A műsorvezető szerint Gálvölgyi János sárba akarja tiporni, azért mondta, hogy szét kéne verni az arcát. Kiszel Tünde nem haragszik, de úgy gondolja, Gálvölgyi beteg, és örül, hogy a többiek megvédték. Az egykori Tutti-Frutti lány nem bántana senkit, és már Anettkával is kibékült.

"Rólam tudni kell, hogy ha valaki érti a humort, az én vagyok. Számtalanszor parodizált már a Bagi-Nacsa és az Irigy Hónaljmirigy, de nem sértődtem meg soha, mert tudom, hogy csak az egyéniségeket lehet parodizálni. De Gálvölgyi most már elvetette a sulykot, nem értem miért akar másokat a sárba tiporni?" - panaszolta lapunknak Kiszel Tünde, akit Gálvölgyi János a vasárnapi Heti Hetesben mélyen megbántott.

Mély trauma

"De én rá sem haragszom, hiszen nyilvánvalóan pszichés problémái vannak, valami nagy trauma érhette" - tette hozzá megbocsátóan Kiszel Tünde, aki szerint Alföldi Róbert, Farkasházy Tivadar és Bajor Imre egy emberként siettek a segítségére, amikor Gálvölgyi olyan csúnyán megalázta. "A Jáksó felolvasott rólam egy hírt, ami már nem is tudom hol jelent meg, és arról szólt, hogy majd testőrökkel kell védeni az operabálon Alain Delont, mert majd biztos rá fogok mászni. Erre Gálvölgyi azt mondta, rám kellene ereszteni a testőröket, hogy verjenek meg, és szedjék szét az arcomat" - interpretálta az eseményeket a sértett, aki nincs megbántva, csak egy kicsit.

"A többiek rögtön megvédtek, a Bajor Imi is, aki egy tündér és nagyon jóban vagyunk, sokszor készítettem vele interjút. Nekik ezúton is köszönöm, hogy mellém álltak. A Gálvölgyinek biztos, hogy súlyos pszichológiai gondja és depressziója van, amit úgy él ki, hogy másokat megsért, csak nem tudom, hogy mért éppen engem akart sárba tiporni. Nem is nagyon találkoztunk még, nem tudom mért van ez az ellenszenve felém?" - kérdezgette magát és minket Kiszel Tünde, majd ismét kifejtette, tudja, hogy csak a legnagyobbakat szokták kigúnyolni, és nem tud róla, hogy őt bárki is bántani akarná. Egyébként az is lehet, hogy Donatella mamája helyes diagnózist állított fel, hiszen Gálvölgyi egy ízben maga is nyilatkozta, gyakran lenyomja a depresszó

Mindenki szereti

"Engem szeretnek, én tényleg nem bántok senkit és mindenkit szeretek. Egyeseket nyilván irritál, hogy sikeres vagyok, de az miért baj? Most ért be a 15 év szorgalma és tehetsége, lehet utánam csinálni. Mindenki azt mondja, ne törődjek a Gálvölgyivel, mert csak azért beszél rólam, mert híres vagyok."

Kiszel Tünde elmondta, hogy nem szokott összeveszni senkivel, az Anettkával való vitáját is csak a sajtó fújta fel. Mint azt a Velvet is megírta, Anettka azt nyilatkozta, az ő gyereke nem lesz Donatella, mert nem akarja, hogy naptárokon és tévéműsorokban szerepeljen. Kiszel Tünde ezt kikérte magának, de aztán Anettka meggyőzte, hogy nem úgy gondolta. Kiszel Tünde egyébként szintén gyermeket vár a nyárra, de erről egyelőre babonából nem akart beszélni.

Bajor nem emlékszik

Nagyon szerettük volna megtudni, mit mondott valójában Gálvölgyi János, de sajnos senkit nem találtunk több száz méteres körzetben, aki látta volna a Heti Hetest, pedig állítólag népszerű műsor. Felhívtuk hát magukat a szereplőket, de Gálvölgyi János sajnos egész héten nincs otthon, így a tündéri Bajor Imit tárcsáztuk, aki velünk egyáltalán nem volt tündéri, igaz, mi nem is vetkőztünk soha. "Fogalmam sincs, miről beszélgettünk pénteken. Ha másnap megkérdezi, még biztosan tudom, de két nappal később, már fogalmam sincs. Persze nyilván vannak olyan horderejű kérdések, amire emlékszem, de hogy beszélgettünk-e Kiszel Tündéről, arra nem." Elmondtuk a színésznek, hogy Kiszel Tünde szerint ők nagyon jóban vannak, de Bajor Imre erre sem emlékezett.