horoszkóp

Kölcsönétteremben etette vendégeit az éhező Paudits Béla

nsz
2009.03.11. 09:26
Bár a híresztelések arról szóltak, Paudits Béla sosem fog részt venni a Hal a tortánban, a hétfői adásban mégis ő főzött a vendégeknek. A színművész állítja, ő soha nem mondta, hogy az önbecsülése miatt nem szerepel, a legutóbbi felkérés alkalmával egyszerűen beteg volt. A hatvan éves Paudits Béla továbbra is a kisnyugdíjasok keserű életét éli, de az emberek szeretete életben tartja.

Paudits Béla ezen a héten a Hal a tortán vendéglátóinak csapatát boldogítja, holott korábban arról szóltak a hírek, semmi pénzért nem venne részt főzőműsorban. A színművész cáfol, és most talán épp nem várja a halált, bár továbbra is úgy gondolja, hogy ötvenezer forint alatti nyugdíja inkább módszeres népirtásra szolgál, nem pedig megélhetésre.

Nem is nyilatkozott

A lassan hatvan éves színművész korábban állítólag úgy nyilatkozott, ő sosem venne részt főzőműsorban, mert az önbecsülése többet ér. Paudits állítja, sosem mondott ilyet, a korábbi felkérést pedig csak azért nem fogadta el, mert beteg volt. "Nem azért nem vállaltam a korábbi felkérést, mert nem akartam. Akkor sajnos pont egy olyan visszatérő nyavalyám volt, ami miatt nem mertem vállalni, mert nem voltam biztos benne, hogy végig tudnám-e csinálni, hiszen arra csak föl kell készülni. Sosem mondtam, hogy az önbecsülésem miatt utasítom el őket, ez mind csak kitaláció. Nem is nyilatkoztam senkinek akkor erről. Ha nem mondok semmit, akkor kitalálnak valamit, előveszik a rólam szóló régi könyvet" - nyilatkozta a Velvetnek Paudits Béla, aki - bár csak utolsó pillanatban tudta meg, kikkel vacsorázik majd együtt - a generációs félelmet leszámítva nagyon örült, hogy épp Tatár Csillát, Miló Viktóriát, Takáts Tamást és az eredetileg Patkó Béla névre keresztelt Kikit kapta asztaltársul.

"A Hal a tortánban az utolsó pillanatban mondják meg, hogy kikkel fogok vacsorázni, így igazából nem nagyon lehet fölkészülni. Mindenkit ismertem egyébként, Miló Vikit kivéve. Takáts Tamással például nagyon régóta ismerjük egymást, jókat beszélgettünk, és együtt is dolgoztunk egy éjszakai klubban. Mindig azt mondtuk neki, hogy ő a magyar Freddie Mercury, persze azt hitte, a szexuális identitására értjük. Természetesen nem arra gondoltam, hanem a zsenialitására. Akkor épp nem dolgozott a szakmában, és én nem értettem egyet ezzel. Később a volt nejem is elkezdte noszogatni, aztán előbb-utóbb összejött a Dirty Blues Band" - adomázott Paudits, aki állítja, első látásra belezúgott a bokszbajnok Miló Viktóriába.

Van szerelem első látásra

Képaláírás

"Ő nem tudja, hogy amint ránéztem, azt mondtam: hoppá! Nagyon meglepett, nekem ugyanis teljesen más elképzelésem volt róla, amikor megtudtam, hogy bokszvilágbajnok. Megdöbbentem, amikor láttam, hogy ilyen vékony, aranyos, törékeny nő", mondta lapunknak a nyugdíjazott művész, aki azért csak kislányként tekint a bokszbajnokra. Paudits amúgy a generációs különbségektől is félt, de persze később kiderült, nem volt ok az aggodalomra. "Első pillanatban megijedtem, hogy vajon hogyan fogadnak engem be, hiszen van egy kis korkülönbség köztünk. Aztán ők ezt a generációs különbséget rögtön föl is oldották, hát szó mi szó, eleinte én is kicsit belepofáztam. Olyan volt ez, mintha egy feldühített oroszlánt kiengedtek volna a római Colosseumba, aki várja, hogy egy gladiátor nekimenjen", képesítette meg az élményt a színművész, aki partikra nem szeret járni, inkább a nagy beszélgetéseket pártfogolja.

Módszeres népirtás

A TV2 10! című műsorának tévés botrányhős kategóriában első helyet kiérdemelt művész állítja, ösztönnel főz. Tehát nem a "végy 20 dkg lisztet" elvét követi, inkább a saját mércéjét használja. Szerinte ez a génjeiben van, hiszen édesanyja felszolgáló, édesapja pedig cukrász volt. A műsorban egyébként segítséget is kapott, nemcsak a helyszínben, de a főzésben is. Exneje kölcsönadta az éttermét és az élettársát is, aki mellesleg remek hideg - és melegkonyhás szakács.

Paudits fontosnak tartotta elmondani, kedvenc étele a frankfurti leves, nem szereti a műkajákat, és inkább zsírral főz. Már ha jut pénz a kajára. "46594 Ft a havi nyugdíjam, ez sajnos nagyon kevés, ebből egy 3X5 méteres szobában lakok egy 33 négyzetméteres lakásban, és 16000 forintot fizetek egy konvektorra. Ebből a pénzből nem lehet megélni, ez egy módszeres népirtás, ezt kell tudomásul venni. Nem hogy nem marad a nyugdíjamból, de még én tartozom - állandóan kölcsön kell kérnem valahonnan, hogy be tudjam fizetni a számlákat." A színművész állítja, ő már nem tud semmiféle komoly művészi teljesítményt bemutatni, ennek pedig több oka is van.

Elfelejtette a szakmát

"Eszem ágában nem volt musicalszínésznek lenni, ennek ellenére Macskákat kellett játszani, és szép lassan elfelejtették velem, hogy én drámai színész vagyok. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mennyire megzuhantam, és mennyire hiányzik, hogy elmondjak egy pár mondatot, majd szép lassan elfelejtettem a szakmát. Dolgozni nem tudok, le vagyok százalékolva, egy hajszál választ el a tolókocsitól. Az éneklés is egy fizikai meló, téved, aki azt hiszi, hogy nem az. Na és azzal is szembe kellett néznem, hogy egy nagyon tehetséges fiatalság nőtt föl, nekik is helyet kellett adni."

A kirohanásairól is ismert Paudits Béla szerint nagyon jó, hogy vannak tehetségkutató műsorok, amik segítenek a fiataloknak, bár szerinte nem mindig a legjobb jut tovább. Persze ő is bármikor szívesen beülne például Fenyő Miklós helyére. "Én az ítéletekkel ugyan nem minden esetben értek egyet, de jó volt a Megasztár. Szívesen vállalnék én is zsűrizést, hiszen szeretek szerepelni, de nem vagyok sztár. Bármennyire is benne lennék, azt hiszem, kizárt dolog, hogy engem ilyesmi elér valaha."