Oroszlán Szonja a Valami Amerika második részében egy tangában villantott, ugyanis szerepe szerint egy sztirptízbárban dolgozik táncosnőként. Oroszlán Szonja szerint azonban az, hogy a filmben egy szál bugyiban látható, nem ugyanaz, mintha egy férfimagazin kedvéért dobta volna le a ruháit.

Amikor Oroszlán Szonja megtudta, hogy Herendi Gábor el szeretné készíteni a Valami Amerika című film folytatását, gondolkodás nélkül igent mondott a felkérésre. „Nyugodtan mondhatom a többiek nevében is, hogy mindenki nagyon várta ezt a pillanatot. Senki sem habozott”, mondta Oroszlán Szonja a Velvetnek.

Oroszlán Szonja

A színésznő ismét a törtető és bevállalós Timi bőrébe bújik, aki a film története szerint egy New York-i sztriptízbárban táncosként dolgozik. Itt fut újra össze a Szabó Győző, Pindroch Csaba és Hujber Ferenc által alakított három testvérrel, miközben mindössze egy szál tangában tekereg a rúd körül. Oroszlán Szonja szerint ezt a jelenetet semmiképpen sem lehet összehasonlítani egy vetkőzéssel egy férfimagazin számára. Ez egy szerep, ezért ezt tulajdonképpen a filmbéli karakter vállalja be.

Arra a kérdésre, hogy mennyire ment könnyen a felvétel, Oroszlán elmondta: természetesen az átlagosnál nehezebb volt, de egy színésznőnek rengeteg szituációban kell helytállnia. „Egy ilyen helyzetben az embernek túl kell magát tennie a félelmein, nem szabad arra gondolni, hogy kik vannak éppen körülötte, a színésznek ilyenkor teljesen át kell adnia magát a helyzetnek és kizárni a külvilágot”, mesélte a színésznő. „Egy forgatáson minden jelenet miatt lehet izgulni, legyen szó akár sztriptízről, akár táncos jelenetről, sőt egy kosztümös filmben egy abroncsos ruhát is ugyanúgy tudni kell viselni”, tette hozzá.

A második részt nem csak hazánkban forgatták, a stáb New Yorkban is vett fel jeleneteket a filmhez. „New Yorkban forgatni hihetetlen élmény. Kevés magyar színész mondhatja el magáról, hogy a Manhattan hídon, egy cabrióban száguldozva, vagy a Broadway kellős közepén vett fel egy jelenetet”, mesélte a színésznő, aki szerint a különleges helyszín mellett a második részben a történet is tartogat meglepetéseket.

Az előző részhez csatlakozik egy vadonatúj szál, és új szereplők is felbukkannak a történetben, ennek köszönhetően is pörgősebb lesz a film. Amit viszont Oroszlán Szonja, és az egész stáb leginkább sajnál, hogy Schütz Ila már nem élhette meg ezt a forgatást. „Természetesen megemlékezünk róla a filmben, nagyon jó volt vele dolgozni, az egész stáb sajnálja, hogy már nem lehetett velünk”, mondta Oroszlán Szonja.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a közönség hogyan fogja fogadni a Valami Amerika folytatását, hiszen csak december 18-án kerül a mozikba. A színésznő szerint az egész stáb tisztában volt vele, hogy kockázatos belevágni egy újabb részbe. „Tudjuk, hogy sokan várják a folytatást. Van, aki már nagyon kíváncsi, és alig várja a második részt, de tudjuk azt is, hogy az emberek egy része szerint nem lehet felülmúlni az elsőt. Mindenesetre mi mindent megtettünk, hogy ezt megcáfoljuk”, mondta a színésznő.