Annak ellenére, hogy a Csak szex és más semmi vígjáték, az alapjául szolgáló történet igen szomorú. Egy harmincas éveiben járó nő nem apában, hanem spermadonorban kénytelen gondolkozni, amikor gyereket szeretne vállalni.
Sajnos valóban szomorú ez a jelenség. Manapság, ha a fiatal nők találnak is párt, nagyon nehéz olyan, alkalmas társat találni, akivel az ember az egész életét le akarja élni. Ez fordítva is igaz, a férfiaknak hasonlóan nehéz. Annyi rossz élménye, annyi rossz tapasztalata van a legtöbb embernek. A környezetünkben is jó néhány negatív példát és mintát látunk, ettől óvatosabbak leszünk. Már nem vállalunk annyi kompromisszumot a kapcsolatainkban, mint amennyi a nagyszüleinknek természetes volt. Az elmúlt jó néhány évtized alatt jobban kinyílt a világ mindenki számára, és érdekes módon ezáltal sokkal inkább magányosak lettünk.
Úgy érti, azért, mert úgy érezzük, nem vagyunk rászorulva a másikra?
Igen. Emiatt sokkal inkább magunkra maradhatunk.
Érinti önt ez a probléma?
Az a problémakör nem az, hogy 'nagyon vágynék gyerekre, és félek, hogy kifutok az időből'. Nagyon korán, még a főiskola kezdetén megszültem a fiamat. Az a kérdés viszont igenis érint, hogy mennyire bízhatunk a másikban, és ha már megmart minket az élet, mennyire tudunk nyitni egy másik férfi felé.
Most is foglalkoztatja?
Most nem. Lekopogom, nagyon jó párkapcsolatban élek.
Miért huszonéves kora elején vállalt gyereket?
Jött. Oka volt annak, hogy épp akkor jött, és vállaltam. Jól tettem.
Eszerint hisz a sorsszerűségben?
Abszolút.
Nehéz időszak lehetett. A főiskolán drasztikusan formálják a leendő színészek személyiségét, és eközben ön épp egy komoly döntést hozott.
Bele sem gondoltam, mit vállalok, hanem ösztönösen döntöttem. Anyám kétségbeesett, hogy most se pálya, se élet, se fiatalság. Én erre nem így gondoltam, belevágtam és úgy gondoltam, ha lesznek is következményei a döntésemnek, ahhoz képest megyek tovább. Szerencsére a főiskola nyitott volt és segítőkész. Az osztályfőnököm engedte, hogy kimaradjak egy jó fél évet. Megbízott bennem, akkor már látta, amit látni akart. Megnyugodott, hogy belőlem úgyis az lesz, aminek készültem. Nem maradtam le a többiektől. Sőt, valami újat kaptam attól a fél évtől. A szülés élményétől én csak több lettem.
Szép ellenpéldája ez a csontig rágott család vs. karrier témának.
Talán azért sikerült mindkettőt választanom, mert nagyon korán vállaltam, és semmit nem kellett félbehagynom a gyerek miatt. Úgy kezdtem a pályát, hogy már volt egy egyéves fiam. Természetesen le kellett mondanom néhány dologról. Nem nagy felkérésekre gondolok, hanem arra, hogy nyüzsögni nem tudtam.
Szeret nyüzsögni?
Annak idején nem nagyon tudtam, most már nem nagyon akarok. De nehezebb azoknak a lányoknak, akik 26-30 éves korukban szeretnének szülni, de félnek attól, hogy emiatt lemaradnak valamiről. Jó esetben később rájönnek, az égvilágon semmiről nem lehet lemaradni. De ez akkor is egy felelős döntés.
Ahogyan egy főszerep is. Miért találta érdekesnek az önnek szánt szerepet?
Először nem is a főszerepet szánta nekem a rendező, Goda Kriszta. Néhányunkat felhívott, és kérte, olvassuk össze a könyvet. A könyv egészét nagyon jónak tartottam, hatott rám. Később mondta, ha a filmre összejön a pénz és elkészítheti a filmet, akkor a főszerepet szánja nekem. Ahogy teltek-múltak az évek, egyre jobb lett a könyv. Amikor kikristályosodott, kik lesznek a szereplők, még inkább személyre lehetett szabni a könyvet. A csúcsformáját most futotta a könyv is, és a gárda is.
Tudta előre, hogy sikeres közönségfilm lesz?
Annyira előre nem gondolkodtam, csak bíztam benne, hogy nem lesz unalmas az arcom a vásznon.
Valóban, ez a film javarészt arcokból és dialógusokból áll.
Ilyenkor pedig nagyon sokat számít, hogy a forgatókönyv mennyire jó. Ahhoz pedig azt kell hozzátenni, ami a mi egyéniségükből árad.
Tudom, nem könnyű kérdés, de meg tudná határozni, mi árad az egyéniségéből?
Nem. Sosem szoktam ilyen módon analizálni magam. Sem mint ember, sem mint színész.
Miért nem?
Mert ha komolyabban figyelni kezdeném magamat kívülről, akkor nem is tudnék lépni egyik lábammal előre, és a másikkal utána, mert azt kérdezném magamtól, biztos, hogy most jó lábammal léptem? A rossz tulajdonságaimra és a szakmai hibáimra felhívják a figyelmet. Ami jó, arra nem hívják fel a figyelmet, de az meg működik. A jó tulajdonságaimat nem tudom pontosan, de visszajelzéseket kapok, hogy egyes szerepekben milyen vagyok.
Nemrég például megkapta a Magyar Filmkritikusok Díját a legjobb női főszereplő kategóriában.
Igen, ez is megerősített, hogy talán jó úton járok.
Hagyja, hogy az élete részévé váljon az a szerep, amin épp dolgozik?
Nagyon, és ebben az esetben is így volt. Egy filmforgatás felfokozott idegállapot, ebben éltem. Napi tizennégy órán keresztül dolgoztunk, én ráadásul egy olyan szerepben, amelyik szinte minden kockán látható. A nagy igénybevétel energiát termelt, és ez nagyon jó. Úgy is elsülhet ugyanis egy nagy feladat, hogy az ötödik napot már nem bírja a színész, mert lehúzza és szétzilálja, ha nem profin működnek a dolgok. Itt nagyon erős középpontja volt a produkciónak.
Goda Krisztáról szinte mindig megemlítik, hogy Angliában és az Egyesült Államokban tanulta a filmezést.
Szerintem nem lehet tanítani azt, hogy egy szakember valaminek ott álljon a közepén, húzza az igát, és ne menjen bele kompromisszumokba. Dolgoztam már olyan rendezővel, aki a forgatás egyik napján meggondolta magát, és elkezdett valami teljesen más könyvet megrendezni. Úgy vélem, már az előkészületeknél és könyvírásnál is az eredeti elképzelést érdemes tartani, mert különféle hatások érhetik az embert, és elveszítheti a rálátását a történetre.
Milyen hatásokra gondol?
Akár a színész is lehet egy hatás, mert ugye mindenféle ötletei vannak arról, mitől lehetne még viccesebb a szerepe. Mi is jó párszor adtunk ötleteket, ha egy helyzetről asszociáltunk valamire. Ezeket a Kriszta türelmesen meghallgatta, majd volt, hogy azt mondta, a karakteremet nem erősíti, amit kitaláltam, csak sallang lenne a filmben. Igaza volt. Ha nem a fő csapáson haladunk, akkor az szétfolyik, és láp, vagy mocsár lesz belőle.