Mit szól hozzá, hogy a Velvet nemrég a hét lúzere díjra jelölte a Hal a tortánban látott udvarlásáért?
Jót mulattam rajta, egy kicsit bosszantott, de szórakoztató is egyben. Az a szerencse, hogy az a bulvár, amit sokan szidnak, engem nem bánt. Csak kedves fricskákat kapok, tudom, hogy e mögött humor van. Furcsa, hogy az emberek a felszínen még ennyire elcsúsznak, 15 évvel a kereskedelmi tévézés elharapózása után is. Azt gondoltam, jobban meg tudják különböztetni a valóságot a műsornak szóló poénkodástól. Ha én Rubint Rékát be akarnám hálózni, azt nem ilyen körülmények között tenném. 13 évesen már felfogtam azt, hogy Antal Imre és Kudlik Juli nem szerelmesek egymásba, hanem csak évődnek. Amikor én elnyomtam két ilyen poént Rékának, úgy gondoltam, hogy ez egy jó hangulati eleme lesz a műsornak.
Gyakran szokott ilyen poénokkal viccelődni?
Nem esik nehezemre csajozni, mert alapvetően egy kommunikációs késztetésekkel agyonvert ember vagyok, szívesen csajozok szavak szintjén, hangulati elemként. De a műsort a feleségemmel, életem szerelmével néztem végig, jókat röhögtünk rajta, Réka ugyanúgy megélte ezt Norbival.
Show-műsorok előtti bemelegítőként kezdte, hogyan került onnan képernyőre?
24 évesen kezdtem a bemelegítést, másfél évig csináltam. Utána egyből műsort kaptam, a melegítésemnek a Kifutó című műsorban ugyanis olyan sikere lett, ott a helyszínen. Aztán zenével foglalkozó magazinműsorokat vezettem.
A zene világa egyébként sem áll messze öntől, ugye?
Zenész is lehettem volna, ez egy választás kérdése volt. Az összes tehetségkutatót megnyertük a rockzenekarommal, de akkor jött be a techno. A kilencvenes években egyszer csak megjelent Náksi-Brunner, az Ámokfutók, és mi ezt úgy éltük meg, hogy ott állunk a stúdió előszobájában, körülöttünk dj-k rohangáltak, pörgették a CD-ket, aztán az előszobánál bentebb nem jutottunk. A Hooligans is majdnem így járt, de bennük volt hit, akarat, meg erő, sokszor zsíros kenyéren is, de megmaradtak rockzenészeknek. Most, hogy már az egzisztenciám megvan, könnyedebben tudok nem a megélhetésért zenélni, újra elővettem, zenélünk, koncertezünk.
Könnyen tud dönteni?
Hiszek a gondviselésben. Úgy érzem, hogy engem valaki kézen fogott gyerekkoromban és azóta visz, néha elengedi a kezemet, hagy csatangolni, megfogja kezemet, visszavisz valahova. Most éppen nem tudom, hogy elengedett kézzel csatangolok-e, vagy erre vezetett, ez mindig később derül ki, de megkönnyíti a döntéseimet, hogy kapok segítséget, kapok súgást.
Hova sorolná magát a magyar médiában?
Ha lehet a médiával kapcsolatban ars poeticáról beszélni, akkor én azt tűzném a zászlómra, hogy ne "vagy"-okban gondolkodjunk, hanem "és"-ekben. Lehet egyszerre az ember meztelenül motorozó és a családját szerető ember és a tévében csajozó, de hűséges férj. Ne akarj csak egy stigma, egy jel lenni valahol, hogy te vagy a kvízműsorvezető vagy az élsportoló. Férjen már ez bele a magyar közéletbe! Egyébként most már közelítek az első vonalhoz. Elindultam valahol, ahonnan lehetek első vonal. Nyitva van előttem az ajtó, látom a folyosót magam előtt, de végig kell menni rajta. Már az is nagy ajándék, hogy ez megadatott. Persze lehet gondolkodni, hogy kellett-e ez nekem. Igyekszem a függetlenségemet megtartani, nekem nem az első számú megélhetési forrás a média. Ha nem jön egy techno-hullám, amikor nagyon másra van szükség, amit én nem tudok, akkor ebből lehet, hogy lesz valami. Ha nem, akkor kifarolok innen és csinálok valami mást.
Ha nem zenész vagy műsorvezető lenne, mivel foglalkozna?
Magyar szakra jártam, abszolváltam az öt évet, de nem csináltam meg a diplomamunkámat. Megvolt minden, én akkor szálltam ki. De amit az egyetemről elhoztam, az itt van, dolgozik bennem, munkálkodik. A papír nem érdekel, nem attól lesz valaki jó tanár, vagy éppen műsorvezető.
Nem is szeretne már tanítani?
Nagyon megviselne lelkileg. Nem tudnék tárgyilagos maradni. Haverkodós vagyok, nem tudtam volna kívülálló maradni. A világ nagy gondolataival először az irodalom órán találkozunk, az életet a magyar órán tanulod meg. Én nevelgetem ezeket a gyereket, négy év után elmennek, én ott maradok és szörnyet halok. Én nem akartam belehalni. Pedig szerettek a próbatanításon, jól ment. Szeretnék egy olyan fórumot találni, ahol fiatalokkal beszélgethetnénk és ők is egymással. Akár irodalmi műveken keresztül vagy bárhogyan, de beszélgessünk. Olyan lehetne, mint a Mindentudás egyeteme, ami nem tanítani szeretne, csak kommunikálni. Ha lenne ilyen fórum, akkor boldog lennék.
A tévében ezt nem lehet valamilyen formában megvalósítani?
Néha elsütök olyan poénokat, fű alatt, csehovi víz alatti áramlásként, amelyeket csak azok értenek, akik életükben olvastak kettő könyvnél többet. De ez nem igazi. Hiába próbálok csepegtetni a másik énemből, ez kevés. Ugyanennyi energiával, lendülettel, csilli-villivel, pénzzel megtámogatva micsoda klassz dolgokat lehetne csinálni ezen a földön. Sokkal élhetőbb lenne világunk. Ilyenkor picit szomorú vagyok, hogy a könnyebbik utat választottam. Ha valaki csinálna egy "Utáljuk Áront Egyesületet" és szervezne beszélgetéseket, az első lennék, aki ott lenne. Annyira igaz, hogy többet kellene beszélgetnünk!
Az internet nem lehet ilyen fórum?
Az interneten mindenki baromi arctalan, de szerintem ki kell állni a véleményünkért. Ha már az interneten szétfikázunk valakit, vegyük a bátorságot és személyesen is tegyük meg!