Múlt szombaton a Nemzeti Színházban bemutatták a 12 dühös embert, melyben ő a nyolcadik esküdt, előtte pár héttel megkapta a legnagyobb állami elismerésnek számító Kossuth-díjat. Alig néhány hét múlva tangót fog táncolni ország-világ szeme előtt. Kulka János a minőség alapján válogat a munkák közt, szabad embernek tartja magát és hisz az égi jelekben.

"Nagyon jó munka volt a 12 dühös ember, jókat is írnak róla. Szerintem szeretni fogják az emberek" - mondta érdeklődésünkre Kulka János Reginald Rose nemrég bemutatott darabjáról, ahol sok más ismert színész mellett ő a nyolcadik esküdt.

"Pénzért nem kellett semmit elvállalnom"

A színpad mellett Kulka János továbbra is az Életképek című telenovellában látható az m1-en, ugyanakkor köztudott, hogy a Barátok köztben neki szánt szerepet visszautasította. Mi alapján szelektál a televíziós felkérések között? - kérdeztük.

"A munka minősége dönti el. Világéletemben olyan szerencsés voltam, hogy pénzért nem kellett semmit elvállalnom" - mondta, majd eloszlatta abbéli kételyeinket, hogy az m1 esetleg nem nézi jó szemmel RTL Klubos szereplését. "Á, nincs ilyen probléma. Nem írtam volna alá olyan szerződést, ami bármiben is korlátoz. Szabad ember vagyok."

Lecsúszott tánctanár lesz

Kulka János amúgy szinte isteni sugallatnak tartja a kereskedelmi csatorna felkérését. "Égi jelnek tűnt, így minden ellenérzésem ellenére belementem" - jegyezte meg. Szeptember végétől ugyanis a Thália színházban egy lecsúszott tánctanárt fog alakítani egy kétszereplős amerikai darabban Vári Éva mellett. A színdarab a tánctanár és az idősödő nő barátságáról szól. Szerencséjére a tévés felkérés miatt elsajátított táncokat a színpadon is hasznosítani tudja.

Versenydrukk

Az RTL Klub táncfelkérésére egyébként azért mondott igent, mert látta a műsor eredeti külföldi verzióját, ami meggyőzte. Így eltekintett a kereskedelmi televíziózással kapcsolatos összes ellenérzésétől és igent mondott. Azóta heti öt napon át napi három órában tánckoreográfiákat tanul.

"Rendes versenyzők vagyunk, az a kötelességünk, hogy megtanuljunk 4-5 komplett koreográfiát" - mondja. Az április 22-től induló táncversenyben Keleti Andrea sokszoros magyar bajnok lesz a partnere, akit csodálatos, türelmes tanárnak tart.

Kulka János egyébként a főiskolán már tanult táncolni és a zenés darabok, melyekben korábban szerepelt, szintén megkönnyítik dolgát. A négy különféle koreográfia betanulása azonban nem egyszerű feladat: "Életemben ilyen nehéz dolgot nem kellett tanulnom, teljesen át kell állítania az embernek a memóriáját."

"Úgy látszik olyan fajta vagyok, akinek díjakat adnak"

Végül a friss Kossuth-díjas színészt az elismerések fontosságáról faggattuk: "Nekem is olyan furcsa, úgy látszik olyan fajta vagyok, akinek díjakat adnak. Ettől persze nem érzem magam jobb színésznek, de növeli a felelősségérzetem, és motivál. Ugyanakkor jól esik és örülök."

Rövid bio
Színház és Filmművészeti Főiskola, rengeteg színdarab, sok film és szintén sok kitüntetés. Ország-világ előtt Magenheim doktorként vált ismertté, a Szomszédok című teleregény egyenes gerincű mentősorvosaként. A sorozat hatására tiszteletbeli mentőorvosnak választották. Később több mint ötmillió forintot nyert Jakupcsek Gabriella Multimilliomos című kvízműsorában. Ennek nagy részét jótékony célokra ajánlotta fel. Szeret főzni, de szerencsére eddig még nem írt celebfőzős szakácskönyvet, kedveli az autókat és a könnyed fröccsözést is. A Szomszédok egykori szereplői ma is erős szálakkal kötődnek egymáshoz, Kulka János Morzsa nevű retrieverje például Ábel Anita kutyájának az anyja. A Magenheim szó szó szerinti fordítása: gyomor otthon.