Kiss Tiborral, a Quimby frontemberével rögtön a közepébe vágtunk. Az újratanult szereteté, az esti imáé, és a megbocsátásé lett a főszerep. Interjú egy máig legózó művésszel.

Az a hír járja, hogy óvatosan kell veled bánni.

Talán harapok? Húsz és huszonnyolc év közötti lányokat fogyasztok ebédre, némi körettel. Nem. Nem hiszem, hogy retorziótól kellene tartani. Találkoztam már ilyen emberrel, de aztán beszéltünk és megnyugodott. Nagyon felszabadító érzés, mikor egyenesen belevágunk valamibe.

Akkor rögtön a közepébe. Isten sokszor előfordul a szövegeidben. Ez valami klisé vagy személyes élményeken alapszik?

Az emberhez ez az élmény alapvetően hozzátartozik. A szövegekben vagy az alkotásokban sokszor metaforaként jelenik meg. Alkalmas személy arra, hogy vele sűrítsük a mondanivalót. Az olyan erősen szimbolikus figurát, mint például Isten, sokrétű jelentése miatt is szívesen használom. Akár az ördögöt, a démonokat vagy az angyalokat. Ezek a már-már közhelyek, de sokszor segítenek átugrani egy-egy hídon, egyik jelentésből átmenni egy másikba, és közben lehet mély értelmük is. Hétköznapi életemnek is van egy spirituális oldala, arra legszívesebben a felsőbb erő kifejezést használnom.

Szóval van egy felsőbb erő, ami hatással van az életedre?

Igen, így mondanám. Vannak dolgok, amiket inkább rábízok. Nem vagyok vallásos, de szoktam imádkozni.

Vészhelyzetben ?

Nem. Az nem feltétlenül vészhelyzetre való. Csak úgy kedvtelésből, vagy valamit helyrebillenteni.

Ez olyankor nem egy önmagaddal való beszélgetés?

Az is. Egyszer nagyon nehezen tudtam elengedni egy úriember iránt érzett neheztelést, aki nagyon sokat ártott nekem. Semmi sem segített. Próbáltam elfogadni olyannak, amilyen. Mindent kitaláltam magamnak, hogy megbocsássak neki, de nem igazán tudtam. Egyszer ajánlották, hogy próbáljak imádkozni érte. Ez tőlem távolt állt, volt bennem némi cinizmus, - persze, majd én imádkozom az ellenségemért - de csodák csodájára egyszer elalvás előtt megtettem. Működött. Másnap találkoztam vele, és elnevettem magam, mert eszembe jutott, hogy érte imádkoztam. Ezzel egy másfajta kapcsolatba kerültünk. Valódi megbocsátás és valódi elfogadás lett belőle, nemcsak a szavak szintjén. De ez az egész annyira intim, hogy nem szívesen beszélek erről.

Klikk!

Eddigi kalandos életedben milyen szerepet játszott a szeretet?

Mindig fontos volt az életben, de sokszor kellett újratanulnom. Legnagyobb értéke akkor van, ha bennem van, ha én tudok szeretni. Sokszor a világ összes szeretete kevés ahhoz, hogy az ember életben maradjon. Ha volt már az ember teljesen kiüresedett és ijesztő állapotban, mikor nem érez ilyeneket, akkor semmi nincs. Akkor nem ér az élete egy üres hamutálat sem.

Hogyan alakulhat ki ilyen?

Arra is nehezen jövünk rá, hogy miért történik. Hogy mit kell tenni azért, hogy ne így legyen, az se könnyű persze. Nem vagyok pszichológus, de nyilván a sok negatív dolog, vagy akár egy trauma ki tudja üríteni az embert. Meg az is, ha túlterheli magát. Vagy ha nagyon önző úton jár; ha sokat kábítószerezik. Nem szeretem a miérteket és az okokat sokáig firtatni, nem igazán visznek sehova, csak le a sötétbe. Lehet rajta hónapokig gondolkodni, az benne tartja az embert a problémában. A tanulság levonása után nyilván valami megoldás kell. Itt például segít nekem a felsőbb erőbe vetett hit.

A 2003-as elvonókúrád és rehabilitációd óta új életet élsz?

Az én felnőtté válásom egybeesett a rehabbal, és az idealisztikus romantika elvesztésével, az infantilis önszerettetés részegítő mámorával. Hosszúra nyúlt kamaszkorom lezárása kapcsolódott egyfajta újjászületéshez. Ez minden emberrel megtörténik, de nem biztos, hogy ilyen szélsőségesen. Ami a lelki életemre vonatkozik: most sokkal inkább hálás tudok lenni azért, ami adatott. Van bennem alázat a munkám, a természet és az emberek iránt. Nem csak a saját fejem után megyek. Nyitottabb, taníthatóbb vagyok, bizalom is van bennem. A kiüresedésre ez is gyógyír. Ma már sokkal reálisabban látom a világot, és el tudom veszíteni az illúzióimat.

Harmonikusabb lett a zenéd.

Ennek örülök.

Ez volt a cél ?

Csak csináltam, ami jött.

Milyennek szeretnéd látni magad?

Van egy tükröd?

Lehet valaki nagyon jó zenész és festő is egyszerre?

Sajnos nem tudok rá példát mondani. Majd igyekszem. Mindkettőt szeretem csinálni, egyiket sem tudom úgy letenni, hogy azzal ne törődjek többé. Nem tudom mi lesz, sok konfliktusom van ebből magammal.

Miért?

Hogy most éppen mivel foglalkozzam. Van, hogy nagyon kedvem lenne festeni, de mondjuk nem abban a fázisban vagyunk, mert éppen a zenére koncentrálunk. Januárban volt egy kis szabadidőm, akkor öt képet festettem és nagyon jól éreztem magam. Sokszor képzelem magam csak festőnek, rendben van az is. Van, amikor meg a zene kerül előtérbe.

Terápiára vagy önkifejezésre használod inkább az alkotást?

Is-is. Nem használnám a terápia szót, bár minden művészet kicsit az. Nemcsak magának a művésznek, de a társadalomnak is. Nekem mindig az alkotás jelentette azt, amiért érdemes élni. Ez a gyerekkori legózás meghosszabbítása.

Van benned félelem, hogy esetleg nem marad utánad semmi?

Nono, azért marad némi humusz. Sokkal fontosabb, hogy része legyek az életnek, mint az, ami utána történik. Nem vigasztalna, ha halálom után megbecsülnének. Ezt a szakaszosságot a történelemnek el kell fogadnia. Rohadt egyszerű dolgokról szól az élet, csak túlbonyolítjuk.

A jókedv vagy a melankólia inspirál jobban?

Mindkettő jelen van, egyik ül a másik vállán.

Milyen hangulatú lesz a következő lemez?

Nagy a káosz. Sok kísérletező ötletünk van, még nem szívesen beszélek róla. Már most két-három lemezt össze lehetne hozni a zenékből, de még nem tudjuk, mi marad végül.