Madonna 12 millió fontot (négy és fél milliárd forintot) költ egy New Yorkban létrehozandó kabbala-oktatóközpont nyitására. A Kabbalista Gimnázium a misztikus zsidó vallás hiedelmeibe vezeti majd be diákjait.

A The Sun megszólaltatott egy Madonnához közeli forrást, aki szerint az énekesnőnek "ez már régi vágya volt. Nagyon fontosnak tartja az oktatás szerepét, ezért költi rá a pénzét. Az iskola decemberben nyílik majd meg."

A bekerülés nem lesz egyszerű: a beíratni kívánt gyerek szüleinek maguknak is kabbalistáknak kell lenniük, majd a kisdiák és a szülők egyaránt komoly tanulmányi tesztet kell hogy kitöltsenek. Emellett várhatóan a 2000 fontos (kb. 750 ezer forint) tagdíj is kellően megszűri majd a jelentkezőket.