horoszkóp

Évekig tartott, amíg Ricky lábra állt

dns
2007.09.06. 11:50
Haddad Henrik évekkel ezelőtt szólópályára lépett, de akkori lemeze megbukott. Az énekes számára tanulságos időszak volt, bár sok időbe telt, amíg talpra állt. Ricky költői képekben beszél a színpadfüggőségéről, és az LGT-adta lendületről. Az énekes visszatért, olyannyira, hogy Kozsó beperelte.

„Aki zenész, és kapott már olyan visszajelzést, hogy valakinek tetszett a dala, az egy életre szóló inspiráció tud lenni. Bennem van egy olyan törekvés, hogy folyamatosan akarok ebből kapni, mert ez egy ritka dolog, és kivételesnek érzem magam, hogy megélhetem ezeket a speciális alkalmakat”- válaszolta Haddad Henrik arra a kérdésünkre, miért szeretne visszatérni a magyar popzenébe. Az énekesnek nemrég jelent meg Érezd és Élvezd című albuma, és a Szindra társulattal a Hair című musicalben Hud szerepét alakítja Szarvason.

Hamis alapra épült produkció

Haddad Henriket Ricky néven ismerte meg a kilencvenes évek diszkóközönsége. Az apai ágon libaboni énekest Kozsó fedezte fel a Picasso Branch nevű fiúegyüttese számára, majd a csapat szétválása után szólókarrierbe kezdett. Lemeze nem aratott sikert, az abból kimásolt Majao című maxi pedig közel sem lett sláger.

„Az a balsiker számomra inkább emberi oldalról volt tanulságos, mint szakmailag. Hamis alapra felépített produkció volt, az az igazság”- magyarázta Ricky. „Azok a támogatók, akiket ígértek, nem voltak, azok a nagyszerű lehetőségek, amikről szintén beszéltek, nem voltak. Azt tanultam meg, hogy nagyon kell törekedni arra, hogy nem szabad mindent elhinni. Sokat fizettem ezért a leckéért, évekbe került, míg lábra álltam lelkileg és egzisztenciálisan. Akikről akkor azt hittem, barátaim, persze mind eltűntek. Ez szerintem nem egyedi eset, biztos mindenkivel történt már ilyen.”

A gyémántból ékszer lesz

Visszakanyarodtunk tehát arra a kérdésre, Haddad Henrik miért vonzódik a magyar popzenéhez, és erre másodszorra komolyabb költői képekben válaszolt. „A színpad nem attól színpad, hogy a fadeszkákat állványra feltesszük. Lehet egy asztal, egy pad; de lényegében egy olyan tehetség bemutatását jelenti, ami nem mindenkinek adatik meg. Abban bízom, hogy a gyémántból, amit csiszolok – remélem nem nagyképűség a produkciómat így hívni - olyan ékszer lesz, amire sokan kíváncsiak.”

Haddad Henriknek a Szigeten rendezett LGT koncert is nagy lendületet adott a folytatásra, ahol ő is vokálozott. „Van, akinek furcsa, hogy szólista előadó elmegy egy másik zenekar kórusába, de nekem ez sokat jelentett. Ott állni hatvanezer ember előtt, az még hagyján, inkább az volt az erős, hogy olyan zenészeket láttam élvezni a zenét, akik most már benne vannak a korban, de a mai napig olyan szenvedéllyel tudnak játszani, hogy el voltam képedve”- fogalmazott Ricky. „Van egy olyan tervem, hogy ha csak a tizedét tudom megélni, ami az LGT zenészeinek sikerült, akkor én már boldog leszek”- tette hozzá.

Az arab dalok csöpögnek

Ricky sajtómegjelenéseit az utóbbi időben fellendítette, hogy Baby Gabival, majd Pflum Orsival is összehozták. Az előbbivel egy közös, szerelmes duettet énekelt, az utóbbinak pedig jó barátja, a Velvetnek azonban egy hangsúlyozottan civil lányt mutatott be a Jack Daniels grillpartin, mint a barátnőjét. Haddad Henrik érzelmes embernek tartja magát, és arab származását tekintve ezt természetesnek tartja.

„Szeretem díszesen és hangzatosan kifejezni az érzéseimet, persze van, amikor ez túl érzelgősre sikerül. Ha megnézzük, az arab dalok annyira csöpögősek a magyarokhoz képest, lényegében nem szólnak másról, csak a szerelemről. Az én dalaim szókimondó, nagyon őszinte dalok, talán néha csöpögősek, és az a célom, hogy legyen erre egy állandó közönség. Ne lehessen helyettesíteni az én dalomat egy másikkal.”

Nem fúziós jazz

A rajongói visszajelzésekből Ricky úgy látja, az emberek egy részét éppen az fogja meg a dalaiban, hogy úgy érzik, róluk szól. Beszélgetésünkben felvetettük, ha a csülkös bablevesről énekelne, abban is sokan megtalálnák magukat. „Azért ez nem egyszerű, egy dalszövegírónak kell, hogy legyen készsége ahhoz, hogy olyan jó humorral tudja a szövegeket megírni, hogy akár egy babgulyás is érdekes legyen. Sokan csak a klisékhez nyúlnak: ég-kék-pék-lég-fék, és hasonló, lapos rímpárok. Tisztában vagyok azzal, hogy a populáris zene nem fúziós jazz, de azért lehet igényes.”

Kozsó beperelte Ricky-t
1.2 millió forintos tartozást szeretne behajtani Ricky-n egykori zenekarának, a Picasso Branchnek a producere. Kozsó bírósági eljárást indított, hogy megkapja az évekkel korábban kölcsönadott pénzt, amelyről Ricky azt állítja, soha nem kérte a producertől. „A tárgyaláson láttam az átvételi elismervényt, a nevemet aláhamisították. Soha nem kértem Kozsótól semmit, a vele kötött szerződésem pedig 2002-ben lejárt. Négy éve nem beszéltünk”- mondta a Velvetnek Haddad Henrik. A producer több, korábbi kollégájával szemben indított pere ismert. A Bestiák együttes tagjait azt követően perelte be, hogy szakítva vele BST néven folytatták a pályájukat. Kozsó végül nem nyerte meg az elmaradt haszon miatt indított eljárást.