Mennyire habzsolod az életet és a csajokat?
Ez egy rám húzott szerep. Egyáltalán nem arról szól az életem, hogy folyamatosan hódítanék. Az tény, hogy sokan vannak körülöttem, de a kedvességemet sokszor félreértik, és azt hiszik, valamiféle Guiness-rekordra törekszem. Talán amiatt is, hogy sok csajbarátom van.
A rajongóid nagy része is nő.
Az minden rendes rockzenésszel így van.
Miért ezt a műfajt választottad?
Az ember ezt nem választja, hanem alakul. A rockzene egy szép keddi napon kiment a divatból és tíz évig nem történt semmi. Pont erre a tíz évre függesztettem fel a pályámat, persze nem direkt. Akkor kezdtem el újra zenélni, mikor ismét divatba jött. Ez egyfajta véletlen. De ma már nem mondanám, hogy rockzenész vagyok, csak azért, mert hersegnek a gitárok körülöttem. Régen a rockzene még adott egy életformát is. Ma már nem is nagyon lehet meghatározni még a stílusokat sem. Van jó zene, meg rossz zene, körülbelül így lehet kategorizálni.
A közönség vagy a szakma elismerése fontosabb neked?
Egyik sem fontos. Tudom, hogy erre az lenne a hivatalos válasz, hogy a közönség, de mégsem mondom. Úgy értem, fontosnak fontos, mert egy zenész nem dolgozhat a fióknak, vagyis kell, hogy hallgassák a dalaidat. Mert ha nincsen befogadó, akkor abba lehet hagyni nyugodtan. De semmiképp sem szabad függeni a visszajelzésektől, sem a jó, sem a rossz kritikától. Az rányomja a bélyegét a következő lemezedre.
A Casanova hazai bemutatója még várat magára. El tudod képzelni, hogy főállású musicalszínész legyél?
Sosem akartam színész lenni. Mikor az Elizabeth-ben játszottam, fura volt minden este bemenni a színházban, és beleszeretni ugyanabba a nőbe. Valószínűleg azért, mert nem vagyok igazi színész. Filmezni nagyon szívesen filmeznék, mert azt csak egyszer kell jól megcsinálni. Azért szeretem a stúdiózást is, mert lehet azt mondani, hogy na, most ez megvan.
Említetted, hogy nem tudsz kottát olvasni. Szándékodban áll megtanulni?
Igen. Olyannyira, hogy megkértem Fehér Gabi barátomat a Cotton Club Singersből, hogy tanítson meg szolfézsra. Szerettem volna megérteni, amit Mozart írt.
.jpg)
A klasszikusok közül ki a kedvenced?
Mozart, aztán légüres tér, aztán Bach és utána a többiek. Ezt nehéz megmagyarázni, és szubjektív is. Mondjuk Bachnál még megy, mert ő hozta be a kromatikát, tehát azt, hogy félhangokat is használ a zenében. Előtte nem volt ilyen, ezt ő találta ki. Mozart semmit nem talált ki, belőle a borzasztó tisztaság és egyszerűség sugárzott. A zenéje olyan, mintha nem nyúlt volna bele abba, ami átjött rajta. A szabályrendszerek sem hatottak rá. Olyan ez, mint mikor a Beatlest hallgatod és nem tudod, hogy miért ilyen zseniális. Igazából semmi különös nincs benne és az összes harmóniát már hallottad korábban, mégis, ha dualista szempontból nézed, maga az Isten szól benne.
Van recepted a zeneszerzésre?
Kétféle módon lehet zenét írni. Az egyik az az, amikor a tapasztalatod, az eszköztárad és az emlékeid alapján összeraksz egy zeneművet, ami nagy valószínűséggel hasonlítani fog egy korábbi művedre vagy mások műrészleteire. Mikor Isten a zenében szólal meg, az olyan, hogy van egy ötleted és homlokon csókol a múzsa, és te ebbe nem szólsz bele. Az igazi jó dalok egyben születnek. A mi szintünkön egy popdalnál ez simán elképzelhető. Leülünk, és végigjátszunk egy egész dalt. Mozartnál az a különbség, hogy neki megszületett a fejében az egész mű, hangszereléssel együtt. Ezt onnan lehet tudni, hogy nem csinált piszkozatokat. Neki csak annyi dolga volt, hogy le kellett írnia, ami átjött rajta. Ez persze nem könnyű, hiszen ilyenkor hátrébb kell lépni. Meg kell engedni a műnek, hogy megszülessen és neked nem szabad benne lenned, amíg te és a zene nem vagytok egyek. Utána már lehet csak úgy zenélgetni.
Neked le kell küzdened az egódat?
Küzdeni nem lehet ellene. Mindig az egó fog nyerni, hogyha harcba szállsz vele. Semmit nem tudsz tenni azért, hogy lecsendesítsd az egódat, talán csak annyit, hogy megteremted a körülményeket, hogy feladja magát.
Elégnek érzed mindehhez a rockot?
Ha harminc éve született volna Jézus vagy Buddha, és minél több emberhez szeretett volna szólni, akkor nagy valószínűséggel rockzenész lett volna, ha tíz éve, akkor már inkább filmezne. Mert kevés az audió. Mármint, ha az a cél, hogy tömegeket érintsen meg. A rocknak egyszerűen annyi az üzenete, hogy kezdj el újra élni. De nem kell erről konkrétan beszélni, sőt nem is nagyon lehet. A zene alkalmas erre. A szavak kevésbé.