horoszkóp

Ki a fasz vagyok én Olaszországban?

nl
vb
2006.08.29. 01:06
Csiszár Jenő nem az a típusú interjúalany, akiből harapófogóval kell kihúzni a dolgokat. Elég bekapcsolni a mikrofont, hátradőlni és hallgatni a véget nem érő magánszámot. Olvasson, szórakozzon!

Miért jött vissza a médiába, a piti szemétdombra?

Nem tudom. Egyébként változott valami?
Amikor azt mondtam, hogy piti szemétdomb piti kakasokkal, akkor azt is mondtam, hogy én ezen a piti szemétdombon majdnem 15 évig jól éreztem magam, csak aztán elegem lett és kiszálltam.

És most?

Most már lehet, hogy izgatnak dolgok. Az elmúlt hetekben többet készültem, mint az elmúlt tizenöt év alatt bármire. Kivétel volt, amikor 38 éves koromban beiratkoztam egy egyetemre, amit el is végeztem. Jó tréning volt. És most is ugyanezt érzem: az első hetem kicsit zombi volt, már csak azért is, mert életemben nem keltem föl öt órakor. Esetemben ezt még tetézte, hogy öt évig semmit sem csináltam: kilúgozott fejjel, kilúgozott stúdióemlékekkel jöttem vissza. Nem is akartam emlékezni arra, mi történt az elmúlt tizenöt évben, és nem is nagyon izgatott, mi történik.

Nézze meg képeinket!

A híreket követte?

Külön kell választani a közéletet és a médiát. A közéletet követtem, a médiával nem foglalkoztam. Olaszországban is minden reggel az volt az első dolgom, hogy elolvastam a magyar lapokat az interneten. Alapvetően a két nagy internetes portálról tájékozódtam. Tehát a hétköznapi érdeklődés megmaradt. Az átlagember szintjén képben voltam, és most is úgy érzem, hogy az átlagembert szeretném képviselni itt a műsorban.

Azzal azért tisztában vagyok, hogy nagyon nagy újdonságokat nem lehet csinálni. De olyan nagyon nem is vágyódom rá. Talán ma már nem vagyok az a lánglelkű forradalmár. De azt gondolom - minden nagyképűség nélkül -, hogy mára megtanultam a médiát.

Amikor az Apukám világa bedurrant és végig kellett futnom azt a címlapsztoris, egyet fingós médiakakas sallang életét, akkor még azt sem tudtam, mi az a headline. Olyan családban nőttem fel, ahol a nagypapa még a rádió portása sem lehetett. Hat éves koromban hallgattam a luxemburgi rádiót, és azt mondtam, hogy hát ez a pasi annyira jól érzi magát, hogy én ez akarok lenni. Igen ám, csak ahogy bekerülsz ebbe, egyre inkább rájössz, hogy ez egy nagyon kemény szakma.

És jót tett az egyetem? Jobban ura annak, amit mond?

Mielőtt elmentem, az utolsó időben már igen. Ha már csak azt nézzük például, hogy ki tudtam mondani, hogy ne tovább. Annak idején azért szálltam ki, mert már nem érdekelt az ember, aki beszélt velem szemben. Azt mondtam, hogy húha, itt nagy gáz van. Hiteltelenné váltam önmagam előtt. Tudtam, hogy ez le fog jönni a képernyőről is, és becsapom, aki ül a tévé előtt. Ezért abbahagytam a csiszar.hu-t. Szerintem ehhez szakmai alázatra van szükség

Mivel töltötte az elmúlt éveket?

Tök jól éreztem magam.

Kicsit részletesebben?

Egy fél évig szinte semmit sem csináltam, aztán elkezdtem nyelvet tanulni, ami adott volt. A kedvesemet ismerik Olaszországban, de én ki a fasz vagyok? Ezt mindig éreztem, és üzengettem egy-két magyar médiacézárnak, hogy a nickelsdorfi cukorgyár portása már nem tudja, hogy ki vagy.

Amikor most megkerestünk, eleinte vonakodott.

Én azért szoktam emlékezni, mert indián vagyok gyerekkorom óta. Az élő műsorok megtanítottak arra, hogy emlékezz a szavaidra és a vállalj értük felelősséget. Tudomásul veszem, hogy azzal, hogy ismét kiálltam a sarokra, meg kell, hogy fussam ezt a kört. Ha csak egyszer belemész ebbe az egészbe, akkor már ott dudorodik a bölcsek köve a zsebedben, és már a kétfejű borjút is te műtöd. Ezt nem tartom ízlésesnek. Ennyi.

Öt év távollét után nem hasonlítgat óhatatlanul?

