Horváth Zsolt a Kozmixon kívül is aktív dalszerző, de dalaival nem házal, és ritkán adja ki azokat. A zenészt ugyanakkor bosszantja, hogy dalai így a winchesteren porosodnak. Amikor könnyedebb témákat vetettünk fel, akkor lányáról kezdett beszélni, aki keményebb, mint egy afterparti.

„Éppen egy jó másfél hete beszélgettünk Lalával a Kozmix jövőjéről. Lala az elmélyültebb, líraibb vonalat képviseli, most jön ki majd egy lassú dallal, én pedig inkább a klubvonal felé hajlanék ha valamivel kijönnék. Mindketten csináljuk a saját dolgainkat, emellett pedig a zenekar továbbra is létezik” - mondta Hozso a Kozmix billentyűse.

Azt a lelki világát éli Lala

Nézze meg képeinket!

A 2008-as Fonogram gála afterpartiján stábunkkal éppen olyan, fontos kérdéseknek próbáltunk utánajárni, mint hogy Kovács Ákost miért díjazzák évek óta mindig, és hogy miből él a magyar popzenész, amikor néhány zenész arra kért bennünket, annak is nézzünk utána, mi lehet most a Kozmixszal.

A duó egyik tagját, Hozsót kerestük meg ötletszerűen a kérdéssel a gála utáni összejövetelen, aki a vártnál több részlettel szolgált. Kollégájáról, Lányi Laláról így nyilatkozott. „Azt a lelki világát éli Lala, amikor mélyebb érzelmű dalokkal foglalkozik, ezek mutatják a személyiségét. A lírai dalokat nem akartuk ezúttal a Kozmixba tenni, mert pörgősebb zenével szeretnénk újból dübörögni, hiszen tőlünk a közönség ezt várja, és nem a líraibb vonalat. Azt most inkább szólóprodukcióban csinálja Lala .”

Sablon diszkózási formula

A saját munkáiról Hozso elmondta, továbbra is elektronikus tánczenével szeretne foglalkozni, és a Lányi Lalával közös munkát a továbbiakban is úgy képzeli, hogy a Kozmix az első számú produkció, de egy eddig új formában is, klubokban két laptoppal szolgáltatnák a zenét.

"A két gép szinkronban van összekötve, és felváltva tudjuk abszolút a mai aktuális klubzenéket játszani. Ez nagyon izgalmas, hiszen elrugaszkodnánk a sablonos, diszkózási formuláktól. Természetesen a saját dalainkat is bele tudjuk csempészni teljesen más verziókban. Lala közben pedig hajtja a közönséget a maga energikus formájában” - lelkendezett Hozsó.

Egy-egy finomság

”A dalszerző elmondta, noha az „underground és progresszív vonal” közel áll hozzá, elsősorban mégis azért gondolkozik slágerekben, mert úgy tapasztalta, a hazai klubok és a rádiók is kevésbé vevők azokra a zenékre, amelyekben „nincs refrén, ezért szélesebb körben nem lehet megismerni.”

Hozsótól azt is kérdeztük, megteremtette-e az alapokat ahhoz, hogy saját tervei kellő publicitást kapjanak. „Nem teremtettem meg még semmit, nagyon az elején tartok, bár rengeteg ötletem van erre az évre, és szeretném, ha napvilágot látna egy-két finomság” - válaszolta hozzátéve, ebben a műfajban az idő a szerzők ellen dolgozik, és ezt a gondolatát a következőképpen fogalmazta meg.

Táncikáltak volna rá

„Rengeteg időt és energiát belefektetsz a dalokba, és ha nem adod ki időben, eltelik egy-két év, és a dalok idejüket vesztik. A három éve megcsinált trance dalaim nagyon jók, de ma már elavultnak számítanának. Pedig, ha anno egy Paul Van Dyk játszotta volna, ugyanúgy vidáman táncikáltak volna rá a fiatalok. Bosszant, hogy nem tudtam felvinni sem a Kozmix-lemezre, mert vagy nem fértek rá időben, vagy nem egyezett a zenekar akkori hangzásával. Saját produkcióban sem tudtam kiadni, mert nem foglalkoztam vele. Ott halnak meg a jó kis dalaim a winchesteremen.”

Kérdésünkre, hány dalról van szó, amelyeket a számítógépén tárol, Hozsó több albumnyi zenéről beszélt. „Elmondom, mit nem tudtam kiadni. Van két lemeznyi hamisítatlan trance zeném, egy albumnyi elektro- és popsláger, ami nagyon nem a hazai rádiókba való. Porosodik még vagy két albumnyi lounge a gépemen. Olyan fajta zene, mint a Café Del Mar sorozat.” Ez utóbbi keltette fel leginkább az érdeklődésünket, amelyet - úgy rémlik - több, kisebb rádió is kedvel.

Ez inkább művészet

Klikk!

„Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy a rádiók nem annyira játszanak lounge zenéket sem. Az még inkább rétegzene, az emberek boros vacsora mellé háttérzeneként hallgatják, de éttermekben is tökéletesen működik. Túl sok elvárásom üzleti szempontból nem lehet ezekhez a zenékhez kötődően. Ez inkább művészet.” Hozso hozzátette, a zene leginkább csak addig érdekli, amíg el nem készül, a dalaival nem szívesen házal senkinél.

„Nem vagyok az a fajta, aki az elkészült dalait megmutogatja, meg kiadókat keres fel. Bár most épp tárgyalásban vagyok egy kiadóval, de nálam nem ez a mindennapos.” Felvetettük, bulvártémákra is rátérhetnénk a popzenei lehetőségek részletezése után, és Hozsó egyből a tíz hónapos kislányát, Horváth Lorint hozta szóba.

Jobban kikészít, mint egy afterparti

„Nagy fazon a kislány. Olyan rossz, mintha fiú lenne, ördög és pokol. Éjszaka felkel, sikítozik, nagyon nagy sztori, bár ezt a részét kihagynám. A feleségem a nappali ügyeletes, én pedig éjszakai műszakban vagyok vele éjféltől reggel kilencig. Jobban kikészít, mint egy afterparti, de nyilván szívesebben vagyok vele, mint hajnalban a sok részeg közt. Pedig a klubok és a zene az életem”- zárta gondolatait az énekes.