Olvastuk, hogy nemsokára családapa leszel. A barátnőddel terveztétek a családalapítást, vagy így hozta a sors?
Természetesen igen. Terveztük a menyasszonyommal családalapítást, most még az ifjú trónörökös érkezésével vagyunk elfoglalva, aztán majd, amikor már elbírja a kamerát, és lesz szabad napja az oviban, akkor egy csendes meghitt környezetben és helyszínen kizárólag szűk barátok és család, valamint Jack Nicholson jelenléte mellett összeházasodunk. Már most megváltoztatta az életünk, de majd megpróbáljuk ügyesen, jól szervezetten megoldani, hogy mindenkinek jó legyen. Amúgy a párom március 12-re van kiírva, elvileg akkor érkezik Nándi.
Mindenkiről pletykálnak hülyeségeket, mi volt a legnagyobb őrültség, amivel találkoztál?
Minden voltam már. Nekem annyi haverom van, hogy a 95 százalékát nem is ismerem, szinte minden nővel jártam, még ha nem is ismerem, akkor is. A legjobb az volt, hogy az egyetemen azt mondja egy lány: figyelj, ne haragudj, hogy megkérdezem, évfolyamtársak vagyunk – közben láttam, hogy nézi a vénámat -, és nem tudom elhinni, meg furcsa is, hogy pont rólad derülne ki, de azt hallottam, hogy állítólag igaz, hogy heroint nyomsz, azért vagy fitt. Ki mondta, kérdeztem? Mire, hogy azt nem mondhatja meg. Mondom: nem. Szembesült szegény pár hét múlva egy olyan folyosói pletykával, hogy ő különböző pornófilmekben jelent meg. Úgy hintettem el, hogy hamar kiderüljön, hogy tőlem jött. Odajött hozzám, és kérdezte, hogy igaz, hogy én terjesztettem róla? És ki volt, aki ezt mondta nekem. Mondtam, hogy szerintem ugyanaz, aki neked mondta, hogy heroinozom, szóval beszéljünk majd vele.
Az MTV beválasztott az Eurovíziós Dalfesztivál szakmai zsűrijébe. Jogos a kérdés, hogy milyen zenei képzettséged van, amiért a szakma embereként lehet definiálni?
Nem feltétlenül jogos. Akkor lenne igazán jogos, ha minden ma Magyarországon megjelenő zenekar és előadó végzett zenész lenne, amint tudom, ez messze nem így van. Ennek ellenére én a Postás Zeneiskolában tangóharmonika szakon végeztem. Kicsi voltam, még a nagymamám vitte a harmonikát, mai napig nagyon szeretem, ha felveszem, és játszom egy kicsit. 35. szülinapomra Tabányi Mihálytól kaptam egy nagyon szép darabot, nagy becsben őrzöm.
Még ma is megy a kottaolvasás?
Nagyon lassan, de próbálkozom. Egyébként hallás utáni tanulás híve vagyok. Rendszerint úgy ismerem meg a dalokat közelebbről, hogy meghallgatom és próbálkozom, így sajátítom el, amíg számomra tökéletes nem lesz. Ez sokkal nehezebb, mintha kottából játszanám, ami gyorsabb is.
Annak idején, kommunikáció szakon végeztél, és most egyetemen tanítasz. Melyiken és mit?
A Szegedi Tudományegyetemen végeztem. Nem tanítok, inkább úgy mondanám, tapasztalatokat adok át, ha van rá igény. A gyakorlati rádiózás rejtelmeibe kalauzolom a jelentkezőket. Manapság nagyon sok mindent szeretnének az emberek, de az ahhoz vezető utat nem sokan járják ki. Ma már a rádióban való szereplésnek sem feltétele, hogy ezt valaki elvégezze, vagy legyen valami szakmai képzés a háta mögött. Csak akkor tolonganak a diákok, mikor a médiában való szereplésünkről, bizonyos kulisszákról mesélünk Az inkább vicces, mint informatív, jókat derülünk. Általában mindenki örül, ők is, mi is, aztán mindenki hazamegy.
Minek definiálod magad inkább: televíziós műsorvezetőnek vagy rádiósnak?
Műsorvezetőnek. Az első műsorom az Aszfaltbetyár volt '96-ban.
Gyerekként is erre vágytál?
Nem. Szállodaigazgató akartam lenni. 14 évesen kevés ember tudja, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Általában akkor már az ember túl van azon, hogy autóversenyző. Apukám azt mondta - aki mérnök ember -, hogy enni, inni, öltözködni biztos fognak az emberek. Nagyon sokat voltam a konyhában, mikor a nagymamám sütött-főzött, és akarva akaratlanul is mindig volt rálátásom (szó szerint, hisz olyan magas voltam, mint a konyhaasztal) az almás pite készítésére és minden más egyéb kialakítására, az ételek elkészítésének a folyamatára. Amellett maradtunk, hogy elindulok a vendéglátás vonalán. Úgy is érettségiztem. Annyira megtetszett közben, hogy úgy hittem, szállodaigazgató leszek. Aztán elhalt ez a vonal, mert amíg bőszen dolgoztam mint felszolgáló, akár üzletvezető, közben jött a felkérés az Aszfaltbetyár című műsorra. Az tetszett, váltottam.