Hadd ne válaszoljak a kérdésre, legyen annyi elég, hogy nekem a világ közepe Szigliget, és az Magyarországon van. A másik fele meg Como lett. Nagyon szeretem Magyarországot, és tényleg büszke vagyok arra, hogy sok olasz barátom az én ráhatásomra látogatta meg Magyarországot.

Hogy tervezi a közeljövőt?

Nem tudom, mi lesz, annyira vicces az egész helyzet. Ha Eszter visszamegy Comóba, akkor csak annyit jegyzek meg csendesen, hogy Szigliget-Budapest két óra, Milánó-Budapest egy óra.

Most így elhallgatva, furcsa belegondolni, hogy egykor azt mondta magáról, hogy médiagenya.

Az vagyok. A magyar sajtó akkor nem volt fölkészülve arra, hogy délután öt órakor basszanak, és reggel nyolc órakor felgyújtott-megerőszakolt lány képét mutogassák. Akkoriban engem folyamatosan káromkodó műsorvezetőként aposztrofáltak. Mivel minden műsoromat rögzíteni kellett az ORTT-nek, tudom, hogy soha életemben nem káromkodtam egyetlen műsorban sem. Ennek ellenére azóta én vagyok a mocskos szájú.

Ha belegondolnak a Született gyilkosokba, mire kattant rá a csávó? Arra, hogy sztárt csinál két agyament állatból, mire kijelentették, hogy médiageci. A médiagecit akkor én nem mondhattam, így lett belőle a médiagenya. Ezt egy csomó ember nem tudta hova rakni, merthogy mért is tudná.

Soha nem tartoztam egyetlen szekértáborhoz, egyetlen farkasfalkához sem, mindig magányos voltam. És nem szóltam vissza, mert minek. De gondolják végig, mi nem médiagenyák vagyunk?

Én már többször leírtam magamról.

Hát erről van szó. Csakhogy ezek az emberek talán nem ismerték ezt a filmet. A Született gyilkosok után nem sokkal Magyarországon is elindult ez a folyamat. Nézd meg a viszkis példáját. A médiagenya egy definíció.

És bölcsen elfogadta?

Ha politikailag korrektül akarok fogalmazni, akkor igen. Egyébként pedig szürke emberekre soha nem raktak ragadványnevet. Amikor engem apukámoznak vagy futballistafeleségeznek... A budapesti értelmiségi újságíró kör engem mindig egy ilyen vidéki, aluliskolázott, ostoba bunkónak festett le, és gyakorlatilag teljesen mindegy, mit csinálok, már így is halok meg.

A focistafeleséget ki mondta?

Felhívtak, hogy milyen Olaszország. Mondom, "hívjátok fel Újvári Esztert, aki Európa-hírű kosárlabdázó. És szeretném megkérdezni, hogy a Lisztes Krisztián feleségét is fel szoktátok hívni?" "Mér - mér -mér?" "Mert én is csak ugyanaz vagyok, futballistafeleség." Másnap Blikk címlap: "Csiszár Jenő futballistafeleség". Hát így mennek ezek a dolgok.

Változott tehát valami a piti szemétdombon az elmúlt öt évben?

Klikk a képre!

Annyira civilként éltem az elmúlt öt évben, hogy a fejem teljesen kilúgozódott. Folyamatosan teszem fel magamnak a kérdéseket. Elvesztettem a veszélyérzetemet? Elvesztettem a realitásérzékemet? Egy lökést azért adott, amikor azt hallottam, hogy Bakács Tibor sztár. Akkor arra gondoltam, hogy huhú, lehet, hogy nincs minden veszve. Ez is benne volt. De nagy részben a Jakupcsek megkeresése.

A hiúságának hízelgett egy kicsit, hogy visszahívták?

Biztos. Ez azért valamiféle elismertséget jelent. Az ember, ha tudja a helyét, és nem képzeli, hogy szőke kékszemű, akkor tisztában van a média rendjével, hogy a tűznyelő helyet cserél a késdobálóval. Most újra tanulok, fölkészülök a beszélgetésre, ami ráadásul izgat is. Azt vettem észre, hogy a politikai műsorok átbeszélnek az átlagember feje fölött, és ebben baromira partnerek az újságírók is. Nekem nem ezt kell hoznom. Én mindig is tudtam, hogy megosztó személyiség vagyok: a pályám egyik része, a siker pont ebből fakad, a másik része, a gyűlölet szintén. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy az is rossz, ha van rajtam sapka, és az is, ha nincs. Most már 47 éves lettem, és az ember megélt évekkel higgad, finomítja magát, de azért az alapvaddisznó az ott van.