Másodfokon új eljárás lefolytatására utasította a Zala megyei gyámhatóság a XVI. kerületi gyámhivatalt - mondván, nem illetékesek az ügyben - ezért még mindig nem fogadhatja örökbe Danikát Terry Black transzvesztita művész.

Az örökbefogadási eljárás már három éve húzódik, még mindig nem tisztázódott jogilag a három éves kisfiú, Danika sorsa. Bár a kirendelt Zala megyei gyámhivatal a budapesti, XVI. kerületi gyámhivatalt jelölte ki, hogy folytassa le a másodfokú eljárást, most olyan határozatot hoztak, hogy mégsem illetékes ebben az ügyben a XVI. kerület.

"Ez egy csapda, mint a ping-pong labdát, úgy dobálják egymás között a hivatalos szervek az ügyet. Én már kezdek elfáradni és egyszerűen nem értem, miért nem dönt végre egy bíróság, jogerős ítéletben, Danika örökbefogadásáról" - mondta el az MTI tudósítójának Terry Black. Az MTI munkatársának kérdésére, miszerint a transzvesztita művész ügyvédje mit szól ehhez az újabb fejleményhez, Terry Black azt válaszolta, hogy ezt a közigazgatási törvény lehetővé teszi.

Most tehát következik egy újabb, másik gyámhivatal, amely majd dönt másodfokon. Legutóbb az apa fellebbezése miatt húzódott el az ügy: február elején ezért nem születhetett jogerős örökbefogadási határozat, most pedig az illetékességi vita akadályozza az oly régóta várt döntést. Terry Black megerősítette, semmilyen körülmények között nem engedi, hogy elvegyék tőle a gyereket, akit már évek óta ő nevel, és emiatt műtéteknek is alávetette magát.