Egy interjújában arról beszélt, a portréfotózás azért különösen nehéz, mert az alanyok szemében gyakran szorongás van.
A portéfotózás matematika és pszichológia. Geometriailag állítjuk be az arcokat a harmónia szerint. Az arc akkor a legszebb, ha geometriai szöget lehet beállítani rajta.
Eszerint nem kell feltétlenül szimmetrikusnak lenni egy arcnak ahhoz, hogy jól fotózható legyen?
Nem. Odamegyek egy emberhez: ’hadd csináljak rólad egy jó képet’. ’Ne, nekem nincs fotóarcom’. ’Azért dumállak meg, mert ha fotóarcod lenne, nem tudnék rólad jó képet csinálni’. Akinek fotóarca van, annak olyan az arca, mint egy tökéletes kocka. Egy kockából nem tudunk még tökéletesebbet csinálni. A fényképezést kétféleképp lehet megoldani. Apám idejében odamentek, és kitekerték az emberek fejét, amíg nem lett geometrikus. Még csipeszt is tettek a nyakra, hogy nehogy elmozduljon. Ma már ellősz valakire ötszáz képet, és abból lesz néhány, ahol az arc geometriai szögben áll be.
Az első kérdésemben egyébként a szorongásra koncentráltam.
Azt is mondom. Meg kell tanulni, hogy a fotómodell úgy nézzen rám, mintha rám akarna ugrani. Ezt meg kell dumálni.
Hogyan lehet megdumálni?
Ha egy fiatal srác eljön hozzám, és azt mondja, ’apukám, te egy vén szivar vagy, mond már meg, hogy szedjek fel a egy csajt!’ ’Apukám, én meg tudom mondani, milyen cipőt vegyél fel, elküldhetlek a lánnyal a Kárpátiába, mondhatom, hogy vigyázz arra, hogy a húshoz vörösbort, a halhoz fehér bort rendelj, és töröld meg a szádat, mielőtt iszol a pohárból. De azt, hogy hogyan hívd fel a lakásodra, azt nem tudom elmagyarázni (nevet). Ez a helyzet a fényképezéssel is: van, akivel ordítok, hülyévé teszem, és akkor lesz jó a kép, és van olyan is, akit dicsérni kell.
Na de a szorongás…
Igen. Én színészeket fényképeztem, ők már gyerekkoruk óta megjátsszák magukat, mert szoronganak. A szorongást észre lehet venni a szemben, a szájon, a nyakon, a járáson, a hangon. Ezt fel kell oldani. Úgy lehet feloldani, ha valaki megjátssza magát. Bemész egy partira, mosolyogsz, és karba teszed a kezed, hogy abban a pillanatban megszűnjön a szorongásod. De ehhez elég a modellnek érdekes dolgot mondani.
Mi lehet a legérdekesebb számára?
Ha róla beszélek, arra figyel (nevet). A megjátszás is figyelés, diszasszociálni kell (elkülöníteni, különválasztani). Egy színész nem más, mint irányított diszasszociáció. Aki a gép elé áll, már egy másik person. Összesen ennyi a fényképezés, csak bonyolultan fogalmazzák meg. Santa Barbarában van egy iskola, ahol tanítanak engem is, mint Amerika egyik legjobb portréfényképészét. 150 ezer dollárért négy év alatt megtanítják az alapokat.
Úgy tudom, nem tanulta ezt a szakmát, csak megfigyelte, amit az édesapja csinált.
Az apámat ki nem állhattam. Elvégezte a világ első művésziskoláját Münchenben, óriási tudása volt. Meg akart tanítani fényképezni. Az arcanatómiát magyarázta, én meg alig vártam, hogy mehessek ki a konyhába, és a makettrepülőgép szárnyát csinálhassam. Érdekelt is engem az arcanatómia! Én repülni akartam, de az az igazság, hogy amit az ember gyerekkorában utál, arra az élete végéig emlékszik. Zabos voltam apámra, és mégis abból élek, amit tőle tanultam.
Ilyen alapok után hogy tudta megszeretni a fotózást?
Amikor megszerettem az első girlfriendemet, mindketten orvosok akartunk leni, de akkor éheztünk volna. Mondtam neki, ’te csak menj tanulni, én meg nyitok egy üzletet, aztán majd tanulok.’ És közben megszerettem a fotózást.
Az első képeit ingyen készítette.
Az ember egy csomószor dolgozik ingyen, mert bizonyítani akar. Szegény Zenthe Ferit is fotóztam kezdő korában ingyen Debrecenben. Most is fotóztam néhány hónappal ezelőtt, jobbképű volt, mint húszévesen. Imádtam őt. Fotóztam Márkust, Rajz Jancsit, összehaverkodtunk. Kitettem a képeket a kirakatba, és egyre többen jöttek, azt hitték, jobb fényképész vagyok, mint az apám. Eszenyi Enikőnek mondtam nemrég, ha utálod a színészetet, de minden este megtapsolnak, meg fogod szeretni. Bejött az apám a műtermembe, és csodálkozott, ’fiam, honnan tanultad ezt? ’Tőled, a szekálásaidból’. Úgy hívtam őt, hogy öregúr, most meg néha észreveszem, a számból az ő mondatai szólnak.
