horoszkóp

Papp Gergő álma Pimasz úr volt

dr
2009.03.31. 14:00
A riporter nagy álma maga a Pimasz úr volt, amivel nem akar egyebet, mint szórakoztatni. Papp Gergely azt is megosztotta velünk, hogy építették le a TV2-nél, ahonnan azért kellett távoznia, hogy az a brigád dolgozhasson, akikkel most együtt kelhetünk. A csatorna arculatváltásának áldozata viszont a VIASAT-nál azt teheti, amire mindig is vágyott. Bár egyelőre itt is határozott idejű szerződését írt alá.

Ugyanaz produkció cég gyártja a Pimasz urat, mint annak idején a Naplót?

Nem, bár jogos a feltételezés, az Interaktív csinált már VIASAT3-nak is műsort.

Akkor ki gyártja most a műsort?

Az AGB produkció, egy új és friss társaság.

Nem kellett harcolni, hogy átvihessed a brandneved?

Az enyém volt. Nem volt kérdés, vihetem-e vagy sem. Ez nem a TV2 által kitalált valami, hanem egy rám ragadt, hülyéskedős név, ami ma már egyet jelent velem, és mostanra már le is védtem.

Kisebb vagy nagyobb a mostani Pimasz úr költségvetése?

Fogalmam sincs, csak a saját tarifámat tudom. Nagyjából ki tudom számolni, de még nem gondoltam végig.

Szerencsésnek érzed magad, hogy távozva a TV2-től, viszonylag hamar le tudtál szerződni egy másik csatornával?

Ha az lennék, nem tíz év után adódott volna meg ez a lehetőség. Végigjártam a ranglétrát. Ha szerencsés lennék, nem vették volna el a Mokkás munkám.

Nagyon szeretted?

Igen, de nem azért, mert azt gondolom: az volt az én terepem. Hanem kényelmes volt, és sok pénzt adtak érte. Imádtam. Bementem reggel hétre és kilenckor vége volt a munkának. A világ legjobb állása. Aztán ezt kaptam: imádunk, szeretünk, minden fasza, de bocs, most valaki más jönne a helyedre, te viszont lehetsz terepről bejelentkező. Képzeld milyen az, mikor közel egy évig házigazdája vagy egy műsornak, amibe aztán bejelentkezhetsz reggel. Úgy, hogy hajnali kettőkor kell felkelned, utazni három órát, és van három perced, de kettőnél már szólnak: most már fejezd be, mert úszunk. Egy ilyen ajánlat hallatán, biztos vagyok benne, tízből kilencen hisztis rohammal kirohantak volna az irodából. Én azt mondtam, családom van, hitelem, és költségeim. És igen, kétszer ennyit kell dolgozni, fele annyiért? Hát próbáljuk meg.

Kattintson a parkolóőrért !

És miért hagytad abba?

Mert kipurcantam. Most jó, mert fel tudtam kapaszkodni az első hullámra. De lehet, hogy ezután soha az életbe nem tudok elhelyezkedni a szakmában. Ez benne van a pakliban.

Nem volt szép az elválás?

Pont annyira, amennyire szép lehet egy határozott idejű szerződés közös megállapodással történő felmondása. Nem vezettek ki biztonsági emberek, nem szégyenítettek meg, nem rúgtak ki, hanem csak olyan helyzetbe hoztak, hogy közös megegyezéssel jobbnak látszott felállni. De nem akarok rosszat mondani rájuk, mert mindent nekik köszönhetek. Igaz, amikor kezdtem, egész más emberek voltak ott, akik szerették, amit csinálok.

Az álcázós beépülős riportert nem játszhatod a végtelenségig. Mi lesz utána?

Sose foglalkoztam azzal, mi lesz később. Ilyen szempontból rossz felnőtt vagyok. Nem vagyok tervező típus. Mikor az egyik legjobb barátommal elkezdtük a Csernust gyártani, akkor nem gondoltam, egy héttel előtte, hogy eljövök az RTL-től azért, hogy valaminek a producere legyek, amiről azt sem tudom, mi.

A VIASAT3-mal határozott idejű szerződést kötöttél?

Egyelőre 12 epizódra szól.

A Pókermilliomos emellé jött?

Igen, az egy teljesen különálló dolog. Ugyanaz a cég gyártja mondjuk, mint a Pimasz urat is.

Majka mondta, hogy igen, szoktál kérdezni, ezzel is utalva a hozzáértésedre. Készültél rá?

