A lélegzete is elakadt Jude Law-nak amikor megtudta, hogy elvált felesége, Sadie Frost hogyan képzeli a vagyonmegosztást. A pár tavaly októberben vált el, és Sadie ügyvédei mostanra számolták ki a lelépési díj összegét, amely egyáltalán nem mondható csekélynek.

10 millió fontról, azaz kb. 3,6 milliárd forintról van szó. Sadie azzal érvel, hogy Jude ennek a háromszorosát is megkeresi egy évben, és az összeg azért sem sok, mert ő támogatta férje karrierjét, amikor még ismeretlen színész volt. Jude azonban még nem tudta feldolgozni az új fordulatot, és az elvált felek állítólag naponta órákat veszekszenek egymással telefonon.

A házasság utolsó évében Sadie és Jude már kezdtek eltávolodni egymástól, a végső lökést azonban az adta meg, hogy Jude tavaly a Alfie című film forgatásán beleszeretett partnernőjébe, Sienna Millerbe. Jude és Sadie számára egyébként most nem a pénz jelenti a legnagyobb problémát, hanem az, hogyan oldják meg három kisgyermekük láthatását.