Van egy kedvenc mondatom egy régi interjújából: lecsendesedtem, mert a világ kiabál. Ön szokott harsány lenni?
A fazonom úgy, ahogy van, harsány. Amikor a pályára kerültem, nagy port vertem fel. Én így jöttem a világra: elrajzoltan. Nem véletlenül Egy furcsa lány volt a címe a Kishonti Shownak. De nem szeretném turbózni magam, inkább a Megatánc az, ami nekem most fontos, beszélgessünk arról.
Jó.
Én „elcsendesedtem”, de ez a produkció nem tud engem csendessé tenni, felpörget. Én az összképet figyelem minden részleten keresztül; a viselettől a színpadi megjelenésig. Direkt mondok neveket – hogy például Lakatos Márk tervezte a ruhákat, vagy hogy ki a koreográfus - mert ez a produkció, mint egy gyönyörűséges gyöngysor, olyan. Ha egy szem is leszakad, szakad a többi is.
Sokan úgy tartják, a színház, a próza és a tánc összetartozik, maguk inkább a strukturáltságra helyezik a hangsúlyt. A táncműfajokat is gondosan elkülönítik.
Nagyon helyes. Fontos, hogy a táncosok sokszínűen tudjanak bemutatkozni, ne csak standard táncokat táncoljanak.
Ezzel eljutunk a Szombat esti lázhoz?
Nem szeretnék semmifajta csatornaharcba belemenni, sőt annak nagy ellensége vagyok. Kérem szépen, hangsúlyozza az írásában, ez egy tehetségkutató verseny. Fiatal, ismeretlen embereknek a versenye, akiknek én nagyon hálás vagyok azért, hogy nem mindenfelé drogos állapotban jönnek-mennek, és különböző helyeken múlatják rosszul az idejüket, hanem megpróbálnak egy olyan műfajjal foglalkozni, ami gyerekcipőben jár a mi országunkban, mert már a bécsi út végétől egészen másról szól a történet – kicsi koruktól erre képzik a jövendő táncosokat.
A tánc, mint művészeti ág jár gyerekcipőben?
Igen. Ennek ellenére véleményt alkotni nagyon tudnak róla, be tudják írni az okosságukat a fórumokra. Minden olyan ember, aki feláll a pódiumra - beleértve szerény személyemet, akinek volt ideje hosszú évtizedeken át tapasztalatot gyűjteni - annak bírnia kell a kritikát. Én azt a műfajt műveltem, amiről egy okos ember Amerikában azt mondta: musical, commedy, musical tragedy, gyűjtőnéven úgy hívják, ének, tánc, próza, vagyis színész. Egy tisztességes színésznek kell tudni mindhármat. A műsorban ők csak táncolnak, de ha valamelyiknél felfedezem, hogy valami kis hangocska mocorog a torkában, az egy következő etap és feladat lesz. Ha vége a műsornak, a táncos számára ott kezdődik csak az igazi megatánc. Annak részletei, hogy hogyan tud a sikerrel megbirkózni, és ha kijut New Yorkba, azzal hogy tud megbirkózni.
Miért fontos, hogy a győztes New York egyik híres tánciskolájában képezze magát?
Mert megtiszteltetés. Sokan nehezményezik, miért nem kocsit és lakást kap a győztes. Ha összeszámolják a kinti kurzus teljes költségét, az bőven több, mint egy lakás és egy kocsi.
Akik a Megatáncba jelentkeznek, nemzetközi karriert szeretnének befutni?
Nem tudom. Szerintem nekik az a fontos, hogy hétről hétre továbbjussanak, és ennek a lélektani oldala a döntő.
Ön ismeri a magyar táncképzést?
Valamennyire. Több ezer embert néztünk meg a válogatáson és vannak olyan tánciskolák, amelyek küldtek huszonöt gyereket, és egy nem bírt bent maradni. Azt mondtam Samai Dórikának, hogy ő jó strapakanca. Arra gondoltam itt, hogy ez egy olyan verseny, ahol jó paripáknak, versenylovaknak kell lenniük. Igahúzók a Hortobágyra kellenek. Ez a műfaj az illúziókeltésről szól, ez a szép emberek műfaja. Akiből pár centit lecsalt a teremtő, az is tud kétméteres lenni, és a kétméteres ember is el tud törpülni. Ezt úgy hívják gyűjtőnéven, hogy tehetség. A tehetségnek ott van a megacsillag a homlokán. De hogy valóban csillag lesz-e abból, akit mi annak tartunk, azt nagyban befolyásolja a közönség véleménye.
Az ön kifejezésével élve megacsillag minden táncműfajban jó, vagy egyben kiváló?
A megacsillag minden embernek ott van a homlokán, van, aki él vele, van, aki visszaél vele. Minden ember tehetségesnek születik, csak azt valakinek észre kell vennie. Ha valaki tehetséges sportoló, sprintelhet otthon a szobában, ha nem tud megmutatkozni a pályán. A Megatánc a százméteres síkfutás, ami pillanatok alatt zajlik le.
Önnek mi a kihívás ebben a tehetségkutatóban?
A felelősség. Nem úgy működik ez, hogy kifestve a pillákat a szemhéjamon, hátradőlve osztom az agyat. Fontos nekem, hogy mit beszélek a számmal úgy, hogy azt a legkisebb közösségben is - ha megtisztelnek azzal, hogy nézik a Megatáncot – értsék. Ezért sem használok szakmai kifejezéseket, francia szavakat.
