Vincent D'Onofrio azt állítja, még 1997-ben kereste meg a házaspárt filmötletével, de Madonnáék akkor állítólag nem voltak rá vevők. A pár egyébként igen magabiztosan azt állítja, hogy D'Onofrio állíthat, amit akar, bizonyítéka ugyanis semmire sincsen.
A színész már 2002 októberében megtette a kezdeti lépéseket a perhez, de a tárgyalás dátuma csak most lett kitűzve, május 4-re, a Los Angeles-i bíróságon.
A hozzáértők szerint hihetetlenül gyenge, számos durva kritikával illetett filmben Madonna egy jómódú nőt játszik, aki hajótörést szenved, és napjait egy matrózzal kell tengetnie egy kihalt szigeten. A 2002-es év nagy bukása egyébként egy 1975-ös olasz vígjáték remake-je.
A Swept Away című filmet sikertelensége miatt számos országban nem is vetítették - például Nagy-Britanniában sem. Ahol mégis, ott sem nyerte meg a közönséget: három Aranymálna díjat is begyűjtött, a legrosszabb rendező, a legrosszabb színésznő és a legrosszabb film díját.
Vincent D'Onofrio most 10 millió dollár kártérítést követel, amit a film bukása után Madonnáék szeretnének megúszni, ezért több ízben is kérték a Los Angeles-i bíróságot, hogy töröljék az ügyet.