Eddigi interjúi alapján úgy látjuk, tudatosan kerüli, hogy minősítse szakmája képviselőit. Ha erre vonatkozó kérdéseket tesznek fel önnek, rendre kibújik a válaszadás alól.
Abszolút. A magam módján egyébként mindenkiről jót gondolok. Van az a típusú ember, aki többet mutat, mint ami, mert attól érzi magát biztonságban, ha azt gondolják róla, hogy dúsgazdag, és az életben nincsenek problémái. Én azonban nem fogom eljátszani a monacói nagyhercegnőt.
Szemlátomást inkább a rock’n’roll divattervező-imázst kedveli.
Nem akarok elérhetetlennek látszani. A divat nemcsak az ötvenéves, gazdag nénik játéka. Egy tervezőnek lehet olyan útja, hogy felnevel magának egy saját brigádot, és azt gondolja, attól jobb ember, ha velük barátkozik. Én meg azt gondolom, egy idő után ez az embert bezárja egy ketrecbe. Egy országban, ahol egy London méretű város lakosságával azonos számú ember él, azt mondani, te vagy itt a legszebb, a legokosabb, a legkarcsúbb, az kit érdekel? Ha világhírű szeretnék lenni, azt nem Budapesten szeretném megvalósítani. Viszont arról győzködni egymást, hogy nekem micsoda lehetőségem lett volna, mégsem volt, szomorú és megalázó.
Most felvázolta az ön számára nem rokonszenves modellt. Mi lenne a követendő?
Amikor elvégeztem az egyetemet, elkezdtem itthon divattervezőset játszani. Közben Coccolino maci mellett törölközőt hajtogattam és sminkeltem. Akkor hagytam abba, amikor a saját vendégemmel találkoztam szemben egy fotózáson. Egyik nap azt játszottam, hogy én tervezem a ruháját, a másik nap azt, hogy én púderezem az orrát. Ebből ki kellett jönnöm, és kitaposnom a saját utamat.
Ismerünk olyan divattervezőt, aki nem tud olyan embernek tervezni, akin érzi, hogy hazudik. Ön sem?
A munkát nem ideológiai oldalról közelítem meg. Nem pap vagyok, hanem divattervező. Van persze olyan, aki nem szimpatikus, de az a dolgom, hogy elfogadjam.
Egy alkalommal éppen itt voltunk, amikor eltanácsolt a Skálába egy férfit, aki szmokingért jött.
Egyrészt mert nem volt idő arra, hogy elkészítsem a ruhát, másrészt az illető nem venni akart, hanem kölcsön kapni. Szeretem én kiválasztani, kinek adok ajándékot, de azt sosem várom el, hogy nekem adjanak valamit. Nem vagyok egy barterkirálynő.
Mégis közismert önről, hogy szokott ruhákat kölcsönadni.
Abszolút érzelmi alapon teszem. Nekem nincsenek pr-kapcsolataim, és nem is megyek el sehova. Illetve két helyre igen, az egyik az Operabál, a másik a Story Gála. Az Operabált nagyon szép, színvonalas eseménynek tartom. Ott le tudok ülni a sarokban a büfénél és zsűrizek. Borzasztó tanulságos, hogy a tervezők mit adtak föl a vendégeikre.
Mikor jött el a pillanat, amikor úgy döntött, hogy férfiruhák után alkalmi ruhákat kezd tervezni?
Tök véletlenül kezdtem el. Hét évvel ezelőtt egy hirdetésszervező ajánlotta, menjek el az Esküvő Kiállításra. Maradék időpont volt és helyszín, belátható összeggel. Hogy ne kelljen standot építeni, kicuccoltam a komódot, és a kanapét. Akkor még sokkal unalmasabb esküvői ruhákat lehetett kapni, és sokaknak tetszett, hogy ha nem akarnak azokban férjhez menni, akkor jöhetnek hozzám.
Ezt nem érezte megalkuvásnak?
Nem. Diákkoromban azt gondoltam, három dolgot sosem fogok csinálni: gyerekruhát, sportruhát, és formaruhát. Életem első munkája, amiért kétszázezer forintot kaptam, gyerekruha volt, azóta meg formaruhából elég sokat megcsináltam, legutóbb a BKV-nak. Szávay Ágnesnek pedig csináltam egy teniszruha-kollekciót.
Miért fontos, hogy egyes ruhákról ne tudjuk meg, hogy ön készítette? A politikus vendégeiről ugyanúgy nem beszél, mint a szakmáról. Egy politikus nem jó reklámfelület?
