Önéletrajzi könyvét Szeretet hegedűse címmel jelentette meg. Miért ezt a címet választotta?
A világban a legfontosabb dolgok közé tartozik a szeretet. A kiadóm azt kérte, legyen a cím A királyok hegedűse. Minden nagyképűség nélkül elmondhatom, játszottam már királyok előtt, ám azt gondolom, ez a cím mérvadóbb. A közönségtől sok szeretetet és energiát kapok. A fellépéseken nem ritka, hogy állva tapsolnak. Egyik hétvégi koncertemen könnyek lepték el a szemem, amikor azt láttam a színpadról, hogy mozgáskorlátozott nénik, bácsik megpróbálnak felállni kerekesszékükből. Odarohantam, hogy üljenek vissza. Ott sírtak, és én is velük sírtam. Vagy augusztus 20-án, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét átadó ünnepség után odajött hozzám egy huszonéves kolléga. Azt mondta, én vagyok a példaképe. Ezek a nagy dolgok, ezekből táplálkozom.
A koncertjein kialakult felfokozott állapot olyan intim kapcsolatot jelent, ami hasonlít a szeretetre?
Bejártam a fél világot, szinte minden kontinensen játszottam már. Sikerem mindenütt van, de sehol nincs olyan mély érzelmi viszonyulás ahhoz a zenéhez, amit játszom, mint itthon.
Miért, Magyarországon hogyan nyilvánítják az érzelmeiket az emberek?
Jóval őszintébben és személyesebben. Számos templomi koncerten veszünk részt, amelyek után gyönyörű mondatokat kapok. Amikor az abasári katolikus templomban játszottunk, láttam, egy idős néni a koncert közepette sírt, a végén pedig mindenki előtt azt mondta nekem; harminc éve imádkozom ezzel a rózsafüzérrel, a művész úr tiszteljen meg azzal, hogy elfogadja tőlem!
Hol van most ez a rózsafüzér?
Mindig a hegedűtokomban tartom. Mesélek még egy történetet. Egy idős bácsi Miskolcon a műsor után odajött. Elcsukló hangon mondta; szép kort megélt, szépen is élt, és most már boldogan meghalhat, mert személyesen hallhatott engem. Ezek azok a pillanatok, amelyekért érdemes játszani.
A világ körüli turnéi során egy helyszín volt, amin elgondolkoztam: a Marokkói Királyság. VI. Mohamed király hogyan értékeli azt a zenei műfajt, amelyet ön képvisel?
Azt tapasztaltam, hogy a magyar zene szerte a világban nagy szeretetnek, elismertségnek és népszerűségnek örvend. Több arab országban jártam már, nemrég például Jordániában, egy hercegi esküvőn. Amikor elkezdtem játszani a Monti csárdást, azonnal táncra perdültek. Hihetetlen, milyen velük született érzékük van a zenéhez. Az esküvő végén a menyasszonynak ajándékoztam a fehér hegedűmet.
2004-ben, miután Arany Érdemkeresztet kapott, egy cikkben így írtak önről: világszerte erősíti a magyarsággal kapcsolatos pozitív nemzeti sztereotípiákat. Mik ezek a sztereotípiák?
|
Azok, amelyek a magyar kultúrához kötődnek. Kisgyermek korom óta a magyar zenei kultúrát népszerűsítem. A muzsika csodás eszköz, háborúkat tud kirobbantani, és békességet tud teremteni. Én a zene nyelvén beszélek, és az a mottóm, hogy hidakat építek kisebbség és többség közt. Hidakat az új és a régi generáció közt. Ha kimegyek a színpadra, azt látom, a közönség soraiban vannak kisgyermekek, vannak idősek. Vannak cigányok és nem cigányok. És bizony, ott van a húszéves punk is. A társadalmat szeretném összefogni a zenémmel.
Ha már a cigányságot szoba hozta, ön szerint jellemző az, hogy a cigány származású zenészeinket a magyar zenei életben hajlamosabbak példaképként említeni, de a cigányság körében kevésbé?
