horoszkóp

Voksán Virág szerint ő az igazi playmate

2006.10.10. 09:47
Bár Lenkei Viki lett az idei év hivatalos Playboy-nyuszija, a közönségdíjas Voksán Virág úgy érzi, ő a valódi győztes. A tolmácsnak készülő lány saját bevallása szerint nem alkalamas szépségkirálynőnek, mert ő egy olyan típus, akiért döglenek a pasik.

Cicus írt

Voksán Virágtól azt szerettük volna megtudni, hogy szerinte minek köszönheti sikerét a Playboy olvasótáborában. "Hát nem tudom. A külső az egyik ok. Az internetes fórumon meg azt írták rólam, hogy azért szeretnek, mert mindenre válaszolok és egyből. Akik persze nem ismernek személyesen, azoknak a külsőm a vonzó"- mondta a Velvetnek Voksán Virág, akitől Cicus néven kaptuk meg a fényképeit.

Nem egy buta cicababa

Virágról később az is kiderült, hogy most diplomázott egy üzleti főiskolán angol és marketing szakon. "Tolmácsként szeretnék dolgozni később, és üzleti körökben is szeretném bebizonyítani, hogy nem vagyok egy buta cicababa. Szerintem előnyömre válhat a karrierem során, hogy ismert vagyok. Korábban szépségversenyeken indultam, de az ismerőseim mind lebeszéltek róla. Azt mondták, hogy én egy olyan nő vagyok, akiért döglenek a pasik, és nem egy ilyen babaszépség. Ezért indultam el végül a playmate-választáson".

Klikk!

Voksán, aki bevallása szerint nagyon jól érezte magát a versenyen, rátért arra, hogy mi a különbség a szakmai és a közönségdíjas playmate közt.

"A többség szerint én nyertem"

"Más szempontok számítanak a zsűrinek és más a közönségnek. Számomra ez nagyobb elismerés, mert ez azt jelenti, hogy nem egy szűk hozzáértő kör, hanem több ezer olvasó döntött úgy, hogy idén én érdemlem meg ezt a címet. Most Lenkei Viki, jövő hónapban pedig én leszek a Playboy címlapján. Úgy gondolom a nagy többség szerint én nyertem meg az idei playmate választást."

Teljesen egyértelmű volt

Dundika véleményével Voksán Virág is egyetértett. "Voltak olyan csajok, akikről teljesen egyértelműen látszott, hogy pornóztak, vagy táncolnak. Ez nem túl pozitív, mert így ugyanabból a körből nő majd ki a következő playmate is. "