Minden héten játszom. Nem lehetek jó játékos két hét alatt. A szerepem szerint olyan figura vagyok, aki gyengén játszik. Próbálok olyan kérdéseket feltenni, amit a nézők is feltennének. Sokszor tényleg tök hülye vagyok, de nem szégyellem. Majkával eldöntöttük, hogy nem akarunk olyan pókerműsort csinálni, ahol mindenki penge. Tényként kezelni, hogy mindenki érti, miről van szó. Van már olyan műsor, amit csak azok néznek, akik mindent értenek.

A Pimasz úrnál mennyire van szabad kezed a témaválasztásnál? Korábban azt nyilatkoztad, arra kértek, ne legyen benne politikai, közéleti téma.

Túlságosan is szabad kezem van. Volt 12 alaptéma, amit el kellett fogadtatni, de abból már csomó kiesett, vagy jött másik helyére. Rugalmasan kezelik. Leírtam 24 témát, ebből közösen válogattunk ki tizenkettőt. Volt, ami nem ment át, és volt, amit ők javasoltak. A VIASAT nem foglalkozhat politikával. Az egész műsor alapötlete, hogy olyan általunk gyűlölt foglalkozású embereket mutatok be, akiknek elég kilépniük az utcára, biztosan atrocitás fogja érni őket. Nem oknyomozni akarok, mert azzal nem érek el semmit.

Mennyi idő alatt készült el például a BKV-s riport?

Nagyjából egy hétig készült. Mindig van jó pár nap az egyik oldalnak, jó pár a másiknak. A BKV-s anyagnál eredménytelenül teltek el a napok, mikor azt akartam bemutatni, hogy miért utálja az utas az ellenőrt. Három napon keresztül nem találtam olyan embert, aki használható dolgot tudott volna mondani. Sajnálni fogom, ha ezek után a Kontroll című film utánérzését fogják rásütni.

A Pimasz úr kiírást többen pinaszőrnek olvassák. Nem zavaró ez?

Tetszik. Minden jó, amivel foglalkoznak az emberek. Ez egy baromi érzékeny műfaj, egy veszélyes játék. Tisztában voltam vele, amikor elkezdtem. Nem hagyhatom, hogy minden ilyen dolog felzaklasson, mert úgyse fogok tudni mindenkinek megfelelni. Furcsa, de azoknak felelnék meg szívesen, akiket tudom, hogy éppen ezzel magamra haragítok.

Mi a célod ezekkel a riportokkal?

Szórakoztatni. Ez a legtöbb, nincs ezen túl. Ezt tök komolyan gondolom.

Tematikailag kérdezem.

Nem gondoltam az ívére. Vannak témák, amik érdekelnek, azokat szeretném feldolgozni úgy, ahogy éppen adja az élet. Nyilván nem engedhetem meg magamnak a luxust, hogy ne járjak utána a dolgoknak.

Az első adás témája azért volt furcsa, mert a VIASAT nem a 39 év fölötti korcsoportot kívánja szórakoztatni, és olyan témát dolgoztál fel, amit a nézők a saját bőrükön tapasztalnak. Vagyis olyan, mintha megmutatnád neki, hogy nézzétek, ezt csináljátok.

Lehet ezt is mondani, de van egy másik vetülete is: bemutatom, én hogyan látlak titeket, és kipróbálom, milyen lehet a ti bőrötökben lenni.

Van a televíziós szakmából gurud?

Sokan tanítottak, akiket sokra tartok. Nehéz lenne most felsorolni mind. Van televíziós példaképem, aki úgy a mesterem, hogy közben sosem tanított. Kepes András bűvöletében nőttem fel, később Szilágyi János stílusa tetszett meg különösen. Vitray Tamás munkásságáról pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A nagy öregeket elismerem, és mindegyikből próbálok beépíteni magamba egy kicsit.

Van televíziós vágyad?

Amit most csinálok.

Nem félsz attól, hogy celebbé válsz?

Azt hiszem, ezt még kordában tudom tartani, hogy ne bulvárosodjon el a figurám. Van, hogy a műsor miatt be kell engednem a fotóst az otthonomba, meg kell mutatnom a családomat. Sose voltam az a típus, aki lekendőzi a gyerekét. Büszkén mutattam meg. Tudom, hogy sokan elítélik ezt, én viszont azt ítélem el, aki ezt túljátssza és az utca végén komoly lóvét akar leakasztani azért, hogy nagy kegyesen megmutatja a gyerekét.