Forradalmi ősz és forradalmi változások a HCDB toplistán: Görög Zitát lenyomták az örökösnek vélt első helyről, szárnyal a Schobert-család, és Bocskor Bíborka is eltűnt a toptenből. Minek köszönhető ez? Az Önök realitásérzékének.

Megtörtént, amire a HCDB toplistájának történelmében eddig nem volt példa, de már nagyon vártuk: Görög Zita lecsúszott az első helyről. És vajon ki volt, aki véghezvitte a bravúrt? Gáspár Győzike. Nem csak mi szeretjük a szürreált.

Erős mezőny

Gáspár Győző az utóbbi időben daliásra fogyott, hetente előfordul a lapokban, sőt nemsokára ismét látható az RTL Klubon a showműsora. Görög Zita egykori fotomodell és műsorvezető ezzel szemben ma már elsősorban az anyaságra összpontosít, így csak a gömbölyödéssel és a bulvárlapok elhajtásával foglalkozik, ráadásul a Tv2 sem számít már műsorvezetői kvalitásaira. Mi következik ebből? Hogy aki nincs a tévében, az már nem is létezik? Hát, valahogy úgy: Zita örökös első helyét a Velvet HCI-toplistáján átvette Gáspár Győzike.

Nézzen Gyözikés képeket!

Olvasóink humoros beállítottságát és egészséges érdeklődési körét az is jelzi, hogy ki más következne Győző után a második helyen, mint méltó párja, Kelemen Anna? Bár Annácska szimpátiaszavazatait tekintve csak a lista végén helyezkedne el, szerencséjére Önök bármit elolvasnak, aminek a címében szerepel a neve, és gyakran keresnek is rá az interneten.

Azért Görög Zita sem tűnt el teljesen, egyelőre még tartja magát a harmadik helyen, ehhez épp elég sokszor nyilatkozza, hogy nem nyilatkozik. Olvasóink azonban sose bántanának egy kismamát, Zita szimpátiaszavazatainak száma változatlan. A Rubint-Schobert páros ugyanakkor feljött az 5. és 6. helyre, mert mi szeretünk róluk írni, Önök pedig szeretik olvasni, amiket mi írunk róluk. Ők mindezt nem szeretik.

Toll és szőr

A nemzet üvöltő csalogánya, Rúzsa Magdi a 2. helyről a hetedikre csúszott vissza, és ebben - figyelembe véve, milyen rég véget ért a Megasztár - kénytelenek vagyunk őszinte érzelmeket feltételezni az Önök részéről. Magdit ugyanis a Google-keresések mellett az önök szimpátia-szavazatai hozzák fel ennyire.
Legnagyobb vesztesünk ugyanakkor egy másik Megasztáros, Bocskor Bíborka: bár rajongói továbbra is lelkesen szavaznak rá, de Rúzsával ellentétben vele az istennek se történik semmi, mióta kiesett a vetélkedőből. Nem kapott lemezszerződést, nem jár a Totalcar operatőrével, nem került be a Tv2 spotjaiba, Rúzsával ellentétben ő a szürke veréb, így a HCI-listán a hosszasan kitartott 4. helyről először a 24, mostanra pedig az 521. helyre csúszott vissza.

Örök favoritunk, a bájos Kiszel Tünde is visszacsúszott picit a 11. helyről a 24-re, talán mert Kondor Csaba nélkül csak feleolyan izgalmas személyiségnek tűnik. Pedig Tünde mindent elkövet: habokból kikelő Vénuszként, meztelenül pózol a címlapokon, szőkére festeti a haját, és eddig kincsként őrzött szemöldökét is képes volt keskenyebbre szedetni.

Klikk!

Bochkor Gábor ugyanakkor elindult felfelé: a 86. helyről hirtelen a 35-re szökött: apa lesz a nőfaló rádiósból, hát igen, legszebb öröm a káröröm. Várkonyi Andrea ugyanakkor olyan érdektelen jelenség, hogy még Bochkor gyermekének anyjaként sem volt képes a százas listába kerülni: terhességének híre a 308. helyről a 280-ra hozta fel, ami arányaiban azért mégse felel meg pasija előretörésének.

Ne monnyon le

A forradalmi ősz politikai eseményei ugyanakkor a jelek szerint nagyjából hidegen hagyják Önöket: Gyurcsány Ferenc a 182. helyről a 169-re emelkedett, Orbán Viktor pedig 8 helyet csúszott vissza, így most a 262. Bár a közvéleménykutató cégek szerint az ország nagy része egy most esedékes választáson a Fideszt választaná az MSZP helyett, szerintünk megnyugtatóan egészséges világnézetre vall, hogy a mi listánkon Gáspár Győző több mint 150 hellyel képes megelőzni Magyarország két elsőszámú politikusát. Igaz, nógrádmegyeri polgármester még így sem lett belőle, de - mint azt az Önök véleménye is tanúsítja -, a politika amúgy is komolytalan dolog ahhoz képest, hogy Kiszel Tündének egyre vékonyabb a szemöldöke.