Amikor a rólad írt cikkekben szóba kerül, hogy jazzéneket tanítasz, többen megjegyezték már, hogy a konkurenciát képzed. Te is így gondolod?
Sosem gondoltam még erre, az a fajta ember vagyok, aki ösztönszerűen ad. Amivel szembesültem az elmúlt hét-nyolc év alatt, amióta tanítok az az, hogy van, aki nem érdemelte meg, hogy adjak. Persze alapvetően mindenki megérdemel mindent, nem fukarkodik a Jóisten sem az élettel. A tanítást át kell adni a másiknak. Akkor érzem, hogy valaki érdemtelen rá, ha nem értette meg. Istenem, konkurencia; előbb-utóbb úgyis jön egy fiatal, aki jobb. De az az igazság, hogy minél többet adsz, annál többet kapsz vissza, mint egy szerelmi kapcsolatban - jó esetben. Tanítani egyébként könnyebb, mint érvényesülni.
A Kodolányin tanuló diákokat hogyan tanítod meg érvényesülni?
Inkább segíteni tudjuk őket olyanokkal, hogy például van stúdiónk, ahol felvehetnek ingyen egy nagylemezt, ami egyébként több millió forintba kerülne. A másik segítség az, hogy lehetőséget kell teremteni arra, hogy fellépjenek. Épp ma gondolkoztam azon, most, hogy nemsokára lesz egy saját klubunk, ahol felléphetnek, azt kreditrendszerben kellene csinálni. Minél többet játszik valaki, annál több kreditje lesz, és egy bizonyos számú koncertet kötelező lesz lenyomni. Totálisan megváltozott a piac. Már sokkal dinamikusabban, gyorsabban kell zenét csinálni. Az elektronikus zene azért tud gyorsan fejlődni, mert olyan sebességgel reagál a változásokra, amilyet a kommunikáció meg az internet indukál. Az információ olyannyira hirtelen megy át, mint egy tovatűnő, kis reklámfelület, amit meglátsz autózás közben. Az következik ebből, hogy az élőzene ereje fog megnőni.
A te műfajodban elegendő az a mennyiségű klub, ahol fel lehet lépni?
Kevés a klub, mert nincs olyan társadalmi szegmens, amelyik el tudná tartani a helyeket. Nem mész el ugyanis négyszer egy héten zenét hallgatni ezerötért. Az emberek megszokták, hogy ingyen töltenek le zenét, a roadshow-kon ingyen kapnak előadókat, ezért derogál nekik kifizetni a koncertjegyet, holott moziba meg elmennek jóval többért. Érdekes, hogy olasz fiatalok, akikkel nemrég beszéltem, azt mondják, nálunk nagyon jó a klubélet, és ezért itt akarnak élni.
Pedig épp most szüntetnek meg olyan helyeket, mint a ledózerolásra ítélt Kultiplex.
Persze, veszteségesek a klubok, nem lehet, hogy mindennap a Kispál játsszon. A jövőben az fog működni szerintem, hogy egy-egy helyszínt megkeresnek majd a szervezők, ahol bulit akarnak rendezni, és támogatásra pályáznak. A Nemzeti Kulturális Alaptól vagy az Artisjustól lehet pénzt szerezni bulikra, de nagy meló. A magam részéről próbálok mindig olyan dolgokban benne lenni, amiben össze lehet vonni a zenéket, hogy ne szakadjon le egymástól az underground, meg az overground, mert együtt lehetnek nyereségesek.
A dalszerzésben hogyan lehet a felgyorsult zenei piachoz alkalmazkodni?
A dalszerzés mindig is misztikus szegmense volt a zenélésnek. Van, aki egész életében ír, és soha nem megy ki a színpadra, és fordítva. Én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyfolytában alkotok, minden műfajban, és a nóta sokszor önálló életet él. A lemezünkön egyébként - amit a netre feltettünk - kilenc szám van. Valójában pedig ötvenet írtunk.
Milyen téma foglalkoztatott legutoljára, amiről dalt írtál?
Az új lemezen én írtam a szövegek nagy részét. Jó érzés, hogy a bemondások belőlem fakadnak. A nővérem azt mondta, hogy jól hallgatható, nincs benne görcs, úgy éneklek, mintha beszélgetnék. Nem akarok megfejtést a szövegekben, a dalok a szerelemről szólnak, meg például arról, milyen berúgva hazamenni reggel. Ezeket az érzéseket át lehet élni, és azonosulni lehet velük. Olyan szövegeket sosem fogok tudni írni, mint Kiss Tibi. Azért, mert ő a Kiss Tibi.
Több zenekarban is zenélsz. Milyennek kell lenni a Unitednak ahhoz, hogy ne zavarjon, hogy minden formáció közül az a legismertebb?
Nem zavar semmiképpen, szeretek tánczenét csinálni. De éppen most elindítottam egy olyan folyamatot, hogy szeretnék mindent belesűríteni ebbe a zenekarba. Elegem van abból, hogy más zenekarokban kell vacakolnom, holott itt Magyarország legjobb zenészeivel játszom. Korábban pont az én agylövésem volt, hogy tematikus zenekarokat csináltam, de ennek már vége. Ha ahhoz van kedvem, a Uniteddal is csinálhatok olyan kőkemény funky-t, mint Maceo Parker. Hívok három fúvóst és szevasz; ehhez nem kell külön zenekart alapítanom. A United rentábilis, úgy szakmailag, mind emberileg.
A legújabb lemezeteket, a www.united.hu-t ingyen lehet letölteni a honlapotokról. Miért?
Hoztam egy hirtelen döntést. Arról beszélgettünk a csapattal, csináljunk-e korongot és hogyan terjesszük. Ekkor eszembe jutottak olyan előadók, mint például a Radiohead, amely biztos nem véletlenül tette fel ingyen a zenéjét. Felvetettem, mi lenne, ha a honlapunkon jelenne meg a lemezt, és arra szereznénk pénzt, hogy promotáljuk ezt az ajándékot a közönségünknek? Csak nem fognak keresztre feszíteni. Most mindenki szeret, én meg boldog vagyok ettől, hiszen ezért kezdtem el zenélni.
Ez benne az üzlet?
Ebben nincs üzlet. Ha kimatekoznánk, kiderülne, azért olyan hatalmas pénzt egy lemez kiadásával nem lehet keresni, a zenészek inkább szolgáltatásokat kapnak a kiadótól, hogy például csinálhatnak klipet. Úgy éreztük, megérdemli a közönségünk, hogy letölthesse a zenénket, és ennek a gesztusnak erkölcsi értéke van.
A napokban olvastam, hogy Dorinával szétválasztjátok a karriereteket. Miért döntöttetek úgy, hogy a jövőben nem dolgoztok együtt?
Erről nem szeretnék beszélni, Dorina nevében szólni meg pláne nem.
Miért nyilatkozol kevesebbet, mint korábban? Úgy tűnik, sokkal visszafogottabb vagy a sajtóval szemben.
Tudatos döntés volt. Korábban nyilatkoztam mindenféléről, de hosszú távon olyan fórum akarok lenni, ahol tisztán tudok jelen lenni zenészként. Nagyon sok mindennel foglalkozom, és azok komolyabb dolgok, mint amilyen kép kialakul rólam a médiamegjelenéseken keresztül. A sajtó a lehetőségénél fogva nem tud mást csinálni, mint a magánélethez nyúlni. Ha én az új generáció neveléséről beszélek, azzal nem fér össze, hogy a magánéletemről degradált cikkek jelenjenek meg. Persze nem az életembe nem fér bele, csak a kommunikációmba.