Végigrohanhatunk először a francia szaktól a Heti Hetesig?
Francia szakról kivágtak. Nem. Kivágtak volna, ha megvárom. De nem volt rá alkalmuk, mert végül már be sem mentem. Akkoriban a szegedi városi tévében dolgoztam. Mindenfélét lehetett ott csinálni. Voltam világosító, vágó és technikus is. Az egész műszaki vonalon is érdekelt. Fémépítőztem egész gyerekkoromban, és néztem, hogyan hat a 4,5 voltos csengőre a 220. Szép látvány. A másik oldala pedig az, hogy ha az ember másképp nem tud érvényesülni, akkor csak dumál. Két oldalról sodródtam bele. De hogy híres legyek, bennem sosem merült fel.
Zárkózottabb alaptermészettel milyen egy ilyen váltás?
Csak egy lépésre van ettől a dologtól. Van olyan is a szakmában, hogy valaki kirobbanó személyiség, állandóan szórakoztatott, és teljesen természetesen tovább ment a médiába, és ott csinálja ugyanazt, amit addig. De ez a ritkább. A gyakoribb, legalábbis azok között, akiket ismerek, az, hogy szeretett volna érvényesülni, szerette volna megdugni a szép nőket, de nem ment. Én is azt szerettem volna. De persze nem így megy a dolog. Na mindegy! A lényeg az, hogy egyetem helyett tévéztem, és ebből valami beszédkészség biztosan kifejlődött, mert muszáj volt. Mellesleg apám is beszélt mint a gép. Gondolom, ez genetikai is.
Tanult műszerésznek is.
Úgy kerültem oda, hogy nem nagyon akartam katona lenni. Kellett valamit nappalin tanulni, ahol nincsen felvételi, és érdeklődési körbe is vág. Ez volt Szegeden a rádió- és tévéműszerész szak. Két lehetséges évből egyet jártam. Tehát csak szétszedni tudok, összerakni nem.
A programozás?
Azt csak úgy elkezdtem. Meg lehet tanulni. Az utóbbi években már webes programozással szórakozom. Ennek van szezonja. Meg van egy nem létező szájtom. Azon szenvedek, hogyan kellene elindítani. Tudom, az internet nem viseli el, ha valamiért fizetni kell; meg az én pofám sem viseli el. Ugyanakkor egy szervert fenntartani pénz. Ezek szerint ha valaki üzemeltet egy szájtot, kizárólag ilyen üdvhadsereg jelleggel teheti? Az emeltdíjas sms valamilyen modelljén töröm a fejem. 120 forint senkit nem terhel meg, viszont valamennyire távol tartja azokat, akik csak egy kurva anyád elmondásáért jönnek oda. A tizedik alkalommal már lehet, hogy én röhögök.
Szeretik ezt csinálni.
|
Biztosan én generálom.
Azt szokás elvárni a médiában dolgozótól, hogy tökéletesen változzon meg. Holnaptól ne vezessen 50-nél többel városban, otthon énekeljen szent dalokat, és polírozza a glóriát. Hibái ne legyenek, mert milyen példát mutat. Hát, az a gyerek, aki egy rádiós műsorvezetőről vesz példát! És azt is el szokták várni, hogy maradj, aki eddig voltál. De ha csak ugyanúgy beszólsz valakinek, aki beáll eléd a sorba, akkor már megváltoztál, és nagyképű vagy.
Visszamehetünk a főiskolához?
Képújságprogramokat terítettünk kábeltévéknek, amikor gyermekem anyja odarakta elém a felvételi tájékoztatót, hogy nézzem, milyen jópofa szak.
Addigra kommunikációs képességei már kibontakoztak?
Ő úgy gondolta, ott lehetne intézményes keretek között működtetni.
De én addig is pofáztam, ez nem a tévével kezdődött. Nem ültem a sarokban, és zokogtam, ha valaki hozzám szól. De olyan 16-18 éves koromban tényleg meguntam, hogy egy buli csak arról szólhat, hogy én félek, hogy valaki odajön, és azt mondja, hogy táncoljunk. Valahogy elébe kellene ennek menni. De mi a megoldás? Hogy én akkor nem vagyok ott, hanem a színpadon vagyok, és konferálom az együtteseket. Azt nem hívják táncba. Ilyen egyszerű. Az biztonságos.
Ennek természetes folyománya volt, hogy elmentem felvételizni. Felvettek, és ha már ott voltam, végigjártam.
Közben rádiózott.
