A Lilly méhnyakrák-ellenes kampányában arról beszélt, a Vaginamonológok című darabban játszott szerepe nyitotta meg a nők felé. Kifejtené?
Két előadás készült abból a műből. Az egyik egy abszolút Sztanyiszlavszkij-módszer szerinti előadás, a másik, mivel Bozsik Yvette rendezte, a táncra volt kiélezve. A mienk az előbbi. Amikor elkezdtük a darabot, innentől idáig kinyitottam a lelkemet, a szívemet (a mellkasától a köldökéig mutat). Kinyílt a függöny, és láttam, az első sorban ül egy házaspár, a másodikban három csitri, a tizedikben két kopasz fiú, akik valami pikánsat akarnak hallani. Mindegyikükhöz kellett, hogy szóljak. Ez nagyon intim darab, de semmiféle gusztustalanság nincs benne. Csodálatos a nyelvezete, és az is, amiről szól.
Miről szól az ön számára?
A vagináról, ahonnan jöttünk. Van benne a 72 éves asszony monológja, akit még tinédzser korában tönkretettek egy mondattal. Arról szól, hogyan lehet egy nőt lelkileg nullává tenni szavakkal. Aztán a kislány monológja, a boszniai, megerőszakolt nő monológja, a vaginatanfolyam, amit én mondok el. Amikor elolvastam a monológokat, éreztem, vörösödik a fejem: ’úristen, hogy fogok én erről beszélni?’ Magával kapcsolatban az ember nem mer ennyire intimen fogalmazni.
Tényleg nem mert korábban őszintén gondolkodni ezekről a témákról?
Nem, és rádöbbentem, kell a nyitottság. És itt kanyarodok vissza az első kérdéshez, hogy ezt a nyitottságot adta nekem ez a darab, az egészségre, a szexualitásra, a női-férfi kapcsolatra egyaránt utalva. Ne söpörjünk semmit a szőnyeg alá. Se azt, ami fáj, de még az örömeinket se tartsuk magunkban. Ami az egészséget illeti, azt akartam mondani, ha eljárunk fodrászhoz, kozmetikushoz, műkörmöshöz, akkor az egészségünkre is szánjunk időt. Nekem ezért volt a Vaginamonológok egy teljes átmosás.
A szerepen kívül pedig a szülés is megváltoztatott. 13 évvel ezelőtt megszültem Zsuzsót, azóta másképp viszonyulok a nőtársadalomhoz. Nem lettem feminista, de nagyon megszerettem a saját nememet, büszke vagyok arra, hogy életet tudunk adni. Van egy szépségszalonom, amivel arra ösztönzöm a nőket, hogy természetes úton minél tovább szépek maradjanak, ápoltak legyenek. És szeretnék majd egy nőklubot, amiben mindenről beszélnénk: hogyan legyünk szépek, hogyan tartsuk meg a férjünket, neveljük jól a gyerekünket, hogyan legyünk egészségesek. Talán egyszer sikerül.
A nőklubokat illetően több jobb és gyengébb próbálkozást is ismerünk. Miért épp ezzel szeretne foglalkozni?
Régóta foglalkoztat. Általában egy szép színésznőt nem nagyon szeretnek a nők. A színpadon ki vagyunk világítva, ki vagyunk festve, és azt egy házaspár női tagja nem nagyon szereti. Hiszen őt otthon reggel és este smink nélkül látja a férje, sokkal több oldalát ismeri, engem meg mindig csak ott látnak és úgy, mint egy királynőt, aki elérhetetlen. Mindig az volt a célom, hogy egy előadás után a nők mosolyogjanak rám.
Azért, mert a férfinézők visszajelzése eleve adott?
Pontosan. Úgy vagyok öltöztetve, ki van dobva a jó lábam, csinos vagyok, most már nem vagyok olyan fiatal, de még mindig ugyanúgy megvannak a sikereim a férfinézőknél. A huszonöt év eredménye most már az, hogy százszor jobban szeretnek a nők, mint a férfiak.
Miért?
Lehet, hogy érzik, én soha senkinek nem vettem el a férjét, és abszolút tisztelem, becsülöm őket, amióta a kisagyamban megváltoztatott minden. A szerepeim is formáltak, de a szülés külsőleg és belsőleg is megváltoztatott. Későn került rá sor, 35 voltam, hormonálisan átmosott a szülés. Most fiatalabbnak látszom, és jobb állagú a bőröm.
