A blogodat olvasva szinte minden posztban van valami, ami tanításnak tűnik. Amikor öt nap után az alkalmazottadat kirúgtad, mert késett, és ivott, a végén összegezted a tanulságot.
Engem a komoly dolgok érdekelnek. Annyi felháborító történet van ebben az országban. Jóságról nem tudnék annyit írni, mert nincs miről.
Küldetéstudatod van?
Volt, amikor elhittem, de rossz vége lett.
Mi lett a vége?
Amikor megtértem, hirtelen sok mindent gondoltam magamról, de ez lecsillapodott. Most úgy gondolom, ha vannak tapasztalataim, szívesen megosztom. Meg tudjátok mit? Feszít engem belülről egy csomó dolog, és sokszor meg tudnék tőlük hülyülni. Látok egy csomó képtelenséget, politikai visszásságokat, vagy akár az emberek ostobaságait, amelyek felfoghatatlanok számomra, és ha túl sok összegyűlt, kiírom magamból. Ha folyamatosan olvasok újságot – pl. Népszabadságot - egy-két hét múlva megzavarodom tőle. A választások előtt néha már aludni sem tudtam. Nem érdekel a sok politikus - a sok hazug-, de annyit olvastam már róluk, hogy majdnem megőrültem, és akkor hajnali négykor arra keltem fel, hogy nekem erről írnom kell. Akkor írtam egy Kampány című cikket. Hajnalban jöttek a jó mondatok. Életemben nem keltem fel hajnalban. Még ha repülök, akkor sem, inkább kések.
Grafomániás vagy?
Középiskolában az összes könyvemet telerajzoltam pl. az osztályfőnök nyakkendőivel. Azt mondta az akkori angoltanárom, Bakonyiné - aki a sugart szágörnek ejtette – hogy én annyit rajzolok, hogy grafomán vagyok. Az egyetemen (Közgáz – a szerk.) nagyon sok időm volt: amikor nem tudtam mit csinálni, akkor is rajzoltam, bár ott nem használtam se könyvet, se jegyzetet, és igazából be se jártam.
Akkor hogyan vizsgáztál le?
A vizsga előtti héten mindig összeszedtük magunkat. Kevesebbet pingpongoztunk, kevesebbet mostunk. Mert ezek komoly programok voltak ám a kollégiumban. ’Tanulj már, holnap vizsga!’ ’De nekem mosnom kell!’.
Akkoriban milyen ruhákban jártál?
A saját magam tervezte ruhák akkor már többségbe kerültek a vásároltakkal szemben. Most volt az érettségi találkozóm, és visszanéztem a régi fotóimat. Már akkor ott volt a lila meg zöld vászon répanadrág, ami akkor Van Halen-utánérzés volt. Akkor nem lehetett kapni ilyet nálunk, úgyhogy megcsináltattam. Az egyetem alatt pedig egyre több ruhát terveztem. Amikor végeztem a közgázon, bepályáztam egy év „nevelőtanárságra” a kollégiumban, mert nem akartam levágatni a hajam, meg a bőrcuccaimat öltönyre cserélni. Az akkori csajom azt mondta, talán csináljak már valamit. Engem sokszor a nők motiváltak.
Konkrétan mit mondott?
Hogy ne sefteljek, ne bénázzak, ha a divattervezéshez van kedvem, akkor csináljam azt.
Mivel sefteltél?
Adtam-vettem mindenfélét. Ha rá volt írva egy festményre, hogy zsűrizett, akkor megvettem. Aztán amikor elvittem egy galériába és kirugdostak, mert ilyen szart még életükben nem láttak, akkor én ezzel a zsűrizett dumával mentem tovább a nálam hülyébbhez. Rájöttem, műkincskereskedő nem leszek.
Azt mondtad, a nők motiváltak. Amikor az ember lát téged az éjszakában, nem úgy tűnsz, mint akit a nők irányítanak.
