Sok név szóba került a Megasztár zsűrijével kapcsolatban. Ön miért vállalta el a zsűrizést?
Magyarországon egy zenésznek nem sok esélye van arra, hogy megmutassa magát, mert elfogytak a zenei műsorok. Bármilyen produktummal szeretnél előjönni, a bulvárhíreket kell megragadnod és a botrányos kérdések megválaszolása után talán felteszik azt a kérdést is, hogy mikor lesz új lemezed. Ebben a jatékban soha nem vettem részt. A Megasztár, bármelyik oldalon is van az ember, legyen zsűri vagy versenyző, nagyon komoly promóciót jelent és mégsem bulváros. A másik ok az, hogy néha borzasztóan zavart az előző műsorokban a zsűri döntése. Valamint tervezem azt is, hogy jövőre nyitok egy rocksulit, nem azért, hogy diplomát adjak a felcseperedő generációnak, hanem azért, hogy megtanulják, hogy mit jelent a rock&roll. Ha nekem annak idején elmondta volna valaki azt, amit most tudok a rock&roll-ról és az éneklésről, akkor sok tévúttól megkíméltem volna magam.
Ön kitől vagy miből tanult a legtöbbet?
Legtöbbet a vendéglátózás alatt tanultam, ahogyan utánozni probáltam másokat. Ha egyszer gyerekem szuletik és zenész akar lenni, a vendéglátózást ajánlanom majd neki. Az egy gyorstalpaló: az ember intravénásan kapja a rock&rollt, feltéve, ha nem tingli-tangli dalokat játszik.
Mi mindent adna át a rock&roll-ról, amit megtanult?
Lehetetlen leírni azt, hogy mit jelent a rock&roll, mert nagyon szélsőséges dolgokból áll. Ahhoz, hogy az ember igazi zenét tudjon írni, olyan élmények kell, hogy érjék, olyan amplitúdóban, fent és lent-ben, amit egy film meg tud mutatni, de pár perc alatt egy interjuban nem lehet elmondani. Lennon fogalmazott jól: "A rock & roll annyit jelent, hogy itt lenni, most".
Türelmes embernek tartja magát?
A Megasztárra gondolsz? Nem nagyon. Tehetséggel viszont le lehet nyűgözni. Én nem utánpótlást keresek, hanem pótolhatatlan embereket. A jelentkezők nagy része középszerű volt, amit én halálosan untam. Amikor megtudták a barátaim, hogy zsűri leszek, azt mondták, hogy próbáljak meg szimpatikus lenni, ne adjam saját magamat, de rájöttem, hogy ez lehetetlen. A véleményem úgyis rá van írva a fejemre, nincs műmosolyom, amit begyakoroltam volna.
Ha pályakezdő zenész lenne, elindulna a Megasztáron vagy valamilyen más utat választana? Mennyire változtatta meg a magyar zenei életet a Megasztár?
Ha 18 éves lennék, valószínűleg én is elindultam volna a Megasztáron. Olyannyira fontos a Megasztár, hogy most ez az egyetlen fórum, amin el lehet indulni. Ezért történt az, hogy néhány profi is jelentkezett, akik már a zenéből élnek. A zsűrivel viszont próbáljuk elkerülni, hogy egy országos karaoke show-t bíráljunk. Aki jól énekel, mert régóta énektanárhoz jár, de nincsen karizmája, azt kiejtettük. Ebben például különbözik ez a Megasztár az előzőektől. Ha viszont szerethető, idealizálható volt valaki, azért tartottuk bent, mert az éneklés tanulható, a karizma kevésbé.
Hogyan dönt majd a zsűri az énekesek karizmája alapján?
