A Pánik című filmnek nemcsak a rendezője, hanem a forgatókönyvírója is ön volt. Mennyire kell ismernie a nőket ahhoz, hogy összeálljon egy pánikbeteg fiatal nő karaktere?
Tény, hogy a filmben a női szövegeket is én írtam, de nem hiszem, hogy különösebben értenék a nőkhöz. Van feleségem, anyám, anyósom, és vannak nők körülöttem, láttam a különböző korosztályokat. Maga az írás folyamata is arról szól, hogy látsz valamit, megmaradnak benned mondatok, karakterek, azokat elkezded gyűjteni magadban, és gyúrogatod. Hallasz mondatokat, és hozzáragasztod az eddigiekhez. Nem feltétlenül a szavak a legfontosabbak, hanem a gesztusok is, amelyek mutatják egy nő hozzáállását a férfiakhoz, az élethez, a saját korához. Feljegyeztem, amit láttam, és például Bánsági Ildikó nyakába akasztottam, aki tekert rajta még egyet.
Annak vagyok a híve, hogy a színész alakítsa a szöveget a saját személyisége szerint. Ha nem tudja úgy elmondani a szöveget, ahogy megírtam, akkor valószínűleg nem elég jól írtam meg. Nekem nagyon fontosak a színészek. A legnagyobb női humort Bánsági improvizálta a forgatáson, a szexboltos jelenetben. Én olyan jó szöveget nem is tudtam volna írni. Azokat a filmeket szeretem, ahol nem a rendező viszi el a balhét az irányított színészeivel, hanem a színész elkezd játszani, és eltűnik a kontroll.
Tehát nem ült le beszélgetni nőkkel arról, szoktak-e szorongani, mitől szoronganak, mitől éreznék jobban magukat?
Nem, nekem Marilyn Monroe egyik dala volt a kiindulópontom. Minden lánynak szüksége van egy apucira – minden értelemben, vagyis mint szerető, mint férfi, mint apa, vagy akár fiúgyerek - aki gondtalan életet tud biztosítani neki. Tök mindegy, hogy az apuci gazdag-e, vagy szegény, hány éves, és hogy néz ki, ha a gondtalan életet megadja, akkor biztos, hogy ő kell. Szerintem ez a dal a nők nemzetközi himnusza, ennél jobb számot még nem írt senki.
Marilyn Monroe, Every Baby Needs a Da-da-daddy (Ladies of the Chorus, 1948)
Az foglalkoztat régóta, hogy a nő mennyire függ attól, hogy a férfi elborítsa az agyát. Ha van, akkor azért borítja el, ha nincs, akkor a vágyakozás miatt, ha épp elhagyták, akkor azért, ha gyereke születik, akkor pedig azért. Ez csodálatos, szép, Madonna-szerű jelenség, és ezt akartam, hogy megjelenjen filmben. Ezen a dalon merengve próbáltam megfejteni, milyenek a nők.
A meleg rendőrök megjelenése is köthető valamilyen dalhoz?
Minden nőnek kell egy apuci, aki...
Till Attilát Marilyn Monroe Every Baby Needs a Da-da-daddy című dalának egyik sora foglalkoztatta, és az a film alapja lett. Az interjúban a szöveget így fordította: "minden lánynak kell egy apuci, aki gondterheltté teszi". A cikk megjelenése után Tilla jelezte, az interjú ideje alatt a filmjének bemutatója miatt izgult, ezért rosszul idézte a szöveget. Valójában a dalban az szerepel, hogy minden nő olyan férfira vágyik, aki gondtalan életet biztosít neki.
Dalhoz nem. Rengeteget foglalkoztam a meleg dolgok tanulmányozásával, mert ők is nagyon érdekelnek. Sok meleg barátom van, nagyon érzem a bőrömön, milyen lehet melegnek lenni, de hát nem vagyok az, ezért nem tudhatom biztosan. A filmnek sok melegszakértője van, rájuk támaszkodtam. A rendőrpár esetében jobban féltem, hogy ne csússzak el, mint a többi szereplő élethelyzeteinek kitalálásában.
A Pánik Klinika terapeutájának módszerei legalább annyira sajátosak és komikusak, mint a kábelcsatornák betelefonálós gyógyítóműsoraiban. Figyelte ezeket a műsorokat?
Nem, egészen más forrást vettem alapul. Rengeteg pszichiátriai könyvet adnak ki, elég bemeni egy könyvesboltba, több száz könyvet öntenek rád. Van egy író, Tim Lihoreau, aki a Modern Fóbiák című könyvet írta – ezt a címet fel is használtam a filmben – és odáig jutott, hogy olyan fóbiákat eszel ki, és szed kötetbe, amelyeknek a negyede igaz, a másik háromnegyedét ő találja ki. A szakirodalom próbálja kisakkozni, hogy melyik fóbia valós és melyik nem, és néha leleplezik, és botrányt csinálnak.
Olyan, abszurd világot akartam létrehozni, amelyikben a kitaláció a valósággal keveredik, mert fontos, hogy vicces legyen a film, de közben komoly is, érzelmekkel operáljon. Szeretem, ha a lelkemre is hat, amit látok, nincs teljesen elviccelve. Fontosnak tartottam azt is, hogy a pánikrohamok hasonlítsanak ahhoz, ahogyan a valóságban történnek. Ha ezt elbohóckodtuk volna, akkor veszélyes terepre tévedtünk volna. A gyógyító módszerekben azonban lehetett viccelni, közben pedig arra törekedtem leginkább, hogy a szeretet átsüssön ezen a filmen.
Ön szokott szorongani? Volt már pánikrohama?
A Pánik lett a közönség kedvence
Till Attila Pánik című filmje a Film.hu díját nyerte el a 39. Magyar Filmszemlén, a film a közönség kedvence lett. A film főszereplője, Gubík Ágnes a Legjobb Női Alakítás díját kapta.
Van egy jó módszerem a szorongás elkerülésére: az, hogy nem tudok a fenekemen maradni, folyton mozgásban vagyok. Előbb megyek le a közértbe, mint hogy pánikba essek. Mindig szégyellem kimondani, de én nem szorongok. Csak annyit, mint amennyit normálisan szorong az ember: kedden kicsit szorongok, szerdán egyáltalán nem, csütörtökön majdnem meghalok, pénteken nagyon jól vagyok.
A szintén elsőfilmes Alföldi Róbert Nyugalom című filmjének díszbemutatója után úgy nyilatkozott, az első filmnek nem kell feltétlenül névjegynek lennie, amelyik teljes egészében mutatja, hogy a szerző mit gondol a világról. A Pánik mennyire mutatja az ön személyiségét?
Sok mindent megmutat belőlem. Az irrealitást a realitással keverem, ez mindig is vonzott. Dualizmusban nyomom végig az életet, a viccet és a komoly dolgokat együtt szeretem. Nagyon szeretem a trükköket, az érdekes átmeneteket, az elmosódó határokat.