Kim Basinger és Alec Baldwin a lányuk, Ireland felügyeleti jogáért folytatott perben hétfőn egyetlen dologban értett egyet, mégpedig abban, hogy a sajtó képviselői azonnal hagyják el a tárgyalótermet.

Roy Paul bíró helyt adott az ügyvédek kérésének, és kiüríttette a termet, távozásra szólította föl a National Enquirer tudósítójától a Celebrity Justice riporteréig az összes megjelent újságírót. Mindezt azzal indokolta, hogy a perben álló felek 8 éves kislányát, Irelandot nagyon rosszul érintené az ügy médiavisszhangja. A bíró hozzáfűzte: a sajtó munkatársai a gyermekelhelyés és láthatás körüli vitákon nem lehetnek jelen.

Basinger és Baldwin 1993-ban kötöttek házasságot, 2000-ben költöztek külön. A válópert 2001-ben nyújtotta be a színésznő, "kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozva. Édesapja akkor megjelent nyilatkozatában a férj indulatos természetét okolta a szakításért. Jelenleg Basinger gyakorolja a gyermekfelügyeletet Ireland felett, Baldwinnak láthatási joga van. Hétfőn mindketten megjelentek a bíróság előtt, és a zárt tárgyalás után egyikük sem mondott semmit a megjelent riportereknek.

Baldwin állítólag azért adta be volt felesége ellen az új gyermekelhelyezési keresetet, mert megtudta, hogy az asszony a teljes felügyeletet önmaga szeretné gyakorolni.

Mindkettőjük ügyvédje egyetértett abban, hogy Ireland védelmében a hosszan elhúzódó tanúvallomások idejére érdemes zárt tárgyaláson intézni a pert. A tárgyalás kedden folyatódik, de még nem derült ki, hogy a tudósítókat mikor engedik vissza a terembe.