A Danubius Rádióban jelentkező Reggeli Triós című műsora kapcsán egyszer a műsorvezetőknek leosztott szerepekről beszélt. Önnek mi a szerepe?
Hálás szerepem van, mert a szakzsargonnal élve én vagyok az egyes. Abszolút vezető szerepem van, de nem is tudnék másképp működni.
Mert exhibicionista?
Inkább azért, mert nehezen irányítható típusnak tartom magam. A legjobban azt szeretem, ha én fogom a kormányrudat. Nem tudok igazán jól működni, ha valaki mellé kéne beülnöm, és nem azért, mert baromi erőszakos lennék.
A tévés pályája kezdetétől arra törekedett, hogy a zsargonnal élve egyes legyen?
Szerencsétlen helyzetben voltam a kezdetben, vagyis nem én, a nézők. Amikor odakerültem a Vivához (induláskor Z+), kísérleteztünk. Jelentős tömeget akkor sikerült elvesztenem, amikor látták, ott egy húszéves, lázadó, őrült tekintetű kamaszfiú, aki próbál minél viccesebb és szórakoztatóbb lenni. Ebből csak a nyomorúságosság és a szánalom volt az, ami átjött az első évben. Én így látom magam. Összelopkodott, erőltetett manírokból építkeztem.
Miért?
Nem voltak még kereskedelmi csatornák. Volt Friderikuszunk, Vitraynk, Kepesünk, Dérynk, de erre a műfajra nem tudtuk készülni. Csak ledobtak minket egy diszkóba, hogy nézd, most fel kell venni egy műsort! Itt egy mikrofon, itt egy kamera, csináld! És akkor rémdrámák születtek, valószínűleg a képernyő előtt többen rituális öngyilkosságot követtek el. Aztán valahonnan, ösztönből elkezdtem kinőni magam. Ösztönös tehetségnek vallom magam (nevet).
Fontos volt, hogy a nézők kedveljék?
A szakmának nagy hibája, hogy sokan úgy gondolják, az a jó, ha mindenki szeret. Én az az ember vagyok a médiában, akit rohadt sokan utálnak. Közülük sokan pedig perverzen odakapcsolnak a Balázs show-ra, hogy most itt ez a barom, mért nem takarodik el? Aztán rám csörög másnap reggel a rádióban, hogy láttam a műsorod, te mekkora bunkó vagy! Kérdezem tőle, akkor miért nézed? És ő sem érti. Ha mindenkinek meg akarsz felelni, elveszel. Kettő: ha mindenki szeret, az gyanús. Én abból mérem le, hogy valamit jól csinálok, ha egyre többen utálnak.
Biztos erre lehet abból következtetni?
Valljuk meg, ilyen országban élünk. A tehetséges embert elkezdjük utálni, hogy miért nem szakad rá az ég? Két-három éven belül rájöttem, hogy vagy rátalálok saját magamra, vagy egy Micimackó-kultúrában megragadt szőke diákfiú maradok, akire legyintenek. Nincs rosszabb, mint ha legyintenek.
Visszatérve a Z+ Invázióhoz. Egyszer úgy fogalmazott, történelmet csináltak. Nem túlzás ez?
Úgy történt, hogy az Invázióval 97’-ben megszálltunk városokat, ahol heves dolgok történtek, lüktetett minden. Valami olyan láz volt az emberekben, ami azóta nincs már. Ezrek jöttek el a forgatásokra. Pécsen be kellett menekülni egy presszóba, mert az operatőrünket felszorította a tömeg a színpadra, rólam meg le akarták tépni a lila esőkabátot. Ma ez már azért nem történik meg, mert minden sarkon van egy kamera, és a valóságshow-kban mindenki bele tudott kóstolni a maga 15 percébe. Ha most azt mondanák, hogy abba kell hagynom a szakmát, akkor is hátratett kézzel állnék fel, hogy köszönöm, mindent megkaptam, amit csak lehetett. Azok voltak a legszebb idők.
A Balázs show-ban legtöbbször ugyanazt a problémát járják körbe: az emberek kudarcot vallottak abban, hogy a másikat megváltoztassák.
Igen, ebből az alapból indul ki az érzelmi káosz az emberekben. Pedig ha az ember meg tudja valósítani - ami mondjuk baromi nehéznek tűnik – hogy megtanulja a feltétel nélküli szeretetet, akkor a saját életének legnagyobb nyertese. Háziállattartás megy ma az emberi kapcsolatokban. Sétálj ennyit, ne piszkíts oda, és akkor beleillesz az értékrendembe.
Erre a problémára vevők a nézők?
Az érzelmek körüljárása a legnépszerűbb. Lelépett a vőlegényem, csődbe ment a házasságom. Félrelépett a menyasszonyom. A néző azzal tud a legjobban azonosulni, amit ő is nap mint nap átél.
És mi az, amit még érdemes megemlíteni?
