A Jóban Rosszban szereplője a napokban egy szőke lánnyal ölelkezett és csókolózott az egyik áruházban – írta egyik olvasónk. A színész nem cáfolta a leírtakat, ám új kedvese kilétéről, akivel csak egy rövid ideje van együtt, egyelőre nem akart beszélni.

Úgy tűnik, hogy Szanitter Dávidra újra rátalált a szerelem, mégpedig egy szőke hölgy személyében. Legalább is ezt állítja egyik olvasónk, Aziz, aki a következőket tapasztalta csütörtökön bevásárlás közben: „Egy szép szőke lánnyal láttam ölelkezni, csókolózni este "Kisatit"-t a Váci úti Tesco áruházban. Ezúton cáfolnám a Story magazin értesüléseit valami gyanús barna unokahúg kapcsán. Kosarukban egy romantikus vacsora kellékeit véltem felfedezni.„ A színész a Velvetnek elmondta, csütörtökön valóban az adott áruházban vásárolt egy szőke lánnyal, akivel nem régóta van együtt. A Jóban Rosszban szereplője azonban a hölgy kilétét nem szeretné felfedni.

Szanitter Dávid korábban sorozatbeli kolléganőjével, Létay Dórával alkotott egy párt közel egy éven keresztül. Tavaly októberben azonban különváltak útjaik. A színésznő a szakítás után ugyan nyilatkozott az Aktív című műsornak, de nem részletezte az okokat, inkább arról beszélt, a szerelem végét el kell gyászolni. Hogy ez meddig tart, azt nem fejtette ki. Mindenesetre, mint az olvasónk is megjegyezte, Szanitter Dávid a volt Megasztáros Hoffman Mónika 26. születésnapján egy barna hajú lány társaságában tűnt fel, akit a fent említett magazin munkatársainak az unokahúgaként mutatott be. Ami a valószínűleg igaz is a csütörtöki események tükrében.