Az új filmedben, a Csak a Szex és más semmiben, az állandóan pasiproblémákkal küzdő Zsófit játszod. Közel áll hozzád ez a szerep?
Nem, nem hasonlítunk. De nagyon szerettem ezt a szerepet. Az életben azért nagyon más vagyok.
És mit szólsz a film hatalmas sikeréhez?
Nagyon örültünk neki, amikor ilyen pozitív kritikákat kapott a film. De persze a saját munkámat nem szeretném dicsérni. A közönség dolga eldönteni, hogy jó-e egy film, vagy nem.
Meddig maradsz most itthon?
Karácsonyra visszamegyek.
Milyen Los Angelesben karácsonyozni? Nem hiányzik a hó?
Hiányozna, de mi mindig havas helyre megyünk ilyenkor síelni.
Síelsz vagy snowboardozol?
Snowboardozom egy pár éve.
És használsz térdvédőt?
Nem, térdvédőt nem. Egy ideje már nem. Az elején, amikor még bukdácsoltam, akkor kellett. Főleg, amikor tizedszerre ugyanarra a helyre estem, és ugyanott ütöttem meg magam. De már egy pár éve csúszom, úgyhogy nincs szükségem rá. Egy idő után azért már gyakoroltabbá válik az ember. De nem vagyok egy duhaj azért ma sem. Csak óvatosan. De a csuklómat védem, acélpántos kesztyűm azért van. Régen is legtöbbször oda estem.
Ha egy embernek egyszerre két helyen van lakhelye, nem okoz tudathasadást?
De, bizonyos szempontból tényleg egy kicsit furcsa. De azért nagy különbség van a kinti életem, meg az itthoni közt. Kint sokkal nyugodtabb vagyok. Ha hazajövök egy perc megállás sincs. Folyton csak pörgök.
Akkor az az esemény, ha hazajöszz?
Szeretek kint élni, de belehalnék, ha nem jöhetnék haza. Ha az ember húszegynéhány évig egy helyen él, akkor az az élete részéve válik.
Meg lehet szokni Hollywoodot?
Nekem Hollywood nem létezik, csak Los Angeles. Tény, hogy nem egyszerű hely, de ha az ember ott él pár éve, akkor belerázódik. Természetesen válogatásról, válogatásra járni, örökös stressz helyzetben lenni nem egy olyan dolog, amihez az ember hozzá tud szokni. Persze az idő során rutinosabb lettem.
Nem hiányzik a tél? Nem fárasztó állandó napsütésben élni?
De hiányzik a tél, ez is egy dolog, ami hozzájárul a honvágyamhoz. Szeretem, az egymást váltó évszakokat. Viszont örülök, hogy a tipikus hideg, latyakos telekből, csak egy-két hétig kapom ki a részem... Napsütés viszont nem tudnék élni, egyszerűen elfogyna az energiám.
Nem félted a bőröd? Használsz bőrvédőt?
Igen, az arcomat be szoktam kenni fényvédőfakttoros krémmel valahányszor csak kimegyek az utcára.
Látsz változást az országon, mióta elmentél? Egyáltalán tudod ezt objektíven figyelni?
Igen, látok. Érezhető, hogy megnyílt a fiatalok előtt a világ. Teljesítményorientáltabbak és kedvesebbek lettek az emberek. Korábban voltak nekem is ilyen rémtörténeteim, például a tömegközlekedésről: soha nem értettem, hogy miért szólnak egymáshoz durván az emberek a villamoson. Miért nem veszik észre, hogy udvariasan elmondani, azt, hogy menjek odébb, ugyanannyi energiába kerül, mint bunkón. De úgy látom, ez változóban van. Az emberek határozottan kedvesebbek egymással.
Mennyire áll messze a valóságtól az a kép, amit minap a Story magazinban láthattunk. Te, a vérbeli magyar lány, a vásárcsarnokban vásárol édesanyjával, aztán hazamegy és jóllakik a főztjéből, és közben nem tud dönteni, hogy Káposztásmegyer vagy Los Angeles az igazi otthona?
Egyáltalán nincs messze. Nagyon közel áll hozzám a családom, szörnyen hiányoznak, ha nem vagyok itthon. Az meg teljesen természetes, hogy ha hazajövök, minél több időt szeretnék eltölteni velük, ezért gyakran együtt megyünk bevásárolni is. Imádom anyukám főztjét, bár a tipikus magyaros kaják nem állnak hozzám túl közel..
Szeretsz főzni?
Kint egyáltalán nem főzök, mert nagyon szeretem a távolkeleti konyhát, és saját kezűleg úgysem tudnék olyan finomat készíteni, mint amit egy étteremben adnak. A thai, kínai és japán ételekre vagyok rákattanva, a szusit különösen szeretem.
Gondoltál már arra, hogy más hajszíned legyen?
Talán barna. A vörös sokkal feltűnőbb, és szívesen kipróbálnék valamilyen diszkrétebb színt. A szőke és a fekete azt hiszem túlságosan sápasztana, az szóba sem jöhet.
A filmezés mellett elkötelezetten támogatod a Magyar Hospice Alapítványt, amely gyógyíthatatlan beteg emberekről gondoskodik az utolsó óráikban. Honnan jön a kötődésed ehhez a témához?
A Hospice alapítvány nagyon fontos számomra. Nem kerestem a lehetőséget, egyszerűen csak így hozta az élet. Amikor meghalt a nagymamám ez az alapítvány segített könnyebbé tenni élete utolsó napjait. Azóta hivatásomnak érzem, hogy segítsek abban, hogy a menthetetlen betegségben szemvedő emberek méltóságteljesen halhassanak meg. Nagyon nagy szó, hogy Magyarországon már van egy jól működő Hospice ház, de a betegek száma alapján sajnos többre lenne szükség.
Szerinted valaha hazaköltözöl?
Soha nem mondd, hogy soha.