A legdurvább, amivel találkoztam, az a rettenetes értékválság, amiben a tizenévesek élnek. Tizenöt évesen azt gondolják, az a sikk, ha már nem szüzek, pedig fogalmuk sincs, mit csinálnak. Mi még elolvastunk x könyvet, és volt egy értékrendszerünk. Ők magukra vannak hagyva, interneteznek, mobiltelefonálnak. Kiszolgáltatottan élik ezt a rettenetesen gyors világot. Nem az ő hibájuk, de nem tudják felvenni a tempót. Lenézik, aki tizenhat évesen még nem fogyasztott el hat pasit. Ijesztő, hogy valamikor ők fognak minket eltartani. Ezek a srácok nem kapnak alapokat, nincsenek ünnepeik sem. Mindig megkérdem, a szülőkkel meg tudják ezt beszélni? Általában nem. Tombol ez az önmegvalósítási őrület, az egoharc, a párok csináltak egy gyereket, mert ezt diktálta az erkölcs meg a társadalom, és aztán hátrateszik a kezüket, hogy ezzel el is van intézve. Tisztelet a kivételnek.
Úgy véli, Magyarország olyan, mint amit a műsor sugall?
Nem akarok általánosítani, de ez egy kórkép lehet a társadalomból Ebben a három évben rengeteget komolyodtam, átértékeltem a saját problémáimat. Ott ül velem szemben egy tizenöt éves fiú, aki alkoholista és túl van egy drogelvonón, az számomra is egy tükör. Ilyenkor megkérdem magamtól, tényleg az a legnagyobb bajom, hogy ötkor kell kelnem?
Mit mond egy tizenöt éves alkoholistának?
Hogy mielőtt megpróbál leszokni a piáról, próbálja megtalálni a sebet, hogy hol okoztak neki fájdalmat. Volt két drogos, akiket rettenetesen durván kiosztottam. A fiú már ott tartott, hogy felgyújtja a lányt. Mondtam nekik, hogy idefigyeljetek, meg fogtok halni! Kimentek a műsorból, hogy én ehhez a hanghoz hogy jövök? Két héttel később pedig kaptam egy levelet, amiben megköszönték. Valami fény felgyulladt bennük és elmentek elvonóra.
Önnek volt értékválságos időszaka?
Persze. Ha az ember ilyen fiatalon belecsöppen ebbe az őrületbe, akkor az egója csodákra képes. Elhiteti, hogy te vagy a legszebb, a legokosabb, bárkit megkaphatsz. Túlestem egy három éves masszív "csajozás, próbáljuk ki a könnyű drogokat, mert fiatalok vagyunk és tévések" őrületen. Az ember egy idő után elkezd kapaszkodni azokba az értékekbe, amit otthonról kapott. És azt mondja, vagy végleg elmerülök, kipörgetem magam, kiégek, és egy partin fogok kikötni, vagy tudatosítja magában, hogy elég volt, most kezdjük el építeni magunkat.
Ekkor kezdett el érdeklődni a távol-keleti filozófia iránt, amiről az utóbbi időben néhányszor beszélt?
Egyfajta hiányérzet támadt fel. Rájöttem, mi ez, hiányzik a kapcsolat az embereknek saját magukkal. Félünk egyedül maradni, mert azt gondoljuk, nem vagyunk szerethetőek. Amikor felfedezed a saját buta játszmáidat, hogy miért nem tudsz elengedni, miért félsz az egyedülléttől, az már fejlődés. Amíg párban vagy, mindennap hallod, hogy szép vagy, jó vagy. Amikor egyedül vagy, nem mondja senki, ezért magadról nem hiszed el. Könyvben lehet ilyet olvasni, de amikor rájössz, hogy szakítás után azért rogysz meg, mert eltűnt a tükör, amelyik szerethetőnek mutat téged, az nagyon nagy felismerés. Mindig csak reagálunk arra, ha elhagynak, ha bevágnak elénk a dugóban, ha meghal valakink. Soha nem cselekszünk, és én ezt a cselekvést akartam átvenni.
Hogyan?
Van erre egy jó hasonlat. Viselkedj úgy, mint amikor egy tolvaj bemegy a lakásba, és nem talál semmit. Az érzelmeink nem a sajátjaink, csak az ego csapdája. Ha bejön valaki eléd valaki a forgalomba, nem anyázol, nem nyomod a dudát, nem reagálsz, nem kötsz hozzá érzést, akkor az indulat abban a pillanatban átmegy rajtad, nem tud megkapaszkodni.
Gondolom ez a jó élményekre is vonatkozik.
Igen, azoktól is meg kell tanulni távolságot tartani. Azt mondják, boldoggá tesz a pénz. Persze örülök, hogy van pénzem, használom. Ha ez nem fordítva történik, abban nagy tudatosság van. Tanítanom kéne (nevet).