Akkoriban született a gyerekem. Kellett enni. Mondták, hogy dolgozzak. És ha dolgozom, akkor legalább a szakmában. Roppant érdekes aspektus! Rangos Kati azt mondta, jó rádióban kezdeni, és mindenképpen közszolgálatiban. Ott rájön az ember, mi a rádiózás. Ha tudok figurálisan festeni, utána már lehet három vonallal eladni festményeket. Fordítva nem. Tehát mentem figurális festést tanulni a Kossuth Napközben című műsorába.
A beszélgetés az igazi műfaja?
A beszélgetés is olyasmi, amitől mindig féltem. Mindenki azt kérdezi, miért neveztem el a gyerekem Dagobertnek. Tudtam, hogy olyan lesz, mint én. Akkor viszont neki is az lesz a baja, hogy mi legyen, ha leül egy lány mellé. Arra gondoltam, ha bemutatkozik, és azt mondja, Jáksó Dagobertnek hívnak, akkor mindjárt jön az első kérdés, hogy miért. Hát mert hülyék a szüleim. És utána már megy a dolog. És ez nem olyan nagyon vicc. Tényleg ezért csináltam. Ha Tódornak hívtak volna, jobban jöttem volna ki ezekből a dolgokból. Vagy Xerxésznek.
Menet közben összebalhéztam a Napközben vezetőségével. Zokon vették, hogy egy időre elmentem Szegedre rádiót csinálni egy haveromnak, aki gründolt magának frekvenciát. Hülye voltam. Nem azt mondtam, hogy elmentem aratni Albániába. A szerződés nem tiltotta, de ők megsértődtek. Amikor megkaptam a következő havi fizetésem, lementem két emeletet. Ott volt a Danubius. Szerkesztőnek ajánlkoztam. Mondták, hogy arra most éppen nincs piac, viszont ki lehetne menni a hóba, és nagyon fázni. Akkor volt az a dugófigyelés. Jó meló volt. Meg lehetett ott is tanulni dolgokat. Kimegy az ember, és az élő fától kérdez, mert faluhelyen nincs hat órakor senki. Akkor úgy találomra jöttek a figurák. Volt ott minden. És ez szöges ellentétben állt mindazzal, amit addig csináltam. Meg is lepődtek. Nem hitték el, hogy ugyanaz az ember.
Ha dolgozni kezd, valami átkattan?
Szokták kérdezni, melyik az igazi.
Nem tenném.
Nem tudom, van-e ilyesmi. Kialakult.
Számtalanszor elmondta, nem találta ki a figurát, aki a Heti Hetesben. Ezt nagyon nem tudom elhinni.
Mert a kettő közt van az igazság. Ezek a nyilatkozatok bulvárlapokban jelentek meg. Nincsen velük semmi bajom, de ott azért karikatúrává változnak a dolgok. Egyszerűsödnek a mondatok. Ha bonyolult mondatok beférnek ide, akkor annyi történt, hogy elgondolkodtam, mi történhet most, hogy beülök. Ismerem magamat, a közeget, a lehetséges viszonyokat fel tudom térképezni. Nem sok esélyem van rá, hogy pontosan eltaláljam, mennyi legyek, mikor szóljak. Biztos voltam benne, hogy valamerre el fogom rontani. Akkor pedig inkább kiválasztom, merre. Lehetek túl sok vagy túl kevés. Kizárólag az utóbbit lehetett választani. Ennyire kitaláltam.
Önirónia?
Használom. Én tudom, hogy engem mi bánt meg. Nem fogom megmondani. Nem az, ha belemondják a képembe, hogy randa vagyok. Vagy ha tehetségteleneznek. Az ilyen sommás kis ítéletetek épeszű embert nem bántanak meg.
Mostanában a Cool tévé miatt is kapok az arcomra. Több mint kérdéses ez az egész. Sokféleképpen lehet gondolni. Talán tényleg hülye vagyok. De engem mulattatnak a kontrasztok vallási kérdésekben is. Igazság szerint Szűz Mária ilyen beállítása azt bánthatja, aki valóban, mélyen átérezve vallásos. Tőlük azért fura, hogy anyáznak. Eredetileg ez egy este tízkor kezdődő rétegtévés rétegműsor. Szinte kinyúlik előtte egy kéz, és pofán vág, hogy ne nézd. Viszont úgy, hogy lapban leíratott, hogy esetleg a pápai gárdisták tényleg ezt tehették Szűz Máriával, akkor szépen eljut mindenkihez. Ez ügyes. Így már a gyerekek is elérhetik. Korábban pont annyira veszélyeztette őket, mint egy pornófilm.