Ha ilyen jól ment az üzlet, akkor nagy kockázatot vállalt azzal, hogy 56-ban Amerikába költözött, nem?
Az én egész életemben semmi kockázat nem volt. Minden feleségem a barátom lett, nem fizetek tartásdíjat. Az utolsó felségem 35 évvel volt fiatalabb nálam, nagyon szép nő volt.
Apropó szépség. Úgy tartja, a magyarok vérrokonai az észak-amerikai indiánoknak. Levezetné a családfát?
Az én dumám így elterjedt? (nevet) Divatos, hogy a törököket tartják a magyarok rokonainak, de én a szemben jobban bízom, mint a könyvekben. A régi magyar filmek karakterszínészei olyan gyönyörű emberek, mint az északi indiánok: vastag szemöldök, kerek homlok, nagy szemek. Ez a törzs Észak-Szibériából jött, a világ legszebb emberfajtája. De mi keveredtünk. A székelyek viszont nem keveredtek.
Szóval a székelyek a legszebbek?
Elment egy partira a barátom Amerikába, és ott volt egy lány, aki úgy nézett ki, mint egy top amerikai modell. Mondta neki, ’te székely vagy!’ ’Igen, Székely Éva. (nevet) De tényleg erdélyi székely vagyok’. Ők a legszebbek, csak az a baj, hogy az orruk nagy, és nem szép a foguk.
Visszatérve 56-ra, miért hagyta el az országot, ha jól ment az üzlete?
Jól éltem, topfizetésem volt. Stikában lejártam a határra a gyereket fényképezni. Öt évet kaptam volna, ha elkapnak. Aztán egy barátom tíz perc alatt megdumált, hogy menjünk Amerikába. Hallgattam rá. Nem hiszek a szabad akaratban.
Miért nem?
Mert én semmit nem akartam, és minden nagyon jól bejött nekem. Nem járok templomba, számomra Isten egy fantasztikus intelligencia. Abban hiszek, hogy ő mindenhol jelen van. Akkor pedig hol a szabad akarat? Mindent ő csinál. Hadifogságban voltam Szevasztopolban. Hernádi Gyula is ott volt. Néhány éve a könyvhéten az ő könyve az enyém közelében volt. Erre azt mondják, véletlen. Na ezért nem hiszek a szabad akaratban.
Amerikában először a magyarok által sűrűn lakott Clevelandben dolgozott, majd egy barátjához ment Los Angelesbe, és szintén színészeket kezdett fotózni. A legtöbbjük világsztár. Emlékeznek ők önre?
Olivia Hussey biztosan (nevet). Ő volt a Zefirelli-film Júliája. Egyszer bejött egy agency barátom és azt mondta, ’Martin, te tetted Oliviát másodszor is híressé azzal, hogy lefotóztad’. Dilis nő volt.
Minden színész dilis?
A jó színészek azok. Ezt a szakmát nem lehet tanulni. Los Angeles legnagyobb színiiskolájára ki van írva nagy betűkkel:’a színészetet nem lehet megtanulni’. A fényképészetet sem, csak a technikát. De visszatérve a témára, kint is jól éltem, de mindent meg is tettem azért, hogy gazdagnak nézzek ki. Rolls Royce-om volt és penthouse-ban laktam, vigyáztam arra is, hogy mindig más ruhában mutatkozzam.
Miért költözött haza?
Megint megdumáltak. Untam már ott lenni, habár minden este telt ház volt nálam, de szeretem a változatosságot. Hazajöttem, de turista vagyok.
Turistaként jobban érzi magát?
Ezért jó turistáskodni, mert mindent úgy tudsz megcsodálni, mintha sose láttad volna még.
Mi az, ami Budapesthez köti?
Imádom az embereket. Itt is mindig telt ház van, egy csomó fiatal lány jár ide. ’Mit keresnek a csajok Martinnál? Elterjedt, hogy orgiákat tartunk.
És tényleg?
Dehogy orgiát. Beszélgetünk. A szextől kezdve a filozófiáig mindenről (nevet).
Igaz, hogy csak pszichológiai könyveket olvas?
Igaz, ez érdekel. Bár megváltoztatták a neveket. Aki bolond, arra azt mondják, disfunkcional. Nincs már manic depression, hanem bipolar van. Egy iskola szerint fehér lappal születtünk, és arra írunk az életünk során. Szerintem ez hülyeség, genetika van.
És evolúció?
Igen. Én vallásos vagyok, buddhista misszióhoz tartozom ötven éve. Egyszer egy katolikus pap egy teljes napot csak az evolúcióról és a darwinizmusról beszélt. Az egész életemet ennek a szellemében töltöttem. Az evolúció csak úgy valósulhat meg, hogy tanítasz és tanulsz. Ha egy embert félrevezetsz, és ő egy életen keresztül rosszul csinál valamit, akkor evolúcióellenes bűnt követtél el, és pokolra jutsz.