Koós János minden este tejet iszik, Bajor Imre azonban whiskyvel készül a forgatásra. A táncdalénekes hetvenedik születésnapjának szentelt NévShowr felvételén jártunk, ahol a leállásokban Hajdú Péter romantikázott a díszleten túl.

„Régóta készülök a Koósra, és persze pont tegnap romlott el a centri, amikor beraktam a ruhákat. Még mindig kicsit nedves a blúzom”- mesélte centrifugás Murphy-történetét a női mosdóban egy ötvenes asszony, aki olyan otthonosan mozgott hétfő reggel a Pólus Centerben található Fortuna Stúdióban, hogy biztosra vettük, nem először tapsolt végig egy monstre televíziós forgatást. Teljes sminkkészletét kipakolta a csap mellé, mintha részletgazdag arcfestésével az Ocean’s 14 válogatására készült volna.

Neccharisnya, angol szótár

Nézze meg képeinket!

Az időjárás nem volt kegyes azokhoz, akik még esetleg nedves blúzzal vágtak neki Koós János hetvenedik születésnapjának szentelt, most vasárnapra szánt NévShowr forgatásának, a stúdióban decemberi hideg volt. Azóta sem értjük, hogy az egykori Miss Alpok-Adria, Polgár Krisztina (aki egyébként egy angol-magyar szótár olvasásával tette hasznossá a sok üres percet) hogyan tudott nyolc órát a stúdió egyik félreeső zugában tölteni szandálban és neccharisnyában.

A sminkelő statiszták érdeklődésének középpontjában álló táncdalénekes passzívan készült a felvételre. „Becsuktak az öltözőbe, hogy még csak véletlenül se találkozzak a meglepetésvendégeimmel. Kétszer elaludtam, aztán kiengedtek”- mondta Koós János, miközben a felvétel előtt a kellékes a virágot igazgatta zakója gomblyukában. Megérkezett fia, Koós Gergő is, aki a műsor nagy részében mobilján játszott. Bizonyára százszor hallotta már az ismét előkerült történeteket, ahogyan édesanyja, Dékány Sarolta is, akinek arcjátékára külön kamerát állítottak, így néha a meglepetést is ki kellett fejeznie a szemével.

Elmélkednek a kanapén

Mindig is csodáltuk azokat a médiaszemélyeket, akik látva, hogy kigyulladt a piros fény a kamerán, évtizedekkel ezelőtt megesett kis színeseiket a színházi dramaturgok precizitásával adják át úgy, hogy azt már vágni sem kell, és mindezt addig a pillanatig csavarják, amíg a fény ki nem alszik. Különös látni őket azután, ahogyan csendben elmélkednek egy kanapén. Koós Jánosnak verbálisan felkészült meglepetésvendéget szánt a szerkesztőgárda, de így is megesett, hogy a vezérlőben nyavalygó női hang ismétlést követelt.

A rövid leállások a műsorvezető Hajdú Pétert láthatóan lelkesítették, mert addig is a kiszaladhatott a díszletből, hogy megölelje barátnőjét, Sarka Katát. „Nagyon fáradtak vagyunk. Tegnap egész nap takarítottunk”- mesélt Hajdú Péter romantikus, közös hétvégi programjukról. Sarka Kata – akit a városban csak Miss BKV-nak hívnak, mert ő a vállalat arca – türelmesen nézte végig az egész napos felvételt, és amikor megérkezett leendő anyósa, még örült is, hogy akadt társasága. Dömsödi Gábornak nem drukkoltak a hozzátartozói a stúdióban, de valószínűleg nem is igényli.

Az oboa lesz a megfelelő hangszer

Klikk!

Igazán retrospektív adásra készüljenek, akik megnézik a táncdalénekes show-ját, a történetekkel jócskán kiegészíthetjük Koós János életrajzát a Wikipédián. Megtudtuk, Koós János sosem akart oboista lenni, csak egy nyáron az ötvenes évek derekán, amikor ötletszerűen elment a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola felvételijére, a fogazatát látva a bizottság úgy döntött, az oboa lesz a számára legmegfelelőbb hangszer. A szolfézsórákon azonban egyre biztosabban látta, hogy énekes szeretne lenni.

Tudjuk már azt is, hogy eszébe sem jutott eredeti vezetéknevét, a Kupsát megváltoztatni, hanem valamelyik koncertszervező önkényesen átírta. A művész a Fészek Klubban tervezett fellépni, és a koncert plakátján Psota Irén neve alatt olvasta a számára ismeretlen Koós János nevet. „Azt mondták, olyan névvel, hogy Kupsa, nem lehet fellépni. Visszakérdeztem: és olyan névvel, hogy Psota, lehet?”

Emelkedett pillanatok

A meglepetésvendégek türelmesen várakoztak a stúdióban, közben arról kérdeztük őket, mikor hallottak utoljára jó magyar slágert. Rövid gondolkodás után Payer Öcsi A Magna Cum Laude Vidéki Sanzon című dalát említette, mielőtt a pódiumra kísérték volna.

Solymos Tóni és Aradszky László tűnt a leglelkesebbnek, amikor a focis történetek, a reggelig tartó bulik és a kalandos turnék szóba kerültek. Ezek közben Koós az italfogyasztási szokásaira is kitért: ma már minden este tejet iszik.

Régi barátja, Bajor Imre vélhetően nemcsak azt fogyaszt, amikor kora délután megérkezett, whiseyt rendelt, majd beszélgetett minden későbbi vendéggel: Havas Henrikkel, Lorán Lenkével, Kovács Katival, majd Koós Rékával is. Remek hangulat alakult ki az üres folyosón, mert sok hasonló, közös történetük volt. „Úgy nézd, hogy ezek emelkedett pillanatok, az ember csak egyszer hetvenéves”- tanácsolta a folyosón egy technikus. És akkor úgy néztük.