Ha már a meghatározó élményeknél tartunk, egyszer azt nyilatkozta, hogy egy Marilyn Monroe-ról mintázott szerep volt az ön számára a leginkább meghatározó.
Igen, az ő személye végigkíséri az életemet, a pályámat.
Hogyan?
A Vidám Színpadon, az első igazi főszerepem a Van, aki forrón szereti Virágja volt, az ő egykori szerepe volt. Rá tíz évre ismét eljátszhattam őt a Bűnbeesés után című darabban, ami azért is volt fordulópont, mert az első drámai szerepem. Pofon csapott. Egyrészt az a fotó, ami egy europlakáton volt kint a városban, és első blikkre még a húgom is azt mondta, ’hát ez Marilyn’. Azóta a szépségszalonom neve is ez, meg a szórólapokon is én vagyok helyette. Ez nemcsak egy pillanat volt, amit tényleg jól elkapott a fotós, hanem a darabban sem kellet már alakítanom, mert annyira beleéltem magam az ő kis életébe, hogy teljesen másképp néztem ki előadás előtt és után.
Ez nem szokatlan.
De mégsem magától értetődő. Bementem este hatkor a színházba, leültem a tükör elé, egy fáradt, karikás szemű nő voltam, és ahogy elkezdtem sminkelni magam, hét órakor egy fekete estélyi ruhás, gyönyörű, szexis, vonzó, csillogó szemű nő lettem. Nem értem, hogyan. Alapvetően volt neki egy olyan fajta nőiessége, kisugárzása, amit ha nem adok első blikkre a közönségnek, akkor utána csinálhatnék akármit jól, nem látnák a hasonlóságot.
És a nyughatatlan személyiségével is azonosult?
Azt is megértem. Egy dolog hiányzott az életéből: egy élet, ami soha meg nem fogant. Neki nem volt gyereke. Nagyon vágyott a szeretetre. Mindannyian vágyunk rá, de én ki is harcolom, ő meg nem. Azért, hogy érthető legyen, elmondanám gyorsan a versem, amit akkor írtam hozzá, amikor a darabra készültem.
Élő legenda, kit a világ istenített, csodált,
És ki egy igaz, jó barátra tán sohasem talált
Életemet, pályámat határoztad meg, hogy éltél, s haltál
És még így is olyan, mintha mindig élnél
Csak használtad őszintén, ami belőled fakadt
És nem jöttél rá, hogy senkinek sem az kellett, aki igazán te vagy
Szomorú, szép szemeidből hit, remény ki nem apadt,
De a férfiak félreértették, és utánuk csak a magány könnye fakadt
Egy élet hiányzott perceidből, ami soha meg nem fogant
Ezért nem volt kiért halnod, de számodra mégiscsak a halál útja maradt
Ígérjük, kik lelkiekben hasonlóak vagyunk, mint te
Hibádból tanulunk, és életünket okosabban éljük le
Mert nemcsak a külső fontos, hanem a belső tartalom
Ezt nem keresték benned, ezért maradtál rejtély, ismeretlen fogalom
Marilyn Monroe, köszönöm, hogy éltél, és még most is ragyogsz
Hálás vagyok, hogy eljátszhattalak, esténként te vagyok.
Csak a könyvekből ismerem őt, természetesen így nem tudok semmifajta komolyabb véleményt mondani az életéről, de ami a filmszerepein keresztül lejön a számomra, hogy szeressetek! Minden férfit alázatosan kiszolgált, csak hogy egy kicsit is szeressék. Közben meg kellett felelnie egy szex-ideálnak, ez neki nagy teher lehetett. És persze a keserű gyerekkora, mert onnantól kezdve hordozta a hiányait.
Hogyan lehet a szeretetet kiharcolni? Az előbb ezt is említette.
Azzal, hogy az ember ad. Mindig szoktam mondani anyukáméknak - mert ők néha háborúznak - hogy a háború ott kezdődik, hogy valaki lő, és a másik visszalő. Ganéj ember, aki még egyszer odalő, ahonnan nem védik magukat, és nem lőnek vissza. Én ugyanígy háborúzok a szeretetemmel. A mai rohanó világban a sok fáradt, ideges, gondterhelt arcra rámosolygok. És addig mosolygok, amíg ők el nem húzzák a szájukat, és nem viszonozzák.