Gyakorló depressziósként érdeklődöm, hogy tetszik november? Pompás idők jönnek!
Volt egy pszichiáteres korszakom is. Ha egy jót sikerül találni, nagyon jókat lehet beszélgetni. Az egész csak egy dumaparti. Bizonyos dolgokba beszorul az ember. Nem tesz fel bizonyos kérdéseket magának. Azt mondtam szakításomkor, az sem tesz jót a depressziónak, hogy ez most fáj nekem. Ez rossz, ezt nem kéne. A pszichiáter csak annyit kérdezett, hogy miért. Miért nem része az életnek a gyász? Ha ilyen kérdéseket heti egy alkalommal feltesznek az embernek, utána meglesz a reflex, hogy önmagának feltegye. Próbáld ki.
Elboncolgatom én magam. Fizessek azért, hogy megtudjam, csak én segíthetek magamon?
Az önboncolásnak is lehet ösvényt szabni. Nem biztos, hogy rátalálsz. Nagyon nehéz ebből kilátni. Ez a fajta segítség nem gáz.
A szomorú bohóc dolgot azért ön hintette el a médiában.
Ezt a két szót így egymás után nem mondtam ki soha. Nem is mondanám. De leíratott bulvárlapokban. Szomorú vagyok? Többnyire. Bohóc vagyok? Igen. De így összerakva? Azt azért nem!
Én is tudom, hogyan hangzik az, ha egy jól kereső, sikeres valaki elkezdi magát sajnáltatni. Hova tovább tudom a megoldást. Ha nem tetszik, abba kell hagyni. De annak is vannak hátulütői. A munkámat szeretem. Szeretek magammal is játszani.
Munkaaddikt?
Nem. Tök jól elvagyok otthon hetekig.
Azt a részét viszont nem szeretem a szakmámnak, ami rárakódik Erre nem figyelmeztetett senki. Próbáltak, de ezt nem mondták el így. Ezt meg kell tapasztalni.
Nem mondták, hogy a bulvármédia hőse lesz, ha elvállalja a Heti Hetest?
Azt mondták, meg fog változni az életem, és nem mindenben fog tetszeni. De ezekbe a dolgokba bele kell lépni. És ráadásul nem is szar, amibe beleléptem.
Egyszer majd nem lesz Heti Hetes. Akkor mi lesz?
Hogy akkor majd jól meghalok?
Nem. Milyen műsor?
Nem biztos, hogy műsor. Ha valaki szeret kommunikálni, eljátszogat azzal, hogy meddig lehet ezt az ismertségnek nevezett marhaságot fenntartani. Én néha jókat szórakozom ezzel. Muris játék, és közben mindenkinek jó. Az újság ír, az olvasó olvas, én meg tolom magam bele a szarba.
A pénzt gyűjti vagy elszórja?
Elszórom. Nem érint meg. Tudomásul veszem, hogy ennyi van, ennyit lehet költeni. Pontosan úgy élek, mint régen. Amikor létminimumot kerestem, akkor úgy állítottam be a háztartásom.
Lakást vett már?
Albérletből albérletbe megyek.
Milyen javakra megy el a pénz?
Nincsen semmim. Autó is lízingbe. Meg a számítógépemre költök.
Főzni szeret?
Igen.
Szokott is?
Nem. Nincs kinek.
Önmagának?
Nem, mert megeszem az alapanyagokat.
A hűtő üres?
Nem. Egy-két dolog rohad benne, ki kéne vágni a francba. Mindig rám rohad minden. Ezt is elmondtam egyszer valami lapnak, és utána megkaptam, hogy a rohadt felelőtlen balliberális médiasztárok.
Politikáról nem szokott beszélni.
Nem, mert nincs véleményem.
Nem hiszem.
Az az érzésem, hogy minden oldalon hülyék. A kedvenc pillanaton az volt, amikor megkérdezte valaki, milyen az én politikai beállítottságom. Hát, mondtam, az én alapvető beállítottságom liberális. És megőrültek! SZDSZ? - kérdezték. Na nem, az is menjen az anyjába! De ne sértsük meg őket. Emberként tudom imádni őket, bármilyen pártben is vannak. Politikus barátom is akad mindkét oldalon. Van közöttük olyan is, akinek a nevét rendszeresen olvasom föl a Heti Hetesben.
|