A Kennedyek eddig zavaros nőügyeikről voltak híresek, így elsőre már-már meglepő, hogy kiderült: egy Kennedy is viselt szarvakat. A pár éve repülőgépbalesetben elhunyt ifjabb John Kennedyt felesége, Carolyn Bessette csalta meg Michael Berginnel, a Baywatch-sorozat egykori sztárjával.

Mindez Berginnek az "Egy másik férfi - szerelmi történet: John Kennedy jr., Carolyn Bessette és én" című könyvéből derült ki. Bergin pályáját Calvin Klein alsónemű-modellként kezdte, ekkor kezdődött kapcsolata Carolynnal is.

A szerelmespár 1992-ben ismerkedett meg, majd kapcsolatuk kisebb gellert kapott, amikor a lány 1996-ban férjhez ment Kennedyhez. 1997-ben jöttek össze ismét, amikor az egyéves házas Carolyn azt állította: "érzi, hogy Kennedynek viszonya van valakivel". Viszonyuk egész a Kennedy házaspár tragikus repülőszerencsétlenségéig folytatódott.

"Olyan volt, mintha senki más nem lett volna az életemben - persze, nem is volt -, és az övében sem. Mint a régi időkben. Egész szürreális volt." - nyilatkozta a színész az A&E tévétársaságnak most megjelent könyve kapcsán.