Ezen már sokszor gondolkoztam. Én mérleg vagyok, nehezen döntök, csak a végső lökés kell. Kicsit lustaságra is hajlamos vagyok, ezt a fateromtól örököltem. Amikor viszont bemutatóm van és konkrét határidők, akkor pörgök, mint a búgócsiga. Így volt ez a novemberi, tíz éves jubileumi bemutatómmal is. Végül hat hét alatt raktam össze, amin előtte fél évig szüttyögtem.
Fontos neked a sajtó?
Kinek nem? Annak nem fontos, akinek van sokmilliója, hogy fizetett hirdetést vásároljon. De ha én nem kurvultam el annyira, hogy fekete meg szürke ruhákat áruljak politikusfeleségeknek, és legyen belőle százmilliárdom, akkor fontos. Én még mindig tűzpiros szaténnadrágot akarok eladni az erre nagyon kevéssé fogékony magyar embereknek.
Még manapság is a glamrock ihlet?
Abból nőttem ki és a ’60-’70-es évek hippi világából. De nem olyan jó, ha így kategorizáljuk a cuccaimat, mert egy csomó vevőt elriaszthat. Vigyázni kell a szavakkal ebben a skatulyaországban.
Az újságok leginkább arról cikkeznek, aki a tévében szerepel.
Engem ez nem érdekelne, ha folyamatosan annyi ruhát tudnék eladni, hogy abból boldogan megéljek. Az is célja egy művésznek, hogy eladja, amit alkotott. Ehhez komoly marketing kell. El kell juttatni Kiss Pistához is a Herczeget. Csináltam már (netes) reklámfilmet is, a Darth Vadereset. Nagy sikere volt, felkerült négy-öt videoportálra, több tízezer látogató. Tetszett, baromi jó, gratuláltak, de nem vettek meg egy zakóval sem többet. Ez egy hosszú távú projekt. "Jelenleg a legutóbbi gigashow-mból készülő egy órás, nagy divatfilmen dolgozom.
A Topmodell hatására több ruhát adsz el?
Kicsit meglódult a businessem, ennek nagyon örülök, de ezt nem tudom különválasztani a tíz év munkáját összefoglaló bemutatómtól. Eljött nyolc tévétársaság és egy rakás újságíró, akik nem jöttek ki legutóbb a krisztusi-bemutatómra, mi bénáztunk ott egy kézikamerával. Tavalyelőtt csináltam ugyanis egy nagyon sikertelen bemutatót, a mélypontom volt maximálisan.
Az előbb úgy fogalmaztál, amit csinálsz, az művészet. Hogyan lehet eldönteni, hogy amit az ember elé raknak; konfekció, vagy művészet?
Ha egymás mellé rakod a konfekciót, meg a piros, csíkos, méretre szabott hernyóselyem öltönyt, elég egyértelmű. Átmész a Griff Gentlemen’s-be, és ott van fekete, szürke és sötétkék zakó sztenderd fazonban. A fazonnal én sem tudok sokat dacolni, mert az a fazon, ami most megy, kurva jó. Abból egy tutit kifejlesztettünk, ami nagyon tüchtig, mindenkinek jól áll. Lényeges különbség még, hogy nálam mindenből csak egy van, a konfekció pedig sokezres.
Nemrég rendeztél egy jótékonysági divatbemutatót a szülővárosodban, Szerencsen, amelynek a bevételét a helyi óvodának ajánlottad fel. Azon az eseményen ugye nem volt kint a sajtó?
Senki. Mondok még egy sztorit. Tavalyelőtt találtam ki, hogy mivel van rengeteg régi ruhám, amit nem tudok már eladni, ezért odaadnám valakinek ajándékba, és majd arra hívok médiát. Elmentem a hatodik kerületi önkormányzathoz, hogy a leglepattantabb általános iskolába szeretnék menni. Mondták, a Lovag utcai messze a legdurvább, zömmel romák vannak. Mondtam, kiváló, vinnék oda pénteken egy rakás cuccot, ruhát, kifestőket, játékokat, meg hívnám Baby Gabit meg Judy-t és Zsoltit a Groovehouse-ból.
