horoszkóp

Kelemen Anna valószínűleg létezik

2007.09.22. 07:00
Kelemen Anna megdöbbentően ismert országszerte, bármilyen jelzővel illetik is. Életkora az idő múltával fordított arányban változik, és önvallomásainak megjelenése óta egyre kevesebb esélyt látunk rá, hogy az önmagát kereső playmate egy nyílászárókat gyártó cég termékmenedzsere lesz. Szubjektív pályakép.

Egy alkalommal felvetettük, Paris Hilton talán úgy jött létre, hogy egy kultúrantropólógus és egy valóságshow-producer közösen megalkotta a bulvárszereplőnők eszenciáját. Kelemen Anna esetében is felvetődik, hátha nem természetes személlyel van dolgunk, de mivel a magyar bulvárszakmában jóval kisebb tétekről beszélhetünk, elvetettük a médiahack gondolatát.

Parissal önkínzás versenyezni

Kelemen Anna tehát valószínűleg létező személy, akit bárki, bármikor illethet a csempeajkú szövet kifejezéssel, de érdekes módon önvallomásának megjelenése után is kerülik a konzumhölgy szinonimáit. Arról nincsenek pontos fogalmaink, hogy a széles közönség mit gondol erről a nőről, nagy kedvvel kutattuk volna a róla indított fórumok tartalmát, de mivel mindegyik az erotikus filmjei után indult, egyértelmű volt az üzenetük is. „Kannácska nem hülye, jól adja a buta szőkét, ugyanakkor nem ejtették a fejére. Nekem valamiért szimpatikus. Fog ő még boldogulni”- jósolja visszafogott Sincity nevű kommentelőnk a Velvet Gumicukorban.

A 2005-ben feltűnt playmate megdöbbentő módon ismert. A Google 847 ezer találatot jelez a neve alapján, amíg az abban az évben a playmate-ek legjobbjának választott Dundikát az interneten 268 ezer helyén említik. Összehasonlítva ezeket a számokat egy hasonló koncepcióval megalkotott, a kilencvenes években domborító playmate - Ambrus Mercédesz - 218 ezres ismertségével – a szám meglehetősen magas. A nemzetközi példaképnek számító Paris Hilton 36.4 milliós találatával önkínzás lenne felvenni a versenyt, ezt csak az érdekesség kedvéért említettük meg.

Miután megtalálta a G-pontját

Klikk!

Ismertsége ellenére Kelemen Annáról nagyon kevés érdemi információt találhatunk. Azon túl, hogy az idő elteltével fordított arányban változik az életkora – az általunk legutóbb olvasott cikkben már csak 24 éves az 1980-ban született modell - nem ismerjük a műszaki és ingatlanforgalmazó kft.-t működtető szülők gyermekének az iskoláit, a korai modellkarrierjét. Az első, róla írt cikk egy pr-gyanús műbalhéról szólt, amikor Kelemen Anna és a szintén playmate-döntős Kiss Annamária egy szombathelyi luxusautó-kiállításon kölcsönvett egy autót, és felvezette Budapestre.

A következő megjelenés azonban megnyugtatott mindenkit, mert kiderült, a modell megtalálta a G-pontját. Nem sokkal ezután sikerült összehozni a playmate-tel az első interjúnkat, melyben többek között olyan gondolatokat osztott meg, mint hogy hisz a sorsban, a buddhistáktól tanulta, hogy „mindenkit el kell engedni”, két plasztikai műtéten esett át, érdekli a kriminológia, egy kapcsolata volt csak, de az hat évig tartott, és korábban tehetős barátai pénzelték.

Nem tudta, hogy pornózott-e

Arra a kérdésre, hogy valóban pornózott-e, így válaszolt: „nem tudok róla.” Az amnéziás playmate első státusza a TV2 Buzera című műsorában akadt, ahol Torgyán József mellett sajátos megmondónőként tekintettek rá. A műsor egyébként hamar megbukott.

Egy évvel később a playmate személyiségére épített valóságshow-t akart indítani a Tv2, Paris Hilton és Nicole Richie Simple Life című farmfilmje nyomán, de Kelemen Anna nem volt hajlandó vidéki zöldségeseket felszedni, ezért a tanulságokat levonva otthagyta a forgatást. A szakmai pályafutása azóta sem alakult ki teljesen, egy alkalommal elmondta ugyan, hogy „színésznősködni akar”, de ennek érdekében egyelőre nem tett lépéseket. A holtszezonban is képes volt állandó kis színesekkel szolgálni a sajtónak. Megtudhattuk, régebben keményen drogozott, de ennek már vége.

A gyűjtő

Egy alkalommal azzal hackelte meg a sajtót, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, amit végül senki sem tudott alátámasztani. Időközben Fábry Sándor producerével is vitába keveredett, mert korábban előkészített szerződése ellenére nem ment el a műsor forgatására. Magánéletéről annyit tudtunk azóta, hogy talán járt Kásás Tamással, aki saját bevallása szerint nem is ismeri a playmate-et, és talán összejött Jáksó Lászlóval is, amiről beállított fotók tanúskodnak, végül Martin Gore-t préselte a gyűjteményébe.

Nemrég arról nyilatkozott, hogy szerelmes, de a férfit nem nevezte meg. Más források szerint vágyának titokzatos tárgya Havas Henrik, aki Méhkirálynő címmel szexuális memoárt írt róla. Habár a sajtó nagy figyelemmel kísérte a könyv elkészültét, és a playmate több alkalommal is nyilatkozott a közös munkáról, a szerző a Kerekes Alma álnevet adta a szexkalandok főhősének. A szintén kitalált neveken emlegetett partnerei egyike megfenyegette Kelemen Annát, amiért kifecsegte a hálószobatitkukat. Havas és Kelemen Anna a legújabb trend szerint nincsenek már jó kapcsolatban. Néhány napja azonban egy feljelentőnk úgy látta, találkoztak, feltehetően a közös mű bevételeit rendezni.

Napjaink nőideálja

„Havas Henrik kora délután felbukkant a Radnóti és Pozsonyi utca sarkán egy fekete táskás férfi társaságában, majd eltűnt a Radnóti utcában. Egy perccel később Kelemen Anna is megérkezett a Pozsonyi utca felől, odament a fekete táskás férfihoz, és együtt befordultak a Radnótiba. Mire odaértem, beszálltak egy böhöm nagy homokszínű autóba, gyanítom, annak a mélyén rejtőzhetett Havas is.”

Töprengtünk, mivel zárjuk a playmate eddigi pályaképének vázlatát, végül egy elgondolkodtató, kicsit pesszimista mondat mellett döntöttünk a Subba – Isten állatkertje korábbi elemzéséből. „Egy országnak igenis van kollektív ízlése, és az a helyzet, hogy Kelemen Anna legalább annyira testesíti meg napjaink magyar nőideálját, mint amennyire Bíró Ica kapta el a közhangulatot a nyolcvanas években.”