teszik. Ha ezeket kisimítják, egyértelművé teszik, és mindenki számára megmagyarázzák, hogy ő ebbe és ebbe a kategóriába tartozik, akkor onnantól kezdve az a személyiség unalmas, életidegen. És én ezt nem akarom. Lehet, hogy az az ember, aki erre adja magát, sokkal többet küzd és harcol, mint akik ezt nem vállalják. De ez a küzdelem engem nem csábít. Nem bírom a kötöttségeket. Volt már hogy lemondtam a szabadságról, de aki engem valaha meg tudott béklyózni, azt csak úgy tehette meg, hogy nagyon mélyen bevette magát a szívembe.
Mik a te utad buktatói?
Az Örkény Színház tagja vagyok,most sok darabban kapok szerepet, idővel sok szakmai díjat fogok kapni, lesz egy szép pályám, ahogy elnézem. Egyenes utam van afelé, hogy a szakmával járó összes szépséget és sikert megtapasztaljam, és közben körülvegyen egy erős szakmai mag. A buktató pedig, hogy ebben az országban nagy bajban vannak a színházak, évről-évre egyre több pénzt vonnak el, ezért lassan nem fogják tudni eltartani magukat. A produkciók nem tudják majd hozni azt a minőséget, amit egyébként a színház emberanyagban biztosítani tudna.
A pénzügyi problémák nemcsak a színházakat sújtják.
A kulturális élet válsága, szép finoman társadalmi zülléshez vezet. Persze a probléma, mindenre kiterjed, a művészetek gondjai elenyészők ahhoz képest hogy nem csak a tehetség, de az emberélet is veszélybe kerül. Elsősorban azt szeretném, hogy ha a papám bemegy a kórházba, az állapota ne a rendelkezésre álló eszközök függvénye legyen. Szóval ma este erre is gondolok mert ahogy körül nézek, úgy érzem nem mindenki van képben, hogy hol él és kicsit saját hatásuk alá kerültek. Én most nagyon örülök a díjamnak főleg ha arra gondolok, hogy Börcsök Enikő, és Gálffi László vették át néhány éve.