Nincs olyan, hogy szakmai zsűri. A zsűriben bárki ülhetne a helyemen, akinek egy pici hallása van. A művészetnek semmilyen korlátja sincs és nem is megítélhető. Azt hiszem, Fellini mondta egyszer, hogy a művészetet egyáltalán nem lehet megítélni, ha mégis megpróbálkozunk vele, akkor az egyetlen dolog, amit érdemes mérni, az az, hogy mennyire ösztönös. Az ösztönösség nem könnyen tanulható, mert le kell vetkőznod mindazt, amire szükséged volt az eszköztárad fejlesztésénél, el kell felejtened a tanultakat. Én minden versenyzőt erre próbáltam rávenni.
Érdekes, hogy a Megatánc kevésbé lett sikeres, mint a Megasztár.
A Megasztár több érzékszervünkre hat, mint a Megatánc. A zene komoly vivőanyag. Ha ez nem így lenne, akkor én valószínűleg táncosnak mentem volna. Biztosan sok táncos megsértődik azon, amit mondok, de szerintem a zene sokkal több érzést tud közvetíteni, mint a tánc, ha csak nem Markó Ivánról beszélünk.
A zenén kívül mi tud önnek érzéseket közvetíteni, melyik művészeti ág?
A film, mert ott ötvöződik minden ahhoz, hogy álmokat adjunk el. Engem soha nem zavart az sem, ami ellen a magyar élőzenészek tábora fel volt háborodva annak idején, hogy bizonyos előadók playbackben énekelnek, mert csak stúdióban képesek minőségre. Ha valaki azalatt az öt perc alatt, amíg a stúdióban felénekli a számot, valamilyen álmot tud átadni, akkor az bőven elég. A filmezésbe a Jacked Jacked film kapcsán kóstoltam bele, és el tudom képzelni, hogy ha esetleg eljön az a nap, amikor nem lesz már kedvem folytatni a rock&rollt, akkor filmekkel fogok foglalkozni.
A pályája alatt az összes produkció olyan ösztönös volt, amiről az előbb beszélt? Szerepelt már musicalben Casanovaként és Császár Előddel is készített egy számot.
Én soha nem kötöttem kompromisszumot, sőt, ez a szó nem is szerepel a szótáramban. Ennek az előnye az, hogy bele tudok nézni a tükörbe és van egyfajta hitelesség, a hátránya meg az, hogy nem én vagyok a legsikeresebb előadó Magyarországon. A duci-duci zenék ellen régebben még tiltakoztam is, hiszen mégis csak rock-közegből jövök, de ma már ha átnezem az ipodom, hogy mi gyűlt össze, nagy a választék Amy Winehouse-tol, a goán keresztül Mozartig minden. Csak két kategória van: jó zene meg rossz zene. Körülbelül a nyolcvanas évek végéig a zene egy életértést tudott közvetíteni. Most már csak zene: jó vagy rossz. A Casanova és amit Előd csinált az Altass el című számból, az a jó zene kategóriájába tartozik.
Miért érzi azt, hogy nem kapcsolódik életérzés egy-egy zenéhez?
Azért, mert annyiféle zene van. Az emósok erről persze mást mondanának, de én ma már nem érzem azt, hogy egy bizonyos zenei stílushoz kötődne valamilyen életvitel. A 80-as években lehetett tudni, hogy ki kivel van: Duran Duran-os vagy Depeche Mode-os. Mára felhígult a piac, nincsenek idealizálható zenekarok. Ma már nem firkálják össze a házfalakat, mint annak idején, amikor a Step együttesben basszusgitároztam.
Persze a sokféle zene sokféle közönséghez jut el.
A felhígulás azt is eredményezte, hogy mindenki meg tudja mutatni a saját zenéjét. Nagyon sok barátom hallgat goa zenét, gondolkodtam rajta, hogy csinálok nekik egy goa albumot. Nem azért, hogy sikeres goa album legyen, hanem mert érdekel az a része is a zenének, amikor a pszichedelikus élmények majdnem olyan valóságosnak tűnnek, mint a hétköznapi élet. És ezt nem feltétlenül csak rockkal lehet elérni.