A Nagymező utcai Komédiás Kávéház galériájáról fürkésztem a bejáratot. Vajon ma hogy fog kinézni? Amikor először láttam felvágott flitteres estélyiben, tűsarkúban osztotta a tömeget a Moulin Rouge-ban, és ha nincs a feltűnő paróka, rá se jöttem volna, hogy férfi. Láttam dívaként vonulni, láttam öreg dívaként a színpadon kimúlni, láttam a tv2 Hal a tortán című műsorában a legváltozatosabb szerelésekben, és egyszer, egyetlen egyszer láttam kutakodó tekintetű, szemüveges, fekete hajú pasinak. Akkor sokkolt a különbség, ma természetesnek vettem. Ahogy ő is az volt. És látszólag nyugodt.
"Az emberek nagyobb önbizalmat és lelki stabilitást tulajdonítanak nekem, mint ami felszín alatt van" - mondta Nicole, bár kiderült, hogy ugyan sokat aggodalmaskodik, még sohasem futamodott meg a feladatok elől. Egyszerre introvertált és extrovertált, nehezebben sorolta fel a legjobb, mint a legrosszabb tulajdonságait, végül mégis kiderült, hogy egyedi humorral bír, elemi energiát sugároz, és mély empátiával szemléli az embereket. Leginkább mégis a szemét tartja különlegesnek. "Máshogy értékelem a vizuális ingereket, mint a többség" - mondja, és mondhatja, hiszen fotós. "Van egy saját szűrőm, ettől másként, szebbnek látom a dolgokat, jobban ki tudom emelni a részleteket."
Mik a rossz tulajdonságai? "Ha nagyon-nagyon kegyetlenül őszinte akarok lenni magammal (pedig ez néha elfér) sokszor nagyon sokat beszélek, annyira, hogy nem lehet lelőni, sokszor pedig hajlamos vagyok az önmarcangolásra. Démonokat gyártok, parákat."
Nicole másképp viselkedik a színpadon, más ha "civilben" van valahol "nőben" - ami egyébként ritka - és más fiúként. Ez elsőre bonyolultnak tűnhet, de benne a színpadi transzvesztita és a nappali lénye egységet alkot. "Amit a színpadon csinálok, az az én produktumom. Ez olyan mintha megkérdeznéd egy írótól, hogy mennyire áll össze a fejében, ha megírt egy könyvet. Persze, hogy összeáll: ő írta meg."
Beépült báj és csillogó színpad
"Tizenhárom-tizennégy éves koromban farsangkor, volt egy fiúszépségverseny az iskolában, ahol nőnek kellett öltözni. Kapva kaptam az alkalmon, hogy végre ezt legális keretek között is lehet." Ugyan már korábban is vonzották a női ruhák, ekkor öltözött fel így először nyilvánosan. Hogy milyen érzés volt? "Természetes. De csak második lettem."
A színpadra 21 évesen került, mikor ismerőse bemutatta egy transzvesztitának a Capellában, aki felkérte egy egyszeri háttértáncra. A háttértáncból hétköznap esti, majd hétvégi fellépések lettek, három és fél évvel később pedig a Bohemian Alibibe került. Azóta is ott dolgozik. A szereplés mellett még két évig volt operatőr, nyolc éve átállt az éjszakai életre és csak a színpadon dolgozik. Azóta a trafó műfaj minden vállfaját kimerítette. Volt fotómodell, játszott színdarabban, musicalben, csinált reklámot és műsorokat, vezetett gálákat. Mindezt bájosan, elegánsan, nőiesen. Hogy ez tanult-e vagy ösztönös? "Nagyon ösztönös és nagyon tanult- mondta mosolyogva. - Egy idő után az ösztönös is tanulttá válik. Beépül az ember személyiségébe."
Számára a művészet, a színpadi szereplés ritkán jelenti a mély kitárulkozást. "A traveszti színpad a szórakoztatásról szól. Inkább a lenyűgözésről, az elvarázsolásról, a nevettetésről, mint a drámáról, vagy a mély érzelmek kifejezéséről. Legalábbis itt Magyarországon. Egy szombati bulin, ahol az emberek táncolnak és szórakoznak, nem hiszem, hogy le kéne nyúlnom a lelkem legmélyebb bugyraiba és felhoznom a szívhasogató fájdalmam." Nicole akkor élvezi a színpadi munkát, ha pozitív élményanyagot kapcsolnak az emberek szerepléséhez, ha meg tudja nevettetni, vagy akár elbűvölni őket.
Félelem és agresszió
Hogy érte-e valaha atrocitás? "A legdurvább itt volt, a Komédiástól három méterre. Gerincen rúgtak. Gerincen rúgtak, mert egy fiúval mentem kézen fogva. Huszonkét éves voltam és naiv (még mindig az vagyok), úgy gondoltam, miért bántaná ez az embereket? Mi ezzel a gond? Hát, volt vele gondjuk. Kaptam egy sallert meg egy gerincenrúgást."
"Az embernek tudatában kell lennie, hogy ez van, ilyen a világ. Sajnos a gyűlölet és a félelem a másságtól, bármiféle másságtól (nem feltétlenül a homoszexualitásra gondolok), az további félelmeket ébreszt, és ez mindig is így volt. Félünk attól, ami nem hétköznapi. Az ember pedig a félelmeit agresszióval vezeti le. Ez rossz tulajdonsága az emberiségnek, de mindenkiben megvan. Én sem vagyok más, bennem is bennem van, bár próbálom kiirtani magamból. Fontos, hogy olyan dologtól féljek, amit már tapasztaltam, ami tudom, hogy félnivaló, ne az ismeretlentől. Az ismeretlentől való félelem egy nagyon durva elzárkózás a világtól. Határtalan beszűkültségre vall. Kicsit tágítani kellene az emberek látókörét, és hangsúlyozom, ezt nem a homoszexualitásra értem, hanem en bloc az emberi természetre. Ha megpróbáljuk megismerni, átérezni a másik helyzetét, rögtön rájövünk, hogy ő ugyanabban a világban él mint mi, csak külsőre más."
Ha Nicole varázshatalmat nyerne, akkor ezt a hályogot venné le az emberek szeméről. "Megpróbálnám megtisztítani az embereket a félelmeiktől, attól, hogy fogékonyak legyenek a demagógiára." Ezen a ponton beszélgetésünk politikai eszmefuttatásba csapott át, így a bulvártémákhoz szokott diktafonom inkább tönkrement. Azt azért még felvette, hogy Nicole imádja Budapestet, és bár élt Torontóban, járt Rómában, Párizsban és Berlinben, ha messze van, hiányzik neki ez a város, aminek belvárosáért különösen rajong. Az őrjöngésig tudja megélni, ha a régit elrontják modern dolgokkal. "A régiből lehet tanulni. Ha a múltat nem éli meg az ember, akkor nincs jelene sem."