A választások közeledtével úgy gondoltuk, a Velvet celebtoplistáján is fellángolnak majd az érzelmek: öltönyös politikusok fogják lenyomni a hosszúcombú bombázókat, és talán még a Celebhatározó abszolútuma, Görög Zita is meginog egy pillanatra örökös első helyén. Hát nem - kedves olvasóink, Önök megnyugtatóan politikamentesek, és igazuk is van. Hisz mi lehet fontosabb például annál, hogy Norbi fitneszguru mit, hol és hogyan shoppingol?
Klikk a képre!

A legelső és szembetűnő változás a legutóbbi helyzethez képest, hogy David Merlini rendes illuzionistához méltóan nyomtalanul eltűnt az élbolyból: míg a múltkor a második helyen tündökölt, most csak az 59. helyen kerül elő ismét, és itt is csak azért, mert előző HCI-elemző cikkünkben olyan fontos helyet kapott. Palik László, a múltkori harmadik helyezettünk egyenesen a 116. helyen végzett most, szerencséjére Google-találatai megmentették, Kiszel Tünde azonban vetélésével sem tudott beljebb férkőzni az Önök szívébe: bár olvassák a róla szóló cikkeket, ő Palik mellett a másik olyan celeb, akinek szimpátiaszavazatainak száma 0.

Lemaradt politikusok

Klikk a képre!

A hétvégi választási nagygyűlések után kíváncsian vártuk a két miniszterelnök-jelölt előretörését is. Ehhez képest Orbán a 113. Gyurcsány a 105. helyen áll, ami szinte fej-fej melletti harcnak is mondható, a két miniszterelnök-várományosnak azonban érdemes volna elgondolkoznia azon, hogy a túlfűtött kampányhétvége ellenére még például Lilu is népszerűbb tud lenni náluk. Érdemes volna talán Pirner Almával konzultálniuk: a sztriptíztáncosnőt egy jól sikerült domborítás azonnal a HCI-toplista harmadik helyére katapultálta. A politika azért a toplista helyezéseiben is megjelenik, de sajátos módon: a bulvárlap-celebek közt hatodik helyre előretört Kudlik Júlia például nyilvánvalóan a Fidesz-nagygyűlésen mondott rövid felszólalásának köszönheti aktualitását. Szép helyezését viszont inkább a nosztalgiának: igen, mi is néztünk Deltát gyerekkorunkban. Mi is szerettük.

Csajok a csúcson

Klikk a képre!

Az érzelmi politizálás pillanataiban a szimpátialisták alakulása is tanulságos lehet – gondoltuk, és valóban az, csak nem úgy. Azt nyilván nem fogják kitalálni, ki áll már megint az első helyen, mi meg nem áruljuk el, hogy itt is Görög Zita, akit Hámori Gabriella és Ónódi Eszter követ. Politikus azonban itt is csak nagy jóindulattal akad: a hatodik helyre ugyan becsúszott Surányi György, de ezután legközelebb a 29. helyen találkoztunk újabb, a politikából is ismerős névvel Matolcsy György személyében. Ebből ismét csak az derül ki, hogy Önök, kedves olvasóink változatlanul józan módon, mellméret és combhossz alapján szeretik celebjeinket, politikusok pedig nemigen veszik fel a versenyt ezen a téren velük.

Hiába a kampány

Klikk a képre!

Hisz Mikola István beígért endorfinfröccsei sehol nincsenek például Szabó "Barátokközt" Erika FHM-fotósorozatának tényleges endorfinfelszabadító hatásától, Kovács Pisti hiába lopja el Kunczétól az ő filmjének videokazettáját, ha a témában Victoria Swinger munkássága vélhetően többeket mozgat meg, és Gyurcsány is játszhat táncos lábú Hugh Grantet miniszterelnöki szobájában, attól a Súgó Csiga díjat mégis Csányi Sanyi kapja.

Szavazni csak fontos dolgokra érdemes.