Bár tavasszal a nő hűtlensége miatt szakítottak, sőt azóta Növényi már el is jegyezte új barátnőjét, az ex állítása szerint a pankrátor a mai napig zaklatja és terrorizálja őt és családját.

Növényi Norbert 8 éves gyermekének anyja azt állítja, hogy volt élettársa rendszeresen terrorizálja őt és családját – írja a Vasárnapi Blikk. A szokott módon, vezetéknév nélkül emlegetett Mariann rendőrségi bejelentést is tett, miután exe megjelent a lakásán és bántalmazta őt.

Színlelni boldogtalan szeretőt

Szerinte szerint Növényi csak eljátszotta a nyilvánosságnak az összetört, megbántott férfit, miközben őt és családját folyamatosan terrorizálja: egyszer kisfiukkal együtt futva kellett meneküljenek előle, máskor pedig hangosan megfenyegette, hogy tönkreteszi. Szerinte a 11 éves kapcsolatukat lezáró tavalyi szakításnak sem az ő hűtlensége volt az oka, hanem a már évekkel korábban megromlott kapcsolatuk. „Végül azért költözött el, mert azt hittem, megértette, kettőnk közt már nincs tovább” – mondta a nő a Blikknek.

Féltékenységből rugdos?

Mariann akkor tett feljelentést a dunakeszi rendőrségen, mikor – állítása szerint – Növényi azzal az ürüggyel jelent meg a lakásán, hogy elviszi még nála tárolt fegyvereit, majd rátörte a fürdőszobaajtót és hasbarúgta. A nő szerint egykori élettársa – aki pár hónapja már el is jegyezte új barátnőjét - azóta zaklatja, mióta megtudta, neki is van valakije. Növényit a Blikk nem tudta megszólaltatni az ügyben.