Nehéz általában a cigányságról beszélni, ugyanis a cigányságnak, csakúgy, mint a társadalomnak, több rétege van. Ám az igazat megvallva én ezzel nem foglalkozom. Becsületes családunk van, a lakóhelyünkön felnéznek ránk. A szüleim mindig szigorúan fogtak, és úgy neveltek, hogy ember legyek. Kitűnő tanuló voltam, és tizenkét évesen lettem a Rajkó Zenekar prímása. Ez ambicionált, és még inkább arra sarkallt, hogy többet és többet gyakoroljak. Pedig a gyerekek hívtak bulizni, csajozni. Nem mondom, hogy nem mentem volna szívesen, de tudtam, hogy nekem feladatom, célom van, amit csak munkával lehet elérni. Így amikor a kollégiumban már mindenki aludt, felmentem a legfelső szintre, a mosdóba, és még néhány órát gyakoroltam.
Kimerítő lehetett.
Igen, és még fel is jelentették a kollégiumot, hogy éjjel-nappal megy a cincogás. Ám amikor megtudta a karmesterem, hogy én a mosdóban zenélek éjjelente, nem szidott le, hanem arra biztatott, hogy folytassam. Elvégre Bartóktól a Román táncokat jól hegedűlni nagyon nehéz tizenhárom évesen.
Visszatérve a bulizásra és csajozásra, gondolt arra, hogy amit elmulasztott a kollégiumi éveiben, turnézó zenészként pótolhatja?
Kisgyermek korom óta másképp gondolkoztam, mint a többiek, és komolyabb voltam náluk. Mostanában próbálok ki olyan dolgokat, amik régen kimaradtak, például az élményparkokban mindig a legnagyobb csúszdákat választom. Mága Zolit úgy ismerik, mint a hófehér szmokingos zenészt fehér hegedűvel. De a magánéletben nagyon vidám vagyok.
A fehér hegedű önnél show-elem?
Igen, a védjegyem 2000 óta. Ha valaki nem tudja megjegyezni a nevem, az is tudja, hogy én vagyok a fehér hegedűs.
Kétféle kitüntetésben szokott részesülni. Az egyik a szakmai kitüntetés, a másik a jótékonysági tevékenységéért járó elismerés. Mikor adott utoljára hajléktalannak pénzt az utcán?
A hétvégén. Ha az autómhoz odajön egy ember, és nem azt látom rajta, hogy alkoholista, és majdnem ráesik a szélvédőre, hanem egy normális, de szerencsétlen sorsú ember, akkor nagyon örülök, hogy segíthetek.
A cross-over műfajban tevékenykedik Edvin Marton is. Mi a lényeges különbség a kettejük munkássága közt?
Teljesen mások vagyunk, másképp tanultunk, és másképp nyúlunk a hangszerhez. Egészen más műfajt képviselünk. Én annyira nem megyek bele a modern hangszerelésbe, maradok a klasszikus világában. Edvint egyébként nagyon nagyra tartom, példamutató az egész országnak. Vannak rajongói, és nekem is vannak, csak mások.
A visszajelzések alapján ön élhetne olyan álomvilágban, mint akár a Korda házaspár?
|
Ha én is az ő korukban lennék, lehet, hogy én is úgy gondolkoznék. Most azt érzem, nekem még nagyon sok dolgom van Magyarországon, még nagyon sok embernek kell örömet szereznem.
Miért tartja fontosnak, hogy politikai kampányok rendezvényein is fellépjen?
Csak úgy vállalom, ha minden oldalhoz elmegyek. Ha csak egy párt hívna, akkor nem mennék, ám ha mind a négy erős párt meghív, eleget teszek a felkérésnek. Hiszen én egy pék vagyok, aki süti a kenyerét, és annak ad belőle, aki kér, és aki megfizeti. Azok, akik a zenémet kedvelik, minden pártban megtalálhatók, mert a muzsika szerencsére pártsemleges. A pártállásom pedig magánügy.
Fellépéseinek helyszíneit figyelve még a Balassagyarmati Fegyházon akadt meg a szemem. Ott miért lépett fel?
Az intézmény vezetősége hosszú hónapokon át, nagyon kedvesen kért, játsszunk az elítélteknek. Volt néhány komoly kritériumom: ne legyenek a közönségben olyanok, akik nemi erőszak miatt ülnek, pláne ha gyermeken hajtották végre, és akiket gyilkosságért elítéltek.