A 2004-ben alakult The Moog zenekar az utóbbi idők nagy reménysége, első, I Like You című dalukhoz készült klip rotációban látható az amerikai MTVU csatornán, miután az amerikai MuSick kiadó megkereste az együttest. Nemrég a Vészhelyzet producerei is felfigyeltek a dalra, és kiválasztották kísérőzenének az Egyesült Államokban futó sorozat egyik epizódjához. Ugyanekkor a magyar közönség körében is egyre ismertebb a zenekar, a Pep magazin októberi címlapsztorija az együtteshez kapcsolódik, és a borítón a frontember Szabó Tamás Tonyo szerepel.
Nemrég pedig az idei European Music Awards magyar előadókat díjazó kategóriájában a legjobb öt jelölt közé került a csapat. Szabó Tamást az MTV nyitópartiján a The Moog fellépése után kerestük meg, aki azt kérte tőlünk, ne másítsuk meg a szavait. A kérésének eleget téve az interjú szövegében csak az élőszó adta bakikat korrigáltuk.
"Ez azért van, mert magyar vagyok"
Mennyi időt töltötök mostanában Magyarországon?
Itt élünk. Akkor vagyunk Magyarországon kívül, amikor valaki odaszólít minket. Legközelebb februárban leszünk Magyarországon kívül.
A kommunikációtokból úgy tűnik, nem nagyon gondoltok a magyar piacra.
Mi semmilyen piacra nem gondolunk.
Akkor hogyan jutottatok el odáig, hogy bemutatkozzatok Amerikában?
A Myspace közösségi portálon nyomattam a zenekart, és egy amerikai kiadó azt mondta, szeretné ezt a zenét. Mi abszolút örültünk volna, ha Magyarországon kívül is zenélhetünk, de nem voltak olyan terveink, hogy Amerikában szeretnénk kizárólagos karriert építeni. Tény, hogy ott kaptunk lehetőséget.
A dalaitokat angolul írjátok és a zenekarotok imidzse sem igazán a hazai átlagízlést célozza meg, ezért is gondoltam, hogy eleve a nemzetközi zenei piacra készültetek.
Tény, hogy angolszász zenékből táplálkozunk.
Mi az, amit ezzel a fajta zenével itthon lehet kezdeni?
Előadni. Miért, mit lehetne még csinálni?
Attól függ, hol szeretnétek celebritások lenni.
Mi sehol nem vagyunk celebitások. Soha nem is leszünk.
Miért nem?
Mert nyomorékok vagyunk.
Miért vagytok nyomorékok?
Nem tudom, de így alakult. Aztán ennek ellenére, ha véletlen folytán sikerül valamit elérnünk, akkor annak örülni fogunk.
Elég negatív a hozzáállásod.
Ez azért van, mert magyar vagyok.
Mit csinálsz amellett, hogy a The Moog frontembere vagy?
Megpróbálom befejezni az egyetemet.
Mit tanulsz?
Művészettörténetet. Szeretem a művészettörénetet, és úgy gondolom, hogy jó, ha képzőművészeti elemeket összekötsz zenei elemekkel.
Ezt kifejtenéd bővebben?
Ez egy újabb eszköz, amivel ki lehet fejezni magunkat. Pont úgy, ahogy fellépőruhánk is van, meg ezért lesz a borító századfordulós hangulatú. Alapvetően a következő lemez századfordulós hangultatot tükröz.
Még mindig azon gondolkozom, hogy nyomoréknak tartod magatokat. Mik az ambíciód?
Hogy legyen pénzem, ki tudjak adni lemezeket és ne haljak meg túl korán.
Mit teszel annak érdekében, hogy ne halj meg túl korán?
Semmit. Inkább éppen ellene teszek. Sokszor vagyok berúgva, sokat dohányzom, és állandó életvezetési problémákkal küszködöm.
Mi a problémád a magyar könnyűzenével?
Az, hogy egy langyos lábvíz. Olyan a magyar könnyűzene, mint Pusztai Erszébet, az MDNP politikusa, aki mindig olyan pártok munkájában vesz részt, ahol lehet szerepelni egy picit, és ebből meg tud élni. A magyar zenészek nem akarnak bizonyos szinteket túllépni. Megelégszenek azzal, hogy írnak számokat, amiket szarul előadnak, jellegtelenül, lelkesedés nélkül. Alapvetően unalmas a produkció. Azért az, mert nincs, aki felkavarja az állóvizet. Nem azt mondom, hogy versenyképző tényezők kellenek, mert ez nem az olimpia, de jól látható, hogy nagyon könnyű beállni olyan szintre, hogy van lemezük, csinálnak koncerteket, de nem akarnak energiát fektetni abba, hogy egy zenekar valóban megszülessen. Így alakul ki a lábvíz-szerű színtér.
Ti miben nyújtotok többet annál, mint amit az előbb vázoltál?
Kurva jó számokat írunk, jól nézünk ki, meg a mi koncertjeink élményszámba mennek, és nem olyan unalmasak, mint egy áltagos, magyar koncert.
Mi az, ami élményt nyújt a zenéteken kívül?
Az intenzitás. Amikor Amerikában voltunk, rájöttünk, kurva sok jó zenekar van –ez pedig Magyarországra nem igaz - és muszáj volt teperni, hogy felfigyeljenek ránk. Megpróbáljuk ezt a felpörgetett szintet hozni itthon is. Úgy gondolom, akkor lehet egy zenekar jó, és kifejező, ha erre koncentrálja az energiáit, és nem azzal foglalkozik, hogy zenélgetünk, de most ezt nem gondoljuk komolyan, ez a hobbink. Hivatásszerűen kevesen kezelik magukat. Külföldön még azok is hivatásszerűen kezelik magukat, akik nulla pénzt keresnek a zenéléssel, és örülnek, ha felléphetnek bárhol. Maga a közeg inspirálja a zenekarokat arra, hogy előhozzák magukból azt, ami az igazán lényeg. Itthon meg nincs kényszerítő közeg.