Miért érzi fontosnak, hogy bővüljön a tévénézők táncműveltsége?
Hogy a tesztoszteron-szintjük emelkedjen. A tánc a boldogsággal egyenlő. Még ha a táncnak szomorú szüzséje, vagyis története van, amikor belépek a színpadra azt eltáncolni, az maga a boldogság. Még ha több hektóliter víz ott is marad utánam. Különösen a nőkre hívnám fel a figyelmet. Nagyon nehéz időket élünk, rengeteg a lehajtott fejű ember az utcákon. Miért nem ülnek le a képernyő elé és néznek fiatal, tehetséges embereket, akikből árad az akarás, a közvetítés vágya?
Hogyan kapcsolódnak ehhez a nők?
Azt látom, a nők nem tudnak adott helyzetekben megjelenni. Egy nő örül, ha meg tud jelenni a munkahelyén, aztán el tudja látni az anyai teendőjét. Nem szeretnék szociológiai kérdésekbe belemenni, de amikor megyek az utcán, látom, azok a hősök, akiket megírtak drámaírók, akiket megfesttetek festők, itt élnek közöttünk. Tele vagyunk Hamletekkel, Jágókkal. Jó lenne, ha kedves figurákkal is tele lenne az ország, akik komédiára hajlamosak és édesen kavarják a történetet.
Egy táncműsor hogyan tud megváltoztatni életeket?
Adjuk meg magunknak azt a luxust, hogy leüljünk a képernyő elé és szórakozzunk. A boldogsághormonokra szükség van, azért eszünk csokoládét – már aki megteheti, aki nem, diabetikus csokoládét - mert egy kis örömet akarunk szerezni magunknak. A Megatánc keserű csokoládé.
Mi benne a keserű?
Az embertelen munka. A táncosnak a haja szálától a lába ujja körméig mindene muzsikál. Itt nem működik a flitter, a toll, a boa, mígnem a másik műsorban ezek kötelező tartozékok, csupán csak azért mert annak más a profilja. De ezt úgy mondom, hogy közben édes, kedves kollégáim dolgoznak a másik műsorban, és ellendrukkernek lenni nagyon buta magatartás.
Miért kell a két konkurens csatornán futó műsort összehasonlítani?
Kérem, jegyezze meg ezt a nevet: Szirmai Béla, a táncművészet egyik doyenje. A Klubrádión hallgattam egy interjút vele, ahol felháborodva azt mondta, nem is érti ezt az ostoba összehasonlítást. Szerintem nemcsak érthetetlen egymásra csúsztatni a kettőt, de snassz is. Keveházi mondta, a mákostésztát a pörkölttel nem lehet összehasonlítani. Kénytelen volt ennyire alpárian fogalmazni, vannak pillanatok, amikor az embernek nem kell megvédenie a nagydoktoriját. Azt kell megnézni, melyik mit közvetít. A testbeszédnél fontosabb dolog nincs. Ahogy a siketek egymással kommunikálnak, fantasztikus, és közben mosolyognak és boldogok. Ha bántják egymást az emberek, Teréz anya jut eszembe. Nem akarom átvenni a szerepét, bár egy nagyon tisztességes, kis albán asszony volt. A falamon vannak idézetek, többek közt tőle. Elmondom. „Az élet egyetlen; vedd komolyan! Az élet szépség; csodáld meg! Az élet boldogság; ízleld! Az élet álom; tedd valósággá! Az élet kihívás; fogadd el! Az élet kötelesség; teljesítsd! Az élet játék; játszd!” És van egy Kishontis kitétel: az élet élet - éljed!
Milyen idézetek vannak még a falán?
Ez olyan intimitás, amire nem szeretnék rátérni. Nem akarok a Megatánc Terézája lenni, de harcolok ezekért a gyerekekért, mert nincs miért megvédeniük magukat.
Nagy feszültségben élik meg ezt az időszakot?
Igen, hiszen hol lenne nekik gyakorlatuk? A rutin szót direkt nem használom. Aki rutinos, az használhatatlan. Én életemben nem tudtam haknizni. Mindegy, hogy a Carnegie Hallban énekelek, vagy a párizsi Olimpiában, ugyanúgy énekelek. A C-dúr mindenhol C-dúr.
Ön szerint nemzetközi viszonylatban milyenek a magyar táncosok?
Fantasztikusak. Meg kell nézni, milyen látogatottsággal futnak a magyar Operaház balettelőadásai. Rengeteg külföldi azért jön, hogy magyar balettelőadást nézzen. A világ egyik legszebb operaháza Budapesten van. Szeretném még megemlíteni Daniela Hernandezt, aki bejárta szinte az egész világ nagyvárosait, nagyon tömören, precízen és nem szőkén alkot véleményt a táncosokról, és itt van Novák Péter is, akire nem lenne elég egy egész weboldal, mert olyan univerzális és olyan megszállott. Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője pedig, amikor kiteszi a lábát az országból, külföldön talán jobban is ismerik.
Ez bizonyos szempontból szomorú.
Pontosan. Adtam magának egy labdát, és örülök, hogy leütötte.