Miss Balaton megvált a ruháitól, és az is kiderült, ezzel egy időben a gátlásaitól is. Zimány Linda a fokozatosság elvét vallja, és tudja, hogy ez a fotózás önfejlődés volt a javából.

Az egykori magyar Britney Spears, majd Kefir excsaja, mostanság műsorvezetni próbáló Zimány Linda megszabadult az összes ruhadarabjától a Playboy kedvéért. Bár nem először vetkőzött, most jutott el odáig, hogy mindent ledobjon. „Kaptam egy nagyon jó ajánlatot és teljesen korrekt képek készültek" - mondta a Velvetnek, és hozzátette, nincs olyan fotó, amit ki tudna emelni, hiszen mindegyiket szereti. A Cool TV műsorvezetőjét Dominikára repítették egy kisebb stábbal, hogy magas sarkúban feküdhessen egy úszómedence mellett, és kinyújtott nyelvvel illusztrálja pajzánságát a hazai férfiaknak.

A televízióban csak az ismert hölgy, Britney Spears hasonmása, szőke bombázó szókapcsolatokkal próbálják leírni, de Mark után már azt is tudjuk, hogy ennél összetettebb személyiség lévén valódi korszakai is vannak. Most éppen az autonóm időszakát éli, és elmondása szerint nem keres párt maga mellé, mert nem szeret semmire se rágörcsölni. Álmai férfiját pedig így írta le: támogassa, segítse, ha arról van szó védje is meg, persze legyen egzisztenciája, mindemellett nyugalmat is tudjon teremteni körülötte. Mielőtt bárki úgy érezné, hogy ilyen pasi nincs, Zimány elmondta, azért ha csak egy-két dolog hibázik, az még belefér.

 

Zimány Linda ágyon!
  

A 2006-os Miss Balaton először az FHM-ben mutatta meg a bájait, majd 2008 márciusában a CKM-ben már villantott. Az ősz meghozta a Playboy-címlapot, ahol a fehérnemű is lekerült, így elmondható, tényleg fokozatosan szabadult meg a ruhadarabjaitól. Személyiségfejlődésének megfelelően: „Ezt a fokozatosságot szerettem volna megtartani. Nem ment volna egyik pillanatról a másikra, saját önfejlődési folyamat volt ez a részemről, ezt nem tudtam volna 16 évesen megcsinálni."

Azt is hozzátette, hogy először idegenkedett attól, hogy mindenét megmutassa, de szerencsére nem idegenekkel dolgozott, így viszonylag hamar fel tudott oldódni. A jövőben barátnőivel, Dukai Reginával és Debreczeni Zitával készít közös naptárt, ami nem lesz ennyire kihívó. A Cool TV műsorvezetője arról is biztosított minket, hogy állandóan dolgozik, tehát nem tudja lógatni a lábát, és ennél már csak egy nagyobb dobása lehetne, ha az amerikai Playboy címlapját hódítaná meg.