1998-ban nyitotta meg kapuit Helsinkitől 800 kilométerre északra a Télapópark, ahol a remények szerint 120 fő dolgozhatott volna egész évben. A látogatók azonban nem elég kíváncsiak a látványosságra, így a kezdeti lelkes tervekkel szemben már csak két tucat személynek tudnak munkát adni, és nekik is csak időszakosan, az ősz végétől tél közepéig tartó 8 hétben.

A krampuszok feladata a Mikulás segítése, illetve a látogatók kísérgetése, eligazítása volt, és most már csak kettő maradt belőlük.

Az elmúlt évek küszködéséből kifolyólag a park már a negyedik igazgatójánál tart. Tavaly először nyereséges is volt, ám összességében még mindig hatalmas a vesztesége, részben az előző évek deficite, részben pedig a megépítési költségek törlesztési kötelezettsége miatt.