Flavio Briatore, a Forma-1 egyik csapatfőnöke eddig is ismert volt hódításairól, most azonban újabb hírességet csavart az ujja köré. Nicole Kidmant, Tom Cruise volt feleségét ugyanis a múlt héten Briatoréval látták egy romantikus vacsora keretében ismerkedni. A pár azóta már bizonyosan közelebb került egymáshoz, és túljutott az ismerkedésen, bennfentesek szerint ugyanis jövő héten egy romantikus kiruccanást terveznek Velencébe.

Kidman egyébként mindenképpen elutazott volna Velencébe, hiszen most mutatják be legújabb, "Birth" című filmjét a héten megrendezésre kerülő filmfesztiválon. A színésznő barátai szerint azonban ez a kapcsoalat nem lesz több puszta flörtnél, hiszen Kidman komoly kapcsolatra vágyik, Briatore pedig mindenkire lecsapó Casanova hírében áll. Barátnője volt már többek között Eva Herzigova és Naomi Campbell is; Heidi Klummal való kapcsolatából pedig egy kislánya is született.