A Cosmo díjátadón futottunk össze Szellő Istvánnal, aki Erős Antóniát méltatta pár mondat erejéig, hiszen ez volt a dolga. Rögtön lecsaptunk a híradósra, mert kellemes társasági embernek nézett ki, már jó messziről is. „Antónia miatt vállaltam el, mert nagyon jó barátom és nagyon nagyra értékelem azt, amit az Egy csepp figyelem alapítvánnyal tesz a cukorbetegekért és a megelőzés érdekében. Bárki is adja ezt a díjat, megérdemli és ilyenkor tiszta szívvel vállalja az ember a szereplést." Szellő nem köntörfalazott, azt is elmesélte, hogy a díjak számára amúgy nem jelentenek sokat és a női magazinokat általában másfél perc alatt kivégzi.
A híradóst arról is kérdeztük, hogy szívesen állna-e az ellenkező oldalon és ha igen, akkor minek tulajdonítaná, ha elismerik. „Mindig vannak ilyen szavazások, amiről a díjazott nem is tud. Megszavaztatják az olvasókat, felkínálnak pár nevet, aztán lehet, hogy pont téged húznak ki a kalapból, mint a fehér nyuszit és akkor átveszed a díjat." Miután lefordítottuk Szellő mondatait a magunk nyelvére, rájöttünk, hogy ez nem az a fórum lesz, ahol osztatlan sikert arat egy olvasós-szavazós-díjazós kombináció, ezért a „híradós hírérzékenysége" témakörét vetettük fel.
„Az utóbbi napokban itt hangos volt a sajtó egy gyermektragédiától, hogy elásta a család a kisfiút: ezek az embert x év után is megdöbbentik, különösen gyakorló apaként. Bevallom van olyan, - különösen a tőlünk távoli országokban bekövetkezett baleseteknél - hogy úgy nem dobban bele a szívem, hogy ott szörnyú dolog történhetett. Mert sajnos tudjuk, hogy abban az országban szinte mindennaposak az ilyen tragédiák. Az ember megpróbál hírérzékeny maradni olyan szempontból, hogy hozzáolvas, tudja ezeknek a hátterét és akkor ezeket a rövid híreket is tudja hova tenni magában."
A tények között is lapul jókedv
„Volt olyan, hogy valamin viccelődtünk a szerkesztőségben és mikor odajutottunk a hírolvasásban, nehezen mondtuk el élő adásban. Meg olyan is, hogy valamelyikünk bakizott - amit a néző észre sem vett -, de ilyenkor a másiknak nehéz volt elkezdenie a következő hírt vagy felkonfot. Néha meg csak ülünk és csodálkozunk, hogy mekkora az isten állatkertje."
A híradóssal ezután arról beszélgettünk, hogy mennyire más az élete, mióta nem riporterkedik. „Vágyom arra, hogy terepre menjek, de a híradózás mellett az embernek nagyon kevés az ideje. Néha forgatok a XXI. század és a Házon kívül című műsorokban is, de ez a napi stúdiós munka mellett nagyon nehéz." Kedvenc bevetését is felemlegette Szellő, ami belőlünk mély tiszteletet váltott ki. „Rengeteg olyan ember van, akit nagyra becsülnek, ilyen Bohumil Hrabal is. Nekem életem egyik legkellemetlenebb riportalanya volt, függetlenül attól, hogy imádom a könyveit, imádtam vele riportot készíteni mindenféle szituációban; de az mindannyiszor egy baromi nagy veszekedéssel kezdődött. Aztán a vége mindig az lett, hogy kötélnek állt, dedikálta a kéziratokat és körbevitt a vidéki házában. Jól sült el, de állandóan gyomorgörccsel mentem oda. A riporteri munka sokszínűbb, mint a híradós műsorvezetés. Mi igazán akkor tudjuk magunkat kiélni, mikor valami történik élő adásban és közvetíteni kell bizonyos eseményeket. Azt mondom száz év televíziózás után is, hogy az jelenti az igazi kihívást."
Hova tovább?
Szellő István karrierje azért is érdekes, mert bár riporterként kezdte, mégis hamar híradóssá vált, ami a szakma csúcsát jelenti ebben az iparban. Hogy a műsorvezető miként látja a jövőjét a televíziónál, egyelőre körülhatárolhatatlan a számára is. „Ugye minden film arról szól, ha egy kislány vagy egy fiatal srác bekerül a tévéhez riporternek, az híradós akar lenni. A rendszerváltásnál a műsorvezetők eltűntek a képernyőről, mi nagyon fiatalon átvettük ezt a szerepet és még mindig nem vagyunk annyi idősek, mint amennyik a nyugati hírcsatornákon a férfiak. Ott 55-65 éves meglett emberek ülnek előttünk a képernyőn."
„Tehát nagyon ritka a negyvenéves, de még ritkább a huszonéves műsorvezető, mint amilyenek mi voltunk annak idején. Itt ezt a továbblépést állati nehéz megmondani. Azt mondhatjuk, hogy ez egy nagyon komoly műfaj, éppen ezért nehéz megmondani, hogy te hogyan vagy hol folytatnád szívesebben. Én ugyan épp olyan szívesen csinálnék természetfilmet, mint riportokat vagy mint híradót. Szerintem ebben az országban a televízióknál viszonylag korlátozottak a lehetőségek és be vagy határolva, hogy mit tehetsz meg vagy hogyan léphetsz tovább.„