Őket szereted?
A művészetükkel nem tudok azonosulni, de mint emberek, nagyon jó arcok. Odamentem a Lovag utcai általános iskolába, és előadtam, amit szeretnék. Találtak a szertárban egy nyolcvanas évekből származó kis magnót, hogy ’jó lesz-e a koncerthez’? Súlyos volt, mire összeszerveztem mindent, el is felejtettem, hogy médiafelhajtást kellene csapni. Szóltam egy-két újságíró barátomnak, hogy próbáljatok meg hívni valakit, de nem jeleztek vissza. Amikor aznap megérkeztem az iskolába, olyan szintű szeretet fogadott, a kiscsávók nem hitték el, hogy ott vagyok. ’Tényleg jön a Judy meg a Baby Gabi? Nem tetszik hülyéskedni?’ Sírtak. Annyira meghatódtam, hogy leszartam az összes újságírót, remegtem egész testemben. Köszönöm a fellépőknek is, hogy megtiszteltek, média nélkül is lenyomták a bulit, nem szaladtak azonnal haza a fotózkodás után, mint általában a „nagy adakozók” a hazai „sztárvilágból”. Röhej!
Felfedezhető egy kis öntömjénezés a blogodban. Ez inkább önirónia, vagy komolyan gondolod?
Irónia. Nem szeretem fényezni magam. Néha tényleg hajlamos vagyok túl komolyan venni magam, de nem kell. Nem ezért születtünk ide.
Miért a megmondóember szerepben lehetett látni téged a Topmodellben?
Kiosztott szerep volt. Alapvetően nem vagyok az a csávó, aki megmondja, te csúnya vagy, te meg szép. Nem szeretem, és nem szoktam az embereket osztani. Lehet, hogy nem szép valaki, de jól ír, jó anya vagy jó ember. Ha viszont azért fizetnek, hogy kemény legyek, akkor azt csinálom. A szereplő csajok akkor döbbentek meg a legjobban, amikor végig osztottam őket, és a tízéves buli előtt pedig ultra kedvesen cseverésztem velük. Én éreztem, hogy a castingon jó voltam, ott ez volt a feladat, ezt teljesítettem. Baromira büszke vagyok arra, hogy a magyar divattervezők közül én kerültem be.
Meg tudod ítélni magad, mint divattervezőt?
Nem tudom.
Ki a kedvenced?
Király Tamás. Fényévekre elhúzott a többiek mellett.
Mit gondolsz az önszerveződő fórumokról? Például a Wampról?
Nagyon jó, hogy van a Wamp, a legközelebbin már én is kint leszek. Én is sok mindent kezdeményeztem, de nem lett belőlük semmi.
Valóban. De miért nem?
Írtam anno Gyurcsány bácsinak egy levelet, hogy tönkretették a hazai könnyűipart az olcsó külföldi cuccokkal. Mindegyikünk sír, kész van, mint a lecke, nem keresünk pénzt, a Zara, meg a többi külföldi cég közben adótámogatást kap, és a kínaipiac-sztorit is ismerjük ugye. Hogy is van ez? Magyarországon csak dolgozunk, mint az állat, sok a tehetség - ma már nem ajnározom annyira az országot, mert szánalmas szar az egész, de talán pont emiatt kidob egy rakás tehetséget. Azt terveztem, ne siránkozzunk, hanem alkossunk egy tömegbázist nagy nevekkel, együtt lobbizzunk, és akkor majd történhet valami. Szomorú tapasztalat, hogy csak a személyes kapcsolataim írták alá. A legnagyobbak még csak nem is válaszoltak. Miért nem tudunk olyat csinálni, mint a parasztok, akik feljönnek együtt a traktorokkal? És rájöttem később, már nem közösek a problémáink. Mert aki politikusfeleségeknek csinál sokmillióért ruhákat, az leszarja. Nincsen olyan, hogy közös szakma, közös cél.