Viléna Viva neve már kezdett feledésbe merülni, ezért most gyorsan új hírről gondoskodott és férjhez ment. A magánéleti kríziseit mindig szívesen vállaló volt pornós ezúttal csak röviden és zavartan közölte a sajtóval, hogy férjes asszony lett.

Férjhez ment az RTL Klub Bajkeverők című sorozatából Vivaként ismert egykori pornófilm-szereplő, polgári nevén Viléna Viva. Választottja a Színes Bulvár Lap információi szerint Knizner Péter, aki szintén szerepelt a sorozatban, korábban pedig a Survivorban igyekezett megmutatni tehetségét.

Zavartan közölte

Habár már kevesen emlékeznek a fiú karakterére, és erről új felesége sem adott túl sok információt, a lap kérdésére zavartan csak annyit mondott el, hogy valóban férjhez ment. A házasságkötés körülményeiről a volt pornós nem tett említést, valószínűsíthető, hogy a nyári esküvőszezonban rendezték az eseményt.

Az újdonsült férj személye talán nem ragadt meg olyannyira a kollektív emlékezetben, az RTK Klub honlapján közölt adatai azonban segíthetnek az ismeretek felfrissítésében. Knizner Péter 29 éves (azóta minden bizonnyal 30), foglakozásnak azt jelölte meg: magánzó, hobbijaként pedig azt: emberek. A fiatalember kedvenc könyve Bret Easton Ellis Amerikai pszicho című remeke, kedvenc illata az üvegesre piruló hagyma, kedvenc játéka az orosz rulett, bár a jelek szerint ritkán játssza. A magánzó fiú Pamela Andersont színésznőnek tartja, sőt egyenesen kedvenceként jelöli meg, önmagáról pedig úgy tartja, nem olyan, mint a többi ember. A Bajkeverőkhöz fűződő emlékei közt azt említette meg, nagyon jól érezte magát, mert mindent, amit akartak, elloptak, amit meg nem, azt felgyújtották, vagy tönkretették.

A hentes és a Viktor

A sorozatban még nem kötött szorosabb kapcsolatot Viléna Viva és Knizner Péter, akik minden bizonnyal a forgatást követő időszakban jöhettek össze. A volt pornós magánéletéről nem sokat lehetett tudni ezelőtt. Annyi volt ismert bulvárkörökben, hogy a Bajkeverők ideje alatt szakított akkori barátjával, ezt követően a kamerák előtt lefeküdt szereplőtársával, a Fuji becenevű hentessel. Időközben felbukkant a Viktor nevű ex is, aki a lapok szerint megverte Viléna Vivát, majd megszabadította néhány értéktárgyától, a telefonjától és a pénzétől.

Viléna Viva egyébként nem mondható kiegyensúlyozott személyiségnek: amikor Babuci nevű kutyája elkóborolt, öngyilkossággal fenyegetőzött. A kutya aztán megkerült, és továbbra is rózsaszín és fehér ruhában mutatkozik a nyilvánosság előtt, mint ahogyan gazdája is, aki ezt a kombinációt gyakorta fontosnak tartja megemlíteni saját maga kapcsán. A többi fontos információ, amit a közzel megosztott néhányszor, a teste átalakításával kapcsolatos.

Szobortest

Viléna Viva büszke a szoborrá metszett testére. A volt pornós egy alkalommal arról beszélt. szilikonimplantátumot injekcióztatott a felsőajkába, a fogait ritkán, de fehérítteti, a műkörmeit pedig hetente tölteti. A mellébe 300 milliliteres implantátumot operáltatott, és ez praktikus, mert így edzenie mellre külön már nem kell. A fenékformálásra azonban nagyobb hangsúlyt fektet, lábemelgetéssel koncentrál arra a területre.