Egy rutinos szépségversenyzőt szűrtünk ki a Miss Blikkini döntősei között. Polgár Ildikó legközelebb augusztus 18-án, egy balatonfüredi rendezvényen mutatja meg bájait. A Földön, Vízen, Levegőben elnevezésű programsorozat alapvetően a sportról és az egészségről szól, de itt mérkőznek meg a Miss Blikkini induló is. Polgár szerint egy igényes zsűri csak csajokból állhatna, hiszen ők nem azért adnának maximum pontot, mert szép cicje van egy indulónak.

Polgár Ildikóval a Földön, Vízen, Levegőben elnevezésű rendezvény sajtótájékoztatóján futottunk össze. A szenvedélybeteg módjára versenyző lány a Miss Balaton mellett benevezett a Miss Blikkini fantázianevű szépségversenyre is, mert a siófoki szervezők ezt a lehetőséget is felajánlották. "Azt mondták, hogy ha már lemegyünk az elődöntőre, és hát Siófok úgyis Zamárdi mellett van, menjünk el a Miss Blikkinire is. Végül az előválogatásból került ki a tizenkét döntős."

Polgárt az esélylatolgatással és az indulók értékelésével fárasztottuk, aki először nem beszélt mellé, de miután kijelentettük, hogy őt tartjuk a lehetséges befutónak, kicsit visszavett a lendületből. "A mezőny talán nem olyan erős, mint a Miss Balaton, de azt nehéz felülmúlni. Már csak azért is, mert a Miss Blikkini kicsit másról szól, hiszen itt tényleg az a lényeg, hogy bikiniben hogyan mutatunk, míg a Miss Balaton esetében koktélruhában és nappali öltözetben is zsűriztek minket. Mondták többen is, hogy simán nyerhetek, de sokszor szokott olyan lenni, hogy ezt mondják, de aztán mégsem nyerek."

Csapatszellem és húspiac

"A többi lánnyal az elődöntőn találkoztunk és most. A döntő napján lesz a felkészítés és a koreográfiatanulás. Reggel fél tízre megyünk és olyan este hat, negyed hét körül lesz a döntő." A tizenkettes mezőny a beszélgetés alatt megszabadult a szoknyáktól és kisnadrágoktól, hogy bikiniben is láthassuk őket.

A szépségversenyfüggő lány általában az internetről szerzi azokat az információkat, hogy hol, mikor és milyen nyereményekért lehet indulni. "Ha olyan internetes versenyt látok, ahol a lány egy szál bugyiban meg melltartóban feszít, akkor nyilván nem jelentkezem, mert nem fogok levetkőzni csak azért, hogy bejussak egy-egy döntőbe. Általában az ajándékok alapján szelektálok. Ha van sok különdíj, és ha jó a fődíj és a második, harmadik helyezett ajándéka, akkor beadom a jelentkezésemet. Ha csak annyit írnak, hogy értékes ajándékok, abban már nem hiszek."

Egy ideális zsűri nyomában

Egy gyakorlott induló valószínűleg tisztában van azzal, hogy milyen zsűrinél milyen esélyekkel indul, de Polgár Ildikót inkább a bírák eszményi összetételéről faggattuk. "Az a jó zsűri, amely nem az alapján ad pontot, hogy előtte ismert-e engem. Sok helyen van úgy, hogy megtudják a lányok, hogy ez és ez a zsűriben van, ezért már előtte odamennek hozzájuk és próbálnak beszélgetni velük."

Mikor annak akartunk utánajárni, hogy egy csevegés kezdeményezése mennyire mozdíthatja elő a díjazást, kitérő választ kaptunk. "Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Most úgy kaptam különdíjat a Miss Balatonon, hogy mikor mindenki megindult, hogy jaj itt a Gianni, akkor én a háttérbe vonultam és csak odaköszöntem neki. 30.000 forintos vacsorautalványt kaptam tőle. Kérdeztem, hogy azért kaptam-e, mert ismerem. Azt mondta, nem. Ő azt nézte, hogy kinek van a legszebb mosolya, mert ő mindig azt nézi a lányoknál. A harmincas mezőnyben és nálunk is olyannak adta, aki a leginkább mosolygott."

Miután még mindig nem tudtuk az ideális zsűri receptjét, újból rákérdeztünk. "Szerintem hozzáértő személyekből áll. Attól, hogy valaki tévés, rádiós még nem feltétlenül biztos, hogy jó zsűritag is, mert nem biztos, hogy meglátja a szépet. Egy szépségversenyen szerintem mindenképpen hozzáértő nőknek is kellene lenniük a zsűriben. Mert a férfiak úgy vannak vele, hogy nő-nő, van melle, feneke, akkor már jó nyolc-tíz pont. Míg, ha ezt megnézi egy nő, lehet hogy azt mondja: tiszta csík a dereka, nagy a feneke, narancsbőrös és ez csak három pont. Biztos vagyok benne, hogy nőként jobban tudnak megítélni."