Bálint Antónia gyerekét kizabálják a kezéből

dr
2008.06.26. 09:40
A művésznő csak a gyermekének szenteli minden idejét, de megmutatni nem akarja a nyilvánosságnak. Szándékai szerint visszatér a médiába, de csak miután kitalálta, hogy mit is akar. Bálint Antónia gyereknevelés közben letette a harmadik diplomáját, így már pr szakértőként is nyomulhat.

Bálint Antónia miután szült, kivonult a média világából. Hátra sem nézett, eltűnt, mint Bélapátfalván Kati néni tyúkja. Csak annyit lehetett tudni: a körülményekhez képest, jól van. Kedden délelőtt azonban megjelent a MindenTudás sajtótájékoztatón, hogy Magyarország felnőtt lakosságát az egész életen át tartó tanulásra ösztönözze. Teheti mindezt azért, mert nemrég államvizsgázott le harmadszor.

„Egyáltalán nem könnyű tanulni gyerek mellett. Az emberek nagy többsége nem élvezi, ha le kell ülnie tíz órát tanulni. Nekem sose volt könnyű tanulni, mert egy örökmozgó típus voltam: mentem reggeltől-estig. Most már nem, mert itt van a baba, akivel a nap 24 órájából 24 órát foglalkozom. Állandóan velem van, de most már vannak órák napközben, amikor apukám sétál vele" – avatta be titkaiba a Velvetet a frissdiplomás asszony.

Azzal a breakinggel is gazdagodtunk, hogy sokkal könnyebben fogott Bálint agya a szülés után, mint előtte. "Tudtam koncentrálni. Régen, mikor leültem tanulni, minden fontosabb lett hirtelen. Felálltam takarítani, elfutottam valahova, hogy véletlenül se kelljen ezzel foglalkozni. Most nem futottam el. Ahogy felkeltem a konyhaasztaltól rögtön a babához mentem. Rajta kívül nincs más." A 90-es évek szépségideálja először művelődésszervező szakon szerzett főiskolai, majd egyetemi diplomát, most pedig pr szakértővé vált.

Anyu közelről

Bálint szerint ez a diploma a már megszerzett komplex gondolkodásmódját színesítette, sőt, kenyérkereső szakmát is adott a kezébe. Azonban ennek ellenére sem tudta megmondani, hogy merre kíván a jövőben orientálódni. Egyelőre a gyermeknevelésben éli ki magát, de megígérte később visszatér a médiába valamilyen formában. Mikor arra kérdeztünk rá, hogy miért is nem futunk bele szirupos, "már megfordul az ágyban a család kedvence" történetekbe, azt mondta, nem kíván a gyereke hátán visszakapaszkodni a figyelem középpontjába. "A médiában való ugrabugrálás egyáltalán nem hiányzik. Az öncélú magamutogatásnak meg nem látom értelmét. Mikor sokat szerepeltem az újságokban és a televíziókban – persze az is saját döntés volt, ahogy az is, hogy most nem teszem – az mindig valami okkal volt. Az embernek jelen kell lennie ahhoz, hogy el tudja magát adni."

Bálint Antónia számára most az a legfontosabb, hogy gyermekének kiszámítható világot teremtsen. Szerinte egy babának erre van a legnagyobb szüksége és állítása szerint, mivel ezt biztosítja is számára, nincs vele gond: rendesen táplálkozik és alszik is. "Nem ráncigáltam el sehova, nem engedtem be kamerát a lakásomba, nem álltak idegenek a kiságya mellett. Az ő nyugalma a legfontosabb. Nekem nincs miért szerepeltetnem, bár mindenki kizabálja a kezemből." Ennek ellenére azt állította, most még nem szeretne újabb utódot, minden figyelmét lányának akarja szentelni.