„Igazából zavart, hogy nem ment a tévében annyira a Paralimpia. Sok külföldi versenyzővel beszéltem, akiknek az országában leadták az egészet, és kiderült, máshol híres, és van múltja a parasportnak. Nálunk nem annyira. Nagyon nem fényezik ezt, persze mikor összejött egy arany, elkezdtek róla beszélni. De hamarosan ez is le fog csitulni, aztán nem lesz semmi, és csak reménykedhetünk, hogy minél több embert érdekel egyszer majd a parasport.” Az úszó abban látja az érdeklődés hiányának okát, hogy az ép emberek nem szeretik nézni a sérültek mozgását.”Egy ép emberét annál inkább, de nem tudom miért.”
Sors Tamással a Nevelési Központ uszodájában, Pécsett találkoztunk. A nyolcvan centis vízben a paralimpikon még úszott vagy 20 hosszt, mielőtt megközelíthettük volna, mert a fotós kollégák meg akarták örökíteni mozgás közben is. Az elégséges képmennyiség felhalmozása után Sors először arról mesélt, miért kezdett el sportolni, konkrétan úszni. „Nyolc éve a nagymamám meg Toja bácsi – Petrov Anatoli – még egy helyen dolgoztak a Vásár téren. Egyszer arra jártam a mamámmal és Toja bácsi észrevette, hogy nekem is sérült a kezem. Pont akkor készült Pásztori Dóri a paralimpiára, és Toja bácsi mondta, menjek le úszni. Próbáljam ki én is. A szüleim mindig is akarták, hogy sportoljak. Lementem, eltelt egy pár hónap, míg tanítgatott úszni, aztán elvitt az első versenyemre, ami Budapesten volt. Ott kettő ezüstöt és egy bronzot is sikerült nyernem. Akkor megtetszett és elkezdem rendesen a sportot.”
Sors nem állítja, hogy megváltozott volna az élete azóta, hogy aranyérmet nyert, a barátai ugyanazok maradtak, bár hozzátette, akad néhány friss érdeklődő is. „Azért észre lehetett venni, hogy jöttek új emberek az életembe, voltak olyanok, akik eddig nem törődtek velem, most meg kitüntettek a figyelmükkel, de velük nem foglalkozom.” Sors Tamás nem magántanuló, nappali tagozatos gimnazista, a tanárai pedig elnézőek vele, ha arról van szó, hogy két hétig nem lesz iskolában, mert egy versenyre kell felkészülnie. „Utána be kell pótolnom. Tudják, hogy az úszás fontos nekem. Ha már nem űzhetem versenyszerűen ezt a sportot, akkor is szeretnék ezzel foglalkozni: sérülteket oktatni, edzeni. Nem tudom még pontosan, hogy és mint, de ehhez értek, erre vágyom. Ha sok-sok tanfolyamozóm lesz, akkor majd meg tudok belőle élni.”
A paralimpikon idei teljesítményét majd hetvenmillióval díjazzák, de azt még fejben sem költötte el. Egyelőre leköti a kapott összeget, és szüleire bízza annak kezelését. Azt is elmondta, sosem volt még szponzora, konkrétan menedzserének köszönheti, hogy kijutott a szingapúri edzőtáborba az olimpia előtt. „Háry József segített pénzt gyűjteni nekünk. Peking előtt nem voltak nagy sikerem, de Iván mondta, egyre többen keresnek. Már érdeklődnek támogatók is irántam.” Sors pusztán Londonig gondolkodik, amit megelőz egy világbajnokság Brazíliában. Nem tudja, hány paralimpián fog még részt venni indulóként.
Sors meg van elégedve mostani helyzetével, élvezi, hogy érdeklődnek iránta, felfigyeltek rá. „Ezt a paralimpiát sokkal többen követték nyomon, mint a négy évvel ezelőtti. Évről-évre színvonalasabb lesz és talán ismertebb is idehaza.” Az aranyérmes azt is elmondta, hogy Pekingben nagyon tetszett neki a paralimpiai falu, különösen az uszoda. Leginkább azon lepődött meg, hogy az autópályákon egy külön sávot festettek fel az érintetteknek, akik az ötkarikás versenyre érkeztek. „Ha egy civil rámegy, akkor kéthavi fizetése a büntetés, ezt hallottam.” Az úszó azt is hozzátette, hogy figyelemmel kísérte az ép sportolok versenyét, és Cseh László teljesítménye nyűgözte le a leginkább. „Jó volt nézni, szeretnék én is olyan jól úszni, mint ő.”
A paralimpikon bár még nem találkozott személyesen kedvencével, de egyszer már Gyurta Dániellel összefutott egy EB-n. „Váltót úsztam, és úgy láttam rajta, tetszettek neki az eredményeim, és tiszteli a parasportot. Szerintem ők figyelnek ránk, és csodálkoznak az eredményeinken, leginkább azon, hogy milyen jó időt tudunk úszni végtaghiányosan.”