Mindenáron nem kell reklámfelület. A tervezőnek nem önmagának kell lenni a terméknek, hanem amit csinál. Különös, hogy valamelyik barátnőmtől kérdezte egy lány, hogy ha jönne hozzám esküvői ruhát csináltatni, azt meg tudnám-e csinálni? Mert én kövér vagyok, nem egy cicalány tűsarokban és push upban, és vajon tudok-e nem kövér ruhát tervezni?
A magyar közélet mely területén reformálná meg az öltözködést?
Formaruha ügyben és a politikusok öltözete terén lehetne még csodát tenni. Messze nem mondhatom el, hogy bekapcsolom a híradót és elsírom magam a meghatottságtól. Azt sem szeretem, amikor a színésznők felöltöznek úgymond divatosan. Voltak emiatt már durva összeveszéseim. Amikor jönnek a Barátok köztből a kislányok, akkor azt szoktam mondani, hogy Kalamár Tamás nem dicsérne meg engem, ha a művésznője nem látszana a tömegben.
Tapasztalataink szerint a posztszocialista országok fővárosai között Budapesten a legsivárabb az utcakép.
Magyarország soha nem volt divatfüggő, trendi ország. A kozmetikában viszont valóban csináltak a magyarok nagy dolgokat: Estée Laudertől a Helena Rubinsteinig és László Ernőig mindenki magyar volt.
A divatban lehet maradandót alkotni?
Egy építész csinálhat valami korszakosat, és az ott marad örökre, de egy tervezőnek nincs ilyen nagy dobása, mert a ruha múlandó. Sok kicsi sokra megy alapon lehet stílust teremteni, de nem tudatosan. Hanem csinálod, csinálod és a végén összeáll.
Szokott öltözködési tanácsokat adni?
Kért és kéretlen módon is. Néha, amikor bejön a menyasszony, torokra megyek. Leszarozom a szemöldökét, frizuráját, azt hiszi, szívtelen állat vagyok. Bejön egy lány, akinek élete első főműve az, hogy férjhez megy, és neki az nagyon fontos. És az jópofa dolog, ha tudok ebben segíteni. Most már kevés menyasszonyon borulok ki. Általában megszeretem minden hülyeségüket, nyomorúságukat.
Amit a magyar divatszakmáról kommunikálnak, abból úgy tűnik, a tervezők nagy része esküvői és alkalmi ruhákat készít.
Ez olyan, mint a lángossütés. Nyáron egy tervező esküvői ruhát készít, mert az emberek nem rendelnek mást. Sokat dolgoztam, és sokfélét. Mostanában mindig olyan dologgal kerültem párba, ami legalább olyan értékű volt, mint én, és a két dolog összesen nagyobb érték. A BKV-nak dolgozni baromi jó. Budapest legnagyobb cége, és a másik oldalon ott van Makány Márta. Ez két ambivalens dolog.
De már a BKV előtt elkezdődött ön körül a felhajtás.
Pedig én aztán innen, a szalonból ki sem teszem a lábam. Az ügyfeleimet gondozom, de nem zaklatom őket.
Úgy hallottuk, hogy a szülészetre is a szabászatról ment. Munkamániás?
Szerdán szültem, pénteken már dolgoztam. Életem akkori legnagyobb munkáját csináltam: hetven ruhát a Coca-Cola Ezüstlányra. Szerdán délelőtt még elmentem anyagot vásárolni, amikor hívott az orvos, hogy most már jó lenne, ha behaladnék a kórházba. Nem gondolom, hogy ez normális, de szeretek dolgozni.
Munkamániája azt is jelenti, hogy ritkán nyaral?
Nyaralni szoktam a gyerekemmel a Balatonon. Távolabbra nem megyek a munkám miatt. Ha két hétre elhagynám az országot, úgy érzem, összeomlana (nevet.).
Hogy kezdődik egy napja?
Ha jó korszakomat élem, elviszem a gyereket az óvodába, aztán elmegyek tornázni. Ha rossz korszakomat élem, akkor egyből jövök dolgozni. Ha szerencsém van, délelőtt ki tudok menni a Művészbe inni egy kávét. Az ottani társaság átlagéletkora hetven fölött van. Csupa világhíres bácsi, a minap Taub Jánossal kávéztam. Ezt nem imidzsteremtésből csinálom, nem vagyok az az alkat.
Mikor vett fel utoljára nadrágot?
Még életemben nem volt rajtam. Nincs rá szükségem. Fára nem mászom, lovagolni és motorozni nem szoktam.
Unalmas, de megkerülhetetlen kérdés: mi inspirálja?
Nem vagyok egy tudományos ember. A mindennapjaimnak nem része, hogy az interneten megnézzem a Vogue honlapját. Ha olvasok, akkor gazdasági lapokat szoktam olvasni, vagy szépirodalmat. Az is inspirál, ha végigmegyek az utcán.