Precíz ember vagy?
Precíz és sokszor késő ember vagyok. Rám nagyon jellemző, hogy mindig mindent előre megtervezek, nem szeretem, ha váratlanul történnek az események velem. Két-három eshetőség, menekülő útvonal legalábbis a fejemben megvan. Pont azért, mert nem szeretem magam olyan helyzetbe hozni, ha nincs ráhatásom a dolgokra.
Fontos volt, hogy a köztévéhez szerződj?
Nem törvényszerűen, de most így alakult, hogy a műsor (produkcióra szerződtem a Csináljuk a Fesztivált esetében) a köztévén látható. Viszont abszolút nem bánom. Nagyon jó emberek, és nyugodt körülmények között dolgozunk. Nincs az állandó napi rohanás a nézettségi mutatók után, melyek csak számok, és mégis mindennél fontosabbak a kereskedelmi televízióknál. De ezzel azt gondolom, nincs is baj, azért kereskedelmi jellegűek. Abban látok némi problematikát, hogy olyan irányban halad a kereskedelmi televíziózás, mikor mindegy a kész produktum, csak a puszta számok, a célcsoport elérése fontos. Darab-darab, csak a mennyiség meglegyen. Tulajdonképpen a minőségnek nem is kell feltétlen megjelennie. Bár próbálják, de nem az a céljuk, hanem hogy minél több reklámidőt adjanak el, minél nagyobb nézettséggel. Az már más kérdés, hogy a mennyiségi adatok konvertálhatóak-e a tényleges vásárlókra? Mikor az ember azt veszi észre, hogy szinte csak akkor jó egy műsor, ha bizonyos nézőszám felett teljesített, számtalan kérdőjel lesz benne. Például: biztos, hogy csak akkor jó? Nyilván nem feltétlenül, de lehet. A közszolgálati csatornánál most van idő arra, hogy alkosson az ember. Épp az imént tudtam meg a múltkori nézettségi adatot, majdnem húsz százalék, ami egymillió feletti nézettség. Ez MTV-s szinten remek. Azt gondolom, kevés olyan terméket tudunk mondani, ami ennyi embert mozgósít ma Magyarországon. Az én olvasatomban ez egy nagyon szép eredmény.
A kereskedelmi televíziók mellett mindig a magasabb honorárium a nyomós érv.
Nem tudom ki, mennyit keres – nyilván ez nem igaz, valamennyi rálátásom van -, de soha nem foglalkoztam azzal, hogy másoknak mije van, hanem annak örültem, ami nekem megadatott. Mindenki maga dönti el, hol szeretne „focizni”, azaz mennyi pénzért mit vállal be, még ha azért sok pénzt is kap. Minden befektetés, csak van, ami rövid és van, amelyik hosszú távú.
Ha otthagyod a képernyőt mivel fogsz foglalkozni?
Ha majd otthagyom, akkor… az a jövő üzenete lesz. Volt egy éttermünk, két éve adtuk el, négy évig üzemelt. A tulajdonostársaimmal – hárman voltunk - nem tudtuk a másik munkánk mellett vinni. Ehhez visszatérnék szívesen. Egy olyan olasz mediterrán jellegűt, ahol ott ül a mama és a papa, és csak néznek. Tehát, hogy ott legyek, mert ott kell lenni, ezt megtanultam. Egy ilyet nagyon szívesen, sőt tervben is van, csak még szerencsére sok itt a történés, sok a feladat, amit meg kell oldani.
Sok haknit vállalsz?
Eddig több mint 1000 fellépésem volt az elmúlt 13 évben. Nem tudom megítélni, hogy az sok vagy kevés. Ha viszont azt vesszük, hogy például tavaly decemberben 23-ig 23 fellépésem volt, akkor azt bizony soknak gondolom. De ez egy másik szempontból is nagyon hasznos. Komoly erőt, rutint ad. Egy rendezvényen nem lehet újravenni dolgokat, élőben kell megmutatnod magad, és a közönség azonnal visszajelez, ha valamit rossz irányba kezdtél, és ez nagyon jó, szeretem. Az ilyen megjelenéseknek a hetven százaléka improvizálás. Persze volt már olyan is (bár ez nem mostanában), hogy felmész a színpadra, és azt mondod, Géza, Dénes, Zoltán 625 –ös forgalmi rendszámú gépjármű álljon el a gazdasági bejárat elől. Ilyen is előfordult már, van egy ilyen vetülete is.
Mikor jöttél rá, hogy ennyit tudsz egyfolytában beszélni?
1987. április 1-én, amikor fordított nap volt a középiskolában, és Kiskapusi Szabolcs kollégámmal, osztálytársammal, barátommal utánoztunk tanárokat. Hazafelé a metró aluljáróban helyzetkomikumokat próbáltunk előadni, úgy, hogy az egyikünk háttérbe vonult, és jöttek emberek, velük kezdtünk el beszélgetni, és hülyéskedni. Akkor viccesnek tűnt, és nem kellett gondolkodni azon, hogy mit mondjak.