horoszkóp

Néha én vagyok a nulla tehetségű buzigyerek

2007.06.01. 08:32

Nemrég több újság is foglalkozott azzal a fotóddal, amelyen elmondásod szerint szexet imitálsz két barátoddal. Arra számítottam, hogy nagyobb téma lesz ebből.

Steiner Kristóf multimédiás eszközökkel is bejelenti, hogy szereti a bulvárlapokat, az viszont nem érdekli, hogy Máté Krisztina és Bárdos András mennyire boldog.

Amikor felhívtak az újságírók a kép miatt, annyira érdektelenül kezeltem a témát, hogy nem tudtak belőle ügyet csinálni. Ha azt mondtam volna; ez borzasztó, hagyjatok, elzárkózom a nyilatkozattól, akkor biztos jobban felkeltettem volna az érdeklődésüket. Az a kép egy éve van fenn a neten. Egyébként egy őszinte-bátor játékunk alatt készítette Dani barátom, amint Madonna Justify My Love-jára produkáljuk magunkat Dénessel és Ancsival.

Keresed az alkalmat, hogy szerepelj a lapokban, ugye?

Nem mondanám, hogy görcsösen keresem, de tény, hogy minden adódó alkalmakat megaragadok. A közönségem számára én egy termék vagyok, akinek jó forgalmazókra van szüksége. Bedobok egy sztorit, amivel megnyomok egy gombot, aztán hátradőlök és figyelem, hogyan dolgozik a gépezet, és én hogyan jövök ki a dologból. Legtöbbször remekül szórakozom azon, amit felépítenek körém. Van, amikor én vagyok a nulla tehetségű buzigyerek, aki jól helyezkedett. Van, amikor spirituális szellemiségű fiú vagyok. Mindig jól mulatok azon, hogy a kollektív tudat éppen mit diktál rólam, de komolyan venni a legkevésbé sem tudom. Mielőtt a tévéhez kerültem volna, nem volt olyan ambícióm, hogy tévénél szeretnék dolgozni. Ugyanígy nem volt tervem arra sem, hogy a bulvársajtót hogyan fogom kezelni. Maximálisan élvezem, hogy sodor az élet, és minden egyes élethelyzetemben azt fogom meg, ami a legcsodálatosabb. Az életem tragikus esetei erősen építették a személyiségemet.

Amit mondasz, az alapján kiegyensúlyozottnak tűnsz. Közben pedig a lapokban azt olvasom, bulímiában szenvedsz.

Igaz. Azóta vagyok kiegyensúlyozottan beteg, amióta elfogadtam, hogy beteg vagyok. Iszonyúan küzdöttem hosszú ideig, hogy normális legyek, jártam pszichológushoz, pszichiáterhez, majd a Lipótra. Volt egy ilyen időszakom, amikor Csernushoz jártam.

Eredményes volt?

Nem, mert nem tudtunk együttműködni. Meggyőződése volt, hogy azokkal a pontokkal van baj az életemben, amelyekről én úgy éreztem, hogy tök rendben vannak. Mostanában már jobban vagyok. Nem állítom, hogy meggyógyultam. Ez egy olyan betegség, ami testképzavarral jár együtt. Bármi történjék, nem fogom reálisan látni a saját testemet, de elfogadtam, hogy problémás eset vagyok, és ezzel együtt tudok kiegyensúlyozott lenni. A legdepressziósabb ember is lehet kiegyensúlyozott depressziós.

Még mindig előfordul, hogy kaparom az arcom. Beállok a tükör elé, és mire végzek, eltelik három és fél óra. Eltűnik az időérzékem, és végül úgy néz ki az arcom, mintha őrült kiütéseim lennének. Régebben ezen kiborultam, de egy ideje már ironikusan tudom szemlélni magam. Most már azt mondom, ha belenézek a tükörbe másnap és látom, hogy nézek ki; tessék, megint itt tartunk.

Jól esik szórakozni magadon?

Klikk!

Igen. Ahogy mások vígjátékokat néznek, vagy képregényeket olvasnak, én úgy szemlélem az életemet, mint egy tévésorozatot. A már említett három barátom is a sorozat része. Nagyon sokat beszélünk erről, ha új szezon kezdődik, ha valakit kiírnak a sorozatból, vagy amikor egy új ember lép be. Ez sokkal szórakoztatóbb és életszerűbb sorozat, mint a Vad angyal.

Izgalmas epizódokat látsz a sorozatodban?

Nagyon. Van egy új kapcsolatom, ami megvariálta a történetet. Majdnem hét év után szakítottam a barátommal. Szerelmes lettem. Egy ideig őrlődtem a két ember között, és egyik kapcsolatban sem tudtam helytállni, mert egyikben sem voltam jelen igazán. Nagyon egyszerű elméletre jöttem akkor rá: néha az őrlődés helyett válasszuk nyugodtan a boldogságot. Tudtam, attól leszek boldog, ha amellett a fiú mellett ébredhetek fel reggelente.

A nyilatkozataid alapján az indiai utazásod is meghatározó élmény volt a számodra. Eredetileg egy olyan központot látogattál meg, ahol evészavarosokat kezelnek. Mi az, amiben változtál az út miatt?

Mivel az indiai lelkületet kiskoromtól magamban hordozom, kint pont a kevésbé spirituális dolgok hatottak rám jobban. Tisztaságmániás voltam, minden pillanatban kezet akartam mosni, állandóan kivasaltam a hajam, és szörnyűnek tartottam, ha ráesik két csepp eső, és göndörödni kezd. Úgy mentem, ki, hogy meg fogok halni. Amikor megérkeztünk Benaresbe, ahol egy rendes szálloda sincs, és riksával vittek minket a városba, abban a tudatban feküdtem le, hogy másfél hónap alatt lassan elsorvadok. Aztán másnap felébredtem, kinéztem az ablakon: ott volt a Gangesz, sütött a nap, az emberek jöttek-mentek színes szárikban, és úgy éreztem, otthon vagyok. Kivittem magammal az elmaradhatatlan sminkes dobozomat, és egyszer sem vettem elő. Azóta kevésbé fontosak számomra a külsőségek. Kötelező oda kimenni.

Kép a képben
A Viva április végén indította el Kép a Képben című képzőművészeti műsorát. A műsorvezető Steiner Kristófnak a kortárs képzőművészet terjesztése is szívügye. "Azt vettem észre, hogy amíg a médiaszereplők mind ismerik egymást ebben az országban, és puszival köszöntik egymást a partikon, addig a képzőművészek még egymásról sem tudnak. Szomorú magyar specialitás, hogy eszünkbe sem jut, hogy az első randin - ahelyett, hogy egy moziban két órán keresztül csöndben ülünk egymás mellett - elmehetnénk egy kiállításra is"- mondta a műsort beharangozó sajtótájékoztatón a műsorvezető.

Miért?

Mert mindenkinek szüksége van a nyugalomra. Ha valaki elmegy a francia Riviérára pihenni, akkor arra fog gondolni, hogy a türkiz fürdőnadrágjához a türkiz kiegészítőket vegye-e fel, hogy jól nézzen ki a strandon, és este vajon melyik divatos kávéház teraszán vacsorázzon. A lazítás nem erről szól. Indiában az a közeg vesz körül, ahol tényleg önmagaddal lehetsz, megtalálod azt a harmóniát, amit sajnos Európában és Amerikában elfelejtettek. Ez az a hely, ahol a riksavezető nem akar cégvezető lenni, hanem ő riksavezető és szereti a munkáját. Minden második sarkon leprásokba botlasz, akik mosolyognak. Ők a leprások. Ahogy nálunk vannak az emósok.

Biztos, hogy nem csak te akartad azt látni, hogy mosolyognak?

Biztos. Jártam egy elfekvőben. Soha, egyetlen wellness központban sem éreztem azt a békét és nyugalmat. Ezek az emberek, akik hamarosan meg fognak halni, úgy élték ott az életük hátralevő részét, hogy boldogok voltak, amiért majd nem az utcán halnak meg. Az indiaiak kultúrájában benne van az elmúlás. A gyerekszobák falán ott a sors kereke, amin rajta van a hat világ, ahová újjá lehet születni. Úgy nőnek fel, hogy nincs bennük, hogy mit kell elérniük, mit kell összegyűjteniük ebben az életben. Nem tudnak túl nagy jelentőséget tulajdonítani a mostani életüknek.

A blogodban arról is írtál, ahogyan édesanyád meghalt. Most már kezdem érteni, hogyan tudtad elengedni.

Sokan azt gondolják, hogy elmebeteg vagyok, amikor az elmúlt néhány évem egyik legboldogabb időszakának nevezem, amikor az utolsó napjaiban ott voltam a mamával a kórházban. Az a három nap, amit kómában töltött, a kiskori karácsonyainkra emlékeztetett. Olyankor ki sem keltünk az ágyból, csak néztük a Váratlan utazást, és eszegettük a szentestéről maradt kaját. Amikor eljött az a pont, hogy éreztem, nincs értelme mondanom; mama, mindjárt karácsony van, együtt ünnepelünk majd, akkor azt mondtam: legyen, ami neked a legjobb, mama. Volt egy dal, amit állandóan énekelt nekem: a Kicsi krokodil. Ezzel búcsúztam tőle. Miért lennék szomorú, ha megadatott, hogy ilyen szépen menjen el?

Mit értettél az előbb az alatt, hogy Európában, és Amerikában elfelejtették a harmóniát?

Nézze meg képeinket!

Ma volt egy csomó programom, egyik a másik után. Ezt simán felfoghatjuk úgy, hogy egy rohanás az egész napom, de úgy is, hogy milyen jó programjaim vannak. Az emberek imádják, ha stresszelhetik magukat azzal, hogy mennyit dolgoznak. Azt mondják, hogy most rossz nekem, de azért hajtok, hogy majd boldog legyek. Mégis mikor? A boldogság